Gazdaság

ADÓSZIGORÍTÁSOK – Elnapolva

admin
admin

1996. 01. 24. 00:00

A lízing szabályozása az utóbbi évek során számtalan szigorításon ment át. Idén azonban nem került olyan kitétel a törvényekbe, amely ezt a területet tovább korlátozná. A szakma mégsem lehet igazán nyugodt.

A Magyar Lízingszövetség 1995-ben az Alkotmánybírósághoz fordult a stabilizációs csomag részeként szereplő egyik módosítás miatt. A cégautók után fizetendő adó alapjába ugyanis a PM lízing esetén nemcsak a vételárat, hanem annak az egész időszakra jutó díjjal növelt értékét bele akarta számítani. A szakmai szövetség arra hivatkozott, hogy ez a megoldás jogtalanul tesz különbséget a különböző finanszírozási formák (a részletre vásárlás és a lízing) között. Bár a taláros testület az érdekképviselet érvelését végül is nem tartotta kellőképp megalapozottnak, a parlamenthez év végén benyújtott adótörvényben már nem szerepelt ez a valóban meglehetősen furcsa megoldás.

A szövetség egyébként nem zárkózik el attól, hogy a valóban szükséges szabályozási módosítások megtörténjenek. Erre kiváló példa, hogy a lízinghez kapcsolódó legutóbbi elszámolási szigorítást tulajdonképpen helyeselték és csak azt kérték, hogy az a már megkötött szerződésekre ne vonatkozzon. Az 1995. január elsejétől hatályos változás lényege: az egyszerűsített könyvelést vezető társaságok (tipikusan például a bt.-k) költségként csak a lízingdíj egyharmadának tizenketted részét számolhatják el havonta. Ezzel a jogalkotók megakadályozták, hogy a lízingbevevők az adótörvények által minimálisan körülbelül három évben meghatározott futamidőt – pénztári szemléletük okán – a felénél is rövidebb időre rövidíthessék. Régebben ugyanis egy ilyen egyszerűsített elszámolású vállalkozás megtehette, hogy például a decemberben lízingelt autó várható díjának egyharmadát egy összegben kifizette, majd körülbelül ugyanennyit vállalt a következő, illetve az azután következő év januárjában. Így az egész ügylet alig több mint egy év alatt lebonyolódhatott.

Az iparűzési adó továbbra is a lízingesek “sérelmei” közé tartozik. Az adó vetítési alapját ugyanis a pénzügyi szolgáltatást végző cégek – ellentétben más vállalkozásokkal – nem tudják a “beszerzési értékkel” csökkenteni. Ez a szövetség szerint diszkriminatív megoldás, amely ma már kizárólag a lízingcégekre vonatkozik, a bankoknak és a biztosítóknak ugyanis tavaly óta lehetővé tették, hogy más vetítési alapot használjanak. Ráadásul ez a teher az ország különböző pontjain nem egyformán jelentkezik. Miután az iparűzési adó kulcsa a fővárosban idén 0,8-ról 1,2 ezrelékre növekedett, az sem zárható ki, hogy – legalábbis névleg – a lízingcégek egy része Budapesten kívülre viszi majd ki telephelyét.

A potenciális egyeztetések egyik legfontosabb kérdése a számviteli törvényhez kapcsolódik. Ennek a jogszabálynak a szempontjából ugyanis a lízingbe adott eszközök “sötét pontot” jelentenek a mérlegben. A PM eddigi álláspontja szerint a pénzügyi lízinget egy áruban nyújtott hitelnek kellene tekinteni, tőkével és kamatokkal. A lízingbe adott eszközt ennek megfelelően a lízingbevevő tartaná nyilván és ezzel megszűnne a gyorsított amortizáció lehetősége. A lízingszövetség ezzel szemben a gazdasági tulajdon fogalmához közelítve más módszerrel is megoldhatónak tartaná ezt a problémát. Egy új mérlegtétel megfogalmazásával például szerintük a számvitel – egyébként jogosnak tartott – elvárásai is teljesülhetnek, a pénzügyi lízing pedig, mint mindkét félnek gazdaságos finanszírozási forma, mégsem szűnik meg. Ma még persze kérdés, hogy a számviteli törvény, majd az adótörvények mindenképpen várható módosításánál végül mennyire veszik figyelembe a szakma véleményét és megmaradhat-e a lízing olyan virágzó finanszírozási formaként, mint amilyenné az utóbbi években vált.

A lízingszerződést a polgárjog tipikusan nem szabályozza – a lízingesek szerint szerencsére, mivel ezzel sematizálnák az amúgy igen változatos és dinamikusan fejlődő ügylettípusokat -, ezért a magyar jog különböző ágai eltérő lízingfogalmakat használnak. Így lényegében két, egymással gyökeresen ellentétes jogi megközelítés is létezik, amelyek a financiális lízinget más-más szerződésekből vezetik le. Az egyik szerint a lízing egy sajátos fedezettel rendelkező kereskedelmi hitelügylet, ahol a kölcsön kötelezettje “tőkét” és “kamatot” fizet. A másik álláspont értelmében viszont a lízing során egy meghatározott időtartamú bérleti szerződéssel kombinált adásvétel megy végbe. Az első fogalomrendszert a pénzintézeti, a másodikat pedig elsősorban a társasági adótörvény használja.

Az áfa-törvény nem nevesíti a lízingügyleteket, ugyanakkor egyik speciális válfajukat kifejezetten termékértékesítési esetként kezeli. Azt, amikor a termék tulajdonjogát a bérlő vagy vevő legkésőbb az utoljára esedékes bérleti díj vagy részlet kiegyenlítésével, illetve a szerződés lejártával megszerzi. Az áfa-törvény tavalyi évre tervezett, ám később visszavont módosítása után ezeknél a tranzakcióknál a teljesítés napjának a termék átadásának napja számított volna. Az adófizetési kötelezettség így a lízingügylet legelején a teljes futamidő alatti díjra felmerül. Ezzel a lízingbevevők terheit jelentősen növelték volna, hiszen nyilvánvaló, hogy a lízingcégek a fizetési többletet adott esetben áthárítják. A törvénymódosítás elfogadása azoknál a lízingügyleteknél pedig, amelyeknél a áfa nem igényelhető vissza (erre tipikus példa a gépkocsi), sokak szerint egyenesen ellehetetlenítette volna ennek a finanszírozási formának a használatát.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

3275142 01/17/2018 A young woman at a bus stop in Yakutsk. Bolot Botchkarev/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.