Élet-Stílus

Bradley Cooper egy politikussal randizik

Dimitrios Kambouris / Getty Images for The Met Museum / Vogue és Jeff Kravitz / FilmMagic / Getty Images
Dimitrios Kambouris / Getty Images for The Met Museum / Vogue és Jeff Kravitz / FilmMagic / Getty Images
Hillary Clinton egyik kulcsembere volt.

A Page Six információi szerint Bradley Cooper és Huma Abedin hónapok óta egy párt alkotnak, kapcsolatukat azonban addig nem szeretnék nagydobra verni, amíg jobban meg nem ismerik egymást. Állítólag Anna Wintour, a Vogue főszerkesztője mutatta be őket egymásnak, és már az idei Met-gálára is együtt érkeztek, csak a vörösszőnyegen váltak szét.

Huma Abedin politikai pályán mozog, korábban Hillary Clinton tanácsadójaként dolgozott, az elnöki kampányának alelnöke volt, valamint a személyi asszisztenseként is tevékenykedett. Egy kegyvesztett volt kongresszusi képviselő, Anthony Weiner a férje, akivel már 2017-ben külön mentek, de a válást még nem véglegesíttették. Van egy 10 éves fiúk.

Cooper korábban Irina Shaykkal volt együtt, ők egy ötéves kislányt nevelnek közösen.

Nemrég egyébként az is felmerült, hogy a színész-rendező is politikusnak áll, erről ebben a cikkünkben írtunk:

Kapcsolódó
Bradley Cooper amerikai alelnök-jelölt lehet 2024-ben
Howard Stern kérte fel a posztra, ő meg elfogadta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik