Élet-Stílus

Hónapokig nem versenyezhet Phelps

Az amerikai úszószövetség három hónapra felfüggesztette Michael Phelps versenyjogát, a miatt a sajtófotó miatt, amelyen a pekingi olimpia nyolcszoros bajnoka egy marihuána fogyasztására alkalmas vízipipát tart a szájához.

A fényképet a News of the World című brit lap közölte a hétvégén. Azt ugyan nem állította, hogy kábítószert szívott Phelps, ám jelezte: az eszközt általában arra használják.

A 14-szeres olimpiai bajnok, Pekingben nyolc aranyat nyert úszó elismerte, hogy a fotó valódi, és bocsánatot kért, továbbá hangsúlyozta: többet nem fordul elő hasonló eset.

A szövetség a döntés indoklásában leszögezte: nem doppingvétség esetéről van szó, de hangsúlyozottan fel akarja hívni az úszó figyelmét arra, hogy a pipázással számtalan embernek okozott kiábrándultságot, és különösen azokra a fiatalokra volt kedvezőtlen hatással, akik példaképként tekintenek rá, és igyekeznek a nyomdokaiba lépni.

„Michael elfogadja a döntést. Tisztában van azzal, hogy sok embernek okozott csalódást, ugyanakkor az a több ezer üzenet, amelyeket az elmúlt napokban kapott szurkolóitól, illetve a szponzoraitól, hitet, bátorítást ad neki a folytatásra. Azt mondta, nagyon keményen fog dolgozni, hogy mindenki bizalmát visszaszerezze” – így Drew Johnson, Phelps egyik ügynöke.

A hírre Bob Bowman, az úszóklasszis edzője is reagált: „Ami történt, engem is szíven ütött, és remélem, hogy Michael tanult az esetből. Mint mindig, most is mellette állok, és támogatom őt, cserébe viszont tényleg szeretném látni nála a javulást.”

Phelps megbűnhődött ezért a fotóért

Phelps megbűnhődött ezért a fotóért

Az amerikaiak „úszómamija”, a Pekingben 41 évesen három ezüstérmet szerző Dara Torres amondó, a háromhónapos eltiltás semmilyen hatással nem lesz Phelps karrierjére. „Amennyiben olimpiát rendeznének az idén, persze más lenne a helyzet” – mondta, majd a „pipázásról” is kifejtette a véleményét.

„Én gyereknek tekintem, s hát nem könnyű ilyen fiatalon híres sportolóként élni. Hibázott, ám bocsánatot kért, de mi többet tehetett volna? Vegye mindenki tudomásul, Michael hiába úszóhős, elsősorban ember, aki hibázik” – jegyezte meg Torres.

A még mindig csak 23 éves Phelps – aki nemrég ismét elkezdte az edzéseket – egy ideig ugyan nem versenyezhet (pedig tervei szerint márciusban rajtköre állt volna a texasi Austinban), ezzel együtt elég ideje, több mint két hónapja lesz ahhoz, hogy megfelelően felkészüljön a nyári római világbajnokságra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik