Egyes szabados szexuális életet élő állatok hímivarsejtjei gyorsabb mozgásúak, sőt sokszor nagyobbak is, mint a monogám fajoké – bizonyították be kanadai kutatók.
Rokonságának lenyűgözésére a londoni utcák egyik jelképének számító piros emeletes buszt készül vásárolni Cristiano Ronaldo, a Manchester United portugál futballsztárja.
A magyar utazók 62,4 százalékát befolyásolja döntésében a gazdasági válság, amely miatt kevesebbet költenek utazásra 2009-ben. Idén jelentősen megnövekedhet a belföldi úti célok vonzereje.
Beindult a gépezet: David Beckham képviselői felvették a kapcsolatot a Los Angeles Galaxy vezetőivel, hogy a játékos eladásáról tárgyaljanak. Ugyanakkor az angol futballista a fizetését illetően már megegyezett az AC Milannal.
A sármelléki FlyBalaton repülőteret üzemeltető Cape Clear Aviation minden partnerével tárgyalásokat folytat a tavaszi újraindításról. A DHL csomagküldő időközben bejelentette, hogy elhagyja a repülőtéren működtetett logisztikai központját.
Egy francia kisvárosban mutatták be a Citroën DSinside nevű koncepcióautót, de még aznap este el is lopták. A tettes trükkös módon a cég világbajnok ralisa, Sébastien Loeb volt. A másik meglepetés a Citroën új logója.
A Los Angeles Lakers véget vetett a Boston Celtics 12 mérkőzésből álló győzelmi sorozatának az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján, egyúttal ismét visszavágott a tavalyi döntőben elszenvedett vereségéért.
Szombaton nyit a Da Vinci – A Géniusz című kiállítás, amelyet minden idők legteljesebb Leonardo-tárlatának tartanak. Tavaly januárban zárt be Debrecenben Az igazi Da Vinci.
Jelentős havazás okozott pénteken is komoly fennakadásokat Nagy-Britanniában, ahol autópályákat, repülőtereket kellett lezárni, és a budapesti légi járatokat is törölték.
Száztíz kategóriában osztják ki vasárnap este a legrangosabb zenei kitüntetéseket, a Grammy-díjakat. Klasszikus zenei kategóriában több magyar jelölt is esélyes az Arany Gramofonra.
A bajnokságban listavezető Barcelona hazai pályán kétgólos előnyt szerzett a Real Mallorca ellen a labdarúgó Spanyol Kupa elődöntőjének első mérkőzésén.
A kereskedelmi szálláshelyeken 2008-ban a külföldi vendégek száma 1 százalékkal, a belföldi vendégeké 2 százalékkal meghaladta az előző évben mértet, a szálláshelyek árbevétele folyó áron viszont 1 százalékkal mérséklődött.
Az amerikai úszószövetség három hónapra felfüggesztette Michael Phelps versenyjogát, a miatt a sajtófotó miatt, amelyen a pekingi olimpia nyolcszoros bajnoka egy marihuána fogyasztására alkalmas vízipipát tart a szájához.
Egy internetes jegyértékesítő cégben vásárolt részesedést a teniszlegenda Andre Agassi, valamint a sportágban szintén nagyot alkotó felesége, Steffi Graf.
Valentin-napra a szokásos szív alakú csokoládé, rózsacsokor, gyertyafényes vacsora helyett egy frissítő wellness-hétvégével is meglephetjük a párunkat, házastársunkat. Akárcsak karácsonykor vagy szilveszterkor, a hazai szállodák a szerelmesek ünnepén is akciókkal és extra szolgáltatásokkal várják a romantikázni vágyókat.
A Szávay Ágnes, Marosi Katalin kettős magabiztosan legyőzte a Mandy Minella, Claudine Schaul duót, így a magyar női teniszválogatott csütörtökön 2-1-re nyert a luxemburgiak ellen a Fed Kupa Euro-Afrikai Zóna I. csoportjában, Tallinnban.
A világ élvonalához tartozó házigazda lett válogatott 7-3-ra nyert a magyar csapat ellen csütörtökön, a rigai jégkorong olimpiai selejtező nyitányán. A házigazda végig vezetett, de csak az utolsó percekben szerzett megnyugtató előnyt.
Erwin Koeman szövetségi kapitány csütörtökön kijelölte a magyar labdarúgó-válogatott szűk, 19 fős keretét a jövő szerdai, Izrael elleni barátságos mérkőzésre.
Tartotta magát korábbi ígéretéhez Joe Calzaghe nagyközépsúlyú profi világbajnok ökölvívó, s csütörtökön bejelentette visszavonulását, így veretlenül hagyja el a szorítók világát.