Élet-Stílus

Joe Calzaghe veretlenül vonul vissza

admin
admin

2009. 02. 05. 20:14

Tartotta magát korábbi ígéretéhez Joe Calzaghe nagyközépsúlyú profi világbajnok ökölvívó, s csütörtökön bejelentette visszavonulását, így veretlenül hagyja el a szorítók világát.

“Nehéz döntés volt, de mindent elértem, amit bokszban el lehet érni” – mondta a walesi bunyós, aki mind a 46 mérkőzését megnyerte, ebből 32-t kiütéssel. “Tizenegy éven át voltam világbajnok, már nincs új cél előttem.”

Calzaghe tavaly november 8-án vívta utolsó összecsapását: a Roy Jones Jr. elleni párharcra felhízott félnehézsúlyba, s bár az első menetben padlóra került, végül egyhangú pontozással diadalmaskodott. A hatalmas érdeklődéssel kísért meccs előtt jelentette be, hogy az lesz a búcsúja a sportágtól.

A 36 éves ökölvívó 1997-ben megszerzett nagyközépsúlyú világbajnoki címét mindig megvédte a Boksz Világszervezetnél (WBO).

áprilisban védi meg címét BalzsaY

Április 25-én, a németországi Krefeldben védheti meg először a Boksz Világszervezet (WBO) nagyközépsúlyú világbajnoki címét Balzsay Károly. A nemzetisport.hu információja szerint a magyar öklöző kihívója még nem ismert, de első alkalommal klubja, az Universum szabadon választhat riválist a WBO ranglistáról. Balzsay január 10-én hódította el az övet nagy csatában klubtársától, az orosz Gyenyisz Inkintől.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.