Gazdaság

A “kváziság” csapdája

Az utókor bölcseinek nemes tiszte, hogy eldöntsék: az utóbbi fél évszázad kedvezőtlen politikai légkörében tevékenykedő közgazdászok közül ki alkotott maradandót#<#, ki gazdagította a tudományt eredeti gondolatokkal. Ezért e sorok írója most csupán azt a szerény állítást kockáztatja meg, hogy az elismerésre érdemesek között előkelő helye van Jánossy Ferencnek, e mérnökből lett mozgalmas életű közgazdásznak, akiről az egyre fogyatkozó kor- és pályatársakon kívül a szűk szakma is nagyon keveset tud. Mérés, trend, evolúció címmel most megjelent válogatott írásai éppen a feledés homályát kívánják eloszlatni. E korában nagy hatású, sőt iskolateremtő, ám nem túl termékeny gondolkodó könyvei, cikkei mindig is élénk visszhangot váltottak ki, miközben a mai ifjú olvasók elcsodálkozhatnak: mi is bennük az izgalmas, újszerű, vitára ingerlő. S ez nem is az értetlenek hibája, akik meg sem születtek még akkor, amikor "az ég zengett", s a hatvanas, hetvenes évek mechanizmus-vitái, a reformközgazdászok érdemdús harcai számukra már talán unalmas és érdektelen történelem.
A “kváziság” csapdája 1RENDHAGYÓ ÉLETÚT. Pedig ez messze nincs így, s Jánossy rendhagyó életútja önmagában is tanulságokat rejt magában. Nézzük: apja korai halála után az 1914-ben született ifjúnak Lukács György, korának nagy filozófusa lett a nevelőapja. Vele együtt járta végig az emigránsok kálváriáját Bécsen, Berlinen keresztül Moszkváig. A továbbiakat viszonylag könnyen úszta meg, ha ez a kifejezés egyáltalán helyénvaló, mert alig három évet töltött egy szibériai gulágon. Regénybe illő szabadulását Varga Jenő neves szovjet közgazdász kártyapartnerének, a sztálinista rendszer nagyhatalmú és talán legsötétebb, leggátlástalanabb figurájának, Berijának “köszönhette”. Műszaki képzettségű hősünk érdeklődése hazatérése után fokozatosan a közgazdaság és rokonterületei felé fordult. Tevékenyen részt vett a gazdasági mechanizmust előkészítő bizottság munkájában, és a politika által hol támogatott, hol eltűrt, hol tiltott mechanizmus-vitákban.

Jánossy egyre szélesebben kibontakozó elméleti munkásságának középpontjában, mint a színvonalas bevezető szerzője és egyben a kötet szerkesztője, Bekker Zsuzsa írja, a fejlődéselmélet áll. Ezt tanúsítják fő művei: A gazdasági fejlettség mérhetősége és új mérési módszere (1963.), A gazdasági fejlődés trendvonala… (1966.) és talán a legismertebb a Gazdaságunk mai ellentmondásai és felszámolásuk útja című (1969.), amit “Kvázicikknek” is neveztek. A jelentős visszhangot az (is) magyarázza, hogy szerzőnk alaposan foglalkozott az akkor napirenden lévő kényes témákkal, így a gazdasági fejlődés tartalmával, a növekedési periódusokkal, a gazdasági trendekkel, a háborús pusztítást követő helyreállítási időszakokkal, a gazdasági csodákkal. Ezekben az időkben pedig “műsoron volt” a politikai és gazdasági voluntarizmus által vezérelt erőltetett iparosítás.

Jánossy fejlettségi szinteket mérő módszerének ismeretében a progresszív nézeteket valló közgazdászok, politikusok számára egyértelművé vált: országunkban olyan sajátos, feszültségekkel, ellentmondásokkal terhes gazdasági szerkezet alakult ki, ami kvázi-fejlett állapotnak nevezhető. Mindehhez kapcsolódott a fejlődés extenzív és intenzív szakasza közötti összefüggések feltárása, valamint a gazdaságpolitika és a gazdasági mechanizmus szoros kapcsolatának hangsúlyozása. Továbbá Jánossynak az a megállapítása, hogy a növekedési pályát csakis nagy körültekintéssel, a szakmastruktúrát befolyásoló, a munkaerő képzésére irányuló “gazdaságtalan” beruházásokkal lehet korlátozottan befolyásolni. Ezek a csupán nagyon fogyatékosan ismertetett nézetek egyfelől megmagyarázzák, hogy a saját mindenhatóságukban bízó hatalom urai miért viselkedtek annak idején ellenszenvvel Jánossy fejtegetései iránt. Másfelől pedig bizonyítják szerzőnk tisztes szándékát, hogy korának legégetőbb dilemmáira adjon választ. Na meg talán megérthető munkáinak külföldi visszhangja is.

AKTUÁLISAN. Mindezek után jogos a kérdés: mi Jánossy műveinek mai aktualitása, segíthetik-e cikkei, könyvei a jelen problémáinak megoldását? Óvatos válaszunk igenlő lehet, hiszen most is átmeneti korban élünk. Igaz, nem a piacgazdaságból a tervgazdaságba igyekvő, hanem az egykori tervgazdaságból a tőkés gazdaságba vezető korban. Az unióba törekedve, most is közelítenünk kell a fejlettekhez. Akkor pedig különösen fontos a fejlettségi szintek és a fejlődési ütemek valós, nem pedig az éppen aktuális politikai érdekeket szolgáló összehasonlítása, s ennél nem hagyható figyelmen kívül “a kvalitatív és kvantitatív változások összefonódása” sem. Ma különösen igaz, hogy “a gazdasági fejlődés igazi hordozója maga az ember”. Időszerű továbbá Jánossy 1969-ben írt megállapítása: a “quasi-fejlett” struktúra úgy is jellemezhető, mint a forma és a tartalom közötti diszkrepancia. Napjainkban is fenyeget tehát a “kváziság” csapdája. Mi több: kísért a voluntarizmus szelleme is, ha 15 év alatt akarunk “felzárkózni” az uniós átlaghoz, legfőképpen központilag irányított gazdaságélénkítő programok erőltetésével.

Óvakodjunk a régi hibák megismétlésétől. Olvassunk Jánossyt!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik