Élet-Stílus

Bradley Cooper amerikai alelnök-jelölt lehet 2024-ben

Theo Wargo / WireImage / Getty Images
Theo Wargo / WireImage / Getty Images
Howard Stern kérte fel a posztra, ő meg elfogadta.

Howard Stern amerikai rádiós műsorvezető tervei közt szerepel, hogy indul a soron következő, 2024-ben esedékes elnökválasztáson. Mindezt azután jelentette be, hogy a legfelsőbb bíróság eltörölte az alkotmányos abortuszjogot Amerikában. Szerdán aztán az is kiderült, hogy alelnökének Bradley Coopert kérte fel, aki elvállalta a posztot.

A színész korábban küldött Sternnek egy gratuláló üzenetet a jelöltsége bejelentése után, mire a rádiós rákérdezett nála, hogy vállalná-e az alelnöki pozíciót, aki erre szűkszavúan annyit válaszolt: „Kész”.

Ez a pasi annyi női szavazatot fog bevonzani, hogy az hihetetlen

– mondta műsorában Stern, aki először Coopert kérdezte meg, és mivel ő igent mondott, ezért már nem is keresgél másik jelölt után.

Bár Coopernek állítólag eleinte kétségei voltak azzal kapcsolatban, hogy csatlakozzon egy kizárólag fehér férfiakból álló jelöltcsapathoz, Stern azzal oszlatta el a kételyeit, hogy „olyan értékeik vannak, ami miatt az emberek megértik majd”.

Bradley Cooper nemrég arról vallott, hogy huszonévesen drogfüggő volt.

Kapcsolódó
Bradley Cooper a húszas éveiről: Kokainfüggő voltam
Szétcsúszott, mert nem tudott betörni Hollywoodba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik