Élet-Stílus

Vigyázzunk: nyaralás alatt így újulhat ki az aranyér (x)

Phytotec
Phytotec
A nyaralás alatt végre teljesen elengedhetjük magunkat, és ilyenkor megpróbáljuk megélni mindazt, amit év közben a sok feladatunk miatt nem tudtunk. Azonban ha hajlamosak vagyunk az aranyérre, az alábbiakra mindenképpen figyeljünk!

A vakáció veszélyei az aranyér szempontjából

Nem is gondolnánk, de a nyári időszak és a vakáció számtalan veszély forrása lehet az aranyér szempontjából. A kánikulában folyamatosan izzadunk, ami az altestet is érinti, az izzadtság pedig a végbélnyílás környékének bőrét is erősen irritálhatja. Ha az étkezésről van szó, a vakáción általában hajlamosak vagyunk elengedni magunkat és a kelleténél több és egészségtelenebb ételt fogyasztani. És bár a nyaralás a pihenés ideje, ilyenkor se feledkezzünk meg a mozgásról, hiszen az aranyér kialakulása sokszor összefügg a mozgásszegény életmóddal is, amely az emésztésnek sem tesz jót. Ahhoz, hogy felhőtlenül élvezhessük a nyaralást, nagyon fontos, hogy odafigyeljünk a megelőzésre, a már kialakult aranyér esetén pedig arra, hogy ne rontsunk tovább az állapoton, hogy önfeledten élvezhessük a nyári hónapokat.

Ezekre a dolgokra mindenképpen figyeljünk

1.      Öltözködés – Megelőzésképpen viseljünk jól szellőző, pamut fehérneműt és lenge, kényelmes öltözéket. Kerüljük a testhez simuló, szoros és műszálas ruhákat, ezek ugyanis fokozhatják az izzadást és a kellemetlenségeket.

2.      Táplálkozás – A táplálkozásnak komoly szerepe van az aranyér tüneteinek kialakulásában. Nyaraláskor hajlamosak vagyunk túlzásokba esni, ha evésről van szó, ez azonban nem mindig jó ötlet! Fontos például, hogy ebben az időszakban is együnk rostokban gazdag ételeket, illetve próbáljunk meg alapvetően egészségesen étkezni, hogy ne alakuljon ki vagy újuljon ki az aranyér. Lehetőleg minimalizáljuk mind a székrekedés, mind a hasmenés esélyét. Emellett ügyeljünk a megfelelő mennyiségű, napi 2-3 liter folyadék bevitelére. Ha tehetjük, reggelire együnk müzlit zabkorpával, vagy zabbal, de a lenmag is hasznos lehet a székrekedés ellen. Napközben pedig fogyasszunk magas a rosttartalmú gyümölcsöket, például áfonyát, ananászt, epret, málnát, barackot vagy szőlőt.

3.      Sport – Az aranyér gyakran összefügg a mozgásszegény életmóddal, ez a betegség ugyanis nemcsak az erőlködéstől alakulhat ki, hanem attól is, ha egész nap ülő helyzetben vagyunk és keveset mozgunk. Válasszunk könnyű sportot: egy kis séta, kocogás vagy a strandröplabda nem árthat meg. Viszont a jetski, a biciklizés, a lovaglás, a nagyobb erőkifejtéssel járó testépítés a végbél környékén komolyabb megterhelést okoz.

4.       Legyen nálunk Proktis – Ha hajlamosak vagyunk az aranyérbetegségre, érdemes a nyaralásra Proktis-M végbélkúpot és Proktis-M plus kenőcsöt magunkkal vinni. Ezeknek a készítményeknek az összetevői, a hialuronsav és a gyógynövények enyhítik a kezdeti tüneteket: csillapítják a fájdalmat és elősegítik a szövetregenerációt. Szükség esetén kombinálva is használhatók.

Phytotec

Patikában kapható gyógyászati segédeszközök

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL

A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG

KEZELŐORVOSÁT!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik