Élet-Stílus

Cara Delevingne maszturbációs szemináriumra ment, de nem hitte el, mit kértek tőle az első órán

Arnold Jerocki / Getty Images
Arnold Jerocki / Getty Images
Jegyzetfüzettel érkezett meg, dobhatta is a sarokba.

Novemberben Planet Sex címmel dokumentumsorozat érkezik Cara Delevingne főszereplésével. Ki lehet találni: ennek témája a szex lesz, a modell többet is elárult a hamarosan debütáló anyagról egy friss interjúban – írja a Variety.

Úgy mentem el a maszturbációs szemináriumra, hogy lesz egy tanterem, egy jegyzetfüzet, ehelyett ott volt egy rózsaszín tornaszőnyeg a földön, a bent lévő hat ember pedig azzal kezdett, hogy akkor vegyem le a fehérneműt, adjuk a síkosítót. Fogalmam sem volt arról, hogy prűd vagyok. Azt hittem, egy csinos, fiatal, laza, éles nyelvű csaj vagyok, de ott annyit mondtam: »Hogy mit csináljak?! Nem fogok levetkőzni!«. De végül mindent megtettem, amit kényelmesnek éreztem.

Delevingne elmondta, azért vágott bele a sorozatba, mert úgy érezte, szüksége van egy effajta kalandra, így tudatosan nem akart párkapcsolatban sem élni.

A műsor producere azt nyilatkozta, a Planet Sex egyfajta utazás lesz a modell számára, hogy megvizsgálja a szexualitással kapcsolatos legfontosabb kérdéseket egészségügyi vonatkozásban, kultúrákon és egyéneken keresztül, a végén pedig levonhasson valamilyen konklúziót.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik