Mi például – szemben a miniszterelnökkel – egyáltalán nem úgy gondoljuk, hogy a privatizáció környékén csökkent vagy megszűnt volna a korrupció. Éppen ellenkezőleg. A korrupció továbbélő, klasszikus formája mellett – amikor egy döntés befolyásolása érdekében vesztegetnek meg egy döntéshozót – egy ennél súlyosabb változat is megjelenni látszik. Egyre több hír szól arról, hogy egy-egy privatizációs döntés eredményeképpen állítólag egyes döntéshozók maguk kerülnek tulajdonosi pozícióba. Az egész nemzet, a mindenkori kormányzat és persze az érintettek közös érdeke, hogy tisztázzák magukat és a privatizációt mint stratégiát az alaptalan gyanú alól.
Egy konkrét példa: Szokai Imrével kapcsolatban az a senki által nem bizonyított hír járja, hogy szinte nem is lenne olyan privatizációs döntés, amely gazdasági érdekeltségeit – közvetve vagy közvetlenül – ne kedvezményezné. Ideje volna tehát, hogy kormányzati ellenőrzés tisztázza: juttatott-e megbízást, tulajdont vagy bármilyen más előnyt a privatizációs szervezet Szokai Imre gazdasági érdekeltségeinek, rokonainak és/vagy üzletfeleinek. Ha nem, mentsék fel e nemtelen vádak alól – különös tekintettel arra, hogy történetesen ő az ÁPV Rt. igazgatótanácsának elnöke.
Miként a privatizációért felelős tárca nélküli minisztert is jó volna “felmenteni” az alól a szóbeszéd formájában terjedő vád alól, hogy amit nyilvánosan állít, az nem mindig fedi pontosan a valóságot. Csak remélni merjük, például hogy az ÁPV Rt. felügyelőbizottságának villamosipari privatizációt vizsgáló jelentése nem azért kapott szigorúan bizalmas minősítést, mert az derült ki, hogy a szerződések valójában nem is tartalmazzák azokat a garanciális elemeket, amelyeket Suchman Tamás tavaly év végén mint korszakos eredményeket jelentett be.
A sikersztori újabb fejezete csak tovább fokozza bizonytalanságunkat. E heti lapszámunkban ismertetjük az ÁPV Rt. kisebbségi portfólióértékesítési koncepcióját, amelyet – ha időközben le nem veszik a napirendről – éppen lapunk megjelenésének napján, augusztus elsején tárgyal az igazgatóság. A konstrukció kétségkívül felgyorsítaná és egyben üzleti alapra is helyezné a privatizáció folyamatát (amivel mi magunk is mindig egyetértettünk), továbbá kárpótlási jegyek tömegét vonná ki a forgalomból. A zártkörű pályázatra meghívottak és az esetleges nyertes(ek) számára ezekhez az előnyökhöz tartozik még a páratlanul kedvezményes fizetési feltétel, s az, hogy alapvetően jó üzletről van szó. Bár akadhatnak rosszindulatúak, akik megvádolhatják az ÁPV Rt. vezetését: az éppen a hetekben életre hívott közös vagyonkezelői szervezet révén a Postabank és a Dunaholding alkotta érdekcsoportot meg a K&H “környékét” részesíti különleges elbánásban.
Akik ki akarják védeni e vádakat, azoknak meg kell válaszolniuk néhány kérdést. Miként kerülhetnének a portfólióba olyan cégek tulajdoni hányadai, amelyeknél a többségi tulajdonosnak vagy az MRP-szervezetnek elővásárlási joga van kikötve, vagy amelyekre már vételi szándékot jelentettek be? Mit keresnének a csomagban olyan cégek, amelyeket kárpótlásijegy-cserére vagy a tb-önkormányzatok vagyonjuttatása érdekében korábban már elkülönítettek? Hogyan nyilváníthatóak per-, teher- és igénymentesnek üzletrészek, amelyekről kifejezetten tudható, hogy nem azok? Miért is volna zártkörű ez a pályázat, s miért éppen ezeket a cégeket kívánják rá meghívni?
A kérdésekre nehéz lesz választ kapni, hiszen az eredeti előterjesztés – úgy látszik persze, sikertelenül – még külön fel is hívta a figyelmet a nyilvánosság kirekesztésére. Pedig az átlátható viszonyok éppen olyan szerves részét alkotják egy modern piacgazdaságnak, mint a tőke szabad áramlása vagy maga a magántulajdon. Amit ebben az országban – nem is kis részben – a privatizáció teremt újra. Az a folyamat, amely mellett mi továbbra is kiállunk – kérdéseinktől vagy kételyeinktől függetlenül.
