Élet-Stílus

Eltüntették az összes lány dekoltázsát egy floridai középiskola évkönyvéből

Nyolcvan diák portréfotóját szerkesztették át, mielőtt bekerülhettek volna egy floridai középiskola évkönyvébe. Valamennyi érintett lány, a fiúk fotóihoz nem nyúltak.

A szülők és a diákok is felháborodtak, miután észrevették, hogy a floridai St. Johns megyében működő Bartram Trail középiskola évkönyvébe jelentős utólagos szerkesztés után került be többtucatnyi diák fotója. A nyolcvan érintett mindegyike lány, akiknek jellemzően a dekoltázsaikat tünették el – írja egy jacksonvillei hírportál.

Az egyik diáklány, Riley O’Keefe úgy fogalmazott, jóval többről van szó, mint egy egyszerű évkönyvről, ismét a lányok testének szexualizálása, illetve a lányokat és a fiúkat megkülönböztető kettős mérce áll az események középpontjában.

O’Keefe rámutatott, hogy míg a fiúk sportfotóival, például az úszócsapat fürdőgatyás képeivel semmi gondja sem volt az évkönyvbizottságnak, addig a lányok képeiről a dekoltázsnak a leghalványabb nyomát is eltüntették.

A St. Johns középiskolából senki sem válaszolt a sajtó kérdéseire, az iskolakörzet pedig csak annyit közölt, hogy a gimnázium álláspontja szerint, az érintett diáklányok megsértették az iskola öltözködési irányelveit, amit utólag korrigáltak. Közölték továbbá, hogy az érintett szülőknek, ha kérik, visszatérítik az évkönyvek árát, és azt ígérték, a jövőben jobban odafigyelnek majd a hasonló esetek elkerülésére.

A diákok és a szülők azonban nem elégedettek, nyilvános bocsánatkérést várnak az iskolától a lányok szexualizálásáért és megszégyenítéséért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik