Gazdaság

KISKERESKEDELMI MEGAFÚZIÓK – Globális üzletelők

Az egyesülési hullám a kiskereskedelem világát is utolérte. Két francia áruházlánc, a Carrefour és a Promodes összeolvadása átrendezte a nyugat-európai erőviszonyokat.

Leugrom a boltba tejfölért, rögtön itt vagyok. Legtöbbünk már ajánlkozott így, ha valamire sürgősen szükség volt a vacsorához. Valószínű, hogy ilyenkor nem egy hipermarketet vettünk célba, hanem a közeli fűszerest vagy egy éjjel-nappali üzletecskét. Pedig az utóbbi időben már akár egy hipermarket is szóba jöhetne, hiszen valószínűleg akad a közelünkben egy, a gombamód szaporodó, nagy áruházláncokhoz tartozó kereskedelmi központokból.

AGRESSZÍV TERJESZKEDÉS. Az egyre szaporodó áruházlánci cégfúziókat nézve úgy tűnik, a méretgazdaságosságnak nincs felső határa, a kiskereskedelemben egyre fontosabb szerepet játszanak a több ezer egységet üzemeltető hipermarket láncok, mint például a világ legnagyobb kiskereskedelmi óriása, az idén várhatóan 160 milliárd dolláros forgalmat lebonyolító amerikai Wal-Mart. A cég tavaly tört be Németországba, ahol komoly piacszerzés után heves árversenybe kezdett, nehéz helyzetbe hozva az ottani versenytársakat. Egyúttal jócskán megnehezítve számukra a belföldi terjeszkedés lehetőségét, így a Metro, a Rewe, az Aldi, a Tengelmann és a többi nagy német cégeknek ezek után jobbára csak külföldön van esélyük számottevő expanzióra. Az olyan jelentős francia kiskereskedelmi hálózatok, mint a Casino, az Intermarché, az Auchan, a Leclerc, a Carrefour vagy a Promodes – látva a Németországban kialakult helyzetet – joggal tarthattak a Wal-Mart esetleges franciaországi piacszerzési törekvéseitől, pláne miután az amerikai mamutcég júniusban 10,8 milliárd dollárért felvásárolta Anglia harmadik legnagyobb szupermarket hálózatát, az Asdát.

Ez a lépés arra késztette a Carrefourt és a Promodest, hogy egy esetleges franciaországi felvásárlást megelőzendő, gyors tárgyalások után augusztus végén bejelentsék fúziós szándékukat. Mindkét lánc – de részvényeinek nagy közkézhányada miatt elsősorban a Carrefour – potenciális célpontjai lehettek volna a Wal-Martnak. A 16,5 milliárd dolláros összeolvadás részvénycserével valósul meg, amelynek keretében a Carrefour-papírokból hatot adnak a Promodes egy-egy részvényéért.

A Carrefour a fúzió előtt a hatodik, a Promodes a kilencedik legnagyobb kiskereskedelmi cég volt a világon, idei 65 milliárd dollárnak megfelelő együttes várható forgalmukkal azonban már a második helyre aspirálhatnak. Amint az a fúziók esetében sokszor előfordul, magától az összeolvadás hírétől máris emelkedett a cégek értéke; a bejelentést követően a Promodes részvényeinek árfolyama 6,7 százalékkal, a Carrefouréi pedig 2,9 százalékkal erősödtek.

Többek közt ez is előmozdítja a fúzió egyik fő céljának megvalósítását, vagyis megnehezíti a Wal-Mart franciaországi megkapaszkodását, ha teljesen nem is lehetetleníti el azt. Franciaországban ugyanis 1996 óta nem lehet új szupermarketeket építeni, ezért ott csak már meglévő áruházak vásárlásával van mód betörni a piacra. Ha a Wal-Mart Európában akarja pozícióit javítani, akkor nem lesz könnyű dolga, ugyanis az új francia vállalat Franciaország mellett Dél-Európában is piacvezető lesz, és nagy tapasztalattal rendelkezik a külföldi piacokon való működésben. Jelenleg a Carrefour árbevételének 44 százaléka származik külföldi értékesítésből, míg a Wal-Marténak csak 9 százaléka.

RÉGIÓS ESÉLYEK. A piacon tapasztalható expanziós törekvések és erőviszonyok változásának hatására a legtöbb európai kiskereskedelmi cég részvényeinek árfolyama is emelkedett. A befekte-tők ugyanis további fúziókat várnak. A sajtóban megjelent egyes feltételezések szerint talán éppen a Carrefour-Promodes páros vásárolja majd meg a német Metrót.

Az egyesülési és felvásárlási lázból a közép és kelet-európai országok akár profitálhatnak is. Európában ugyanis szinte ez az egyetlen olyan régió, ahol még jelentős piaci részesedés szerezhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik