Élet-Stílus

Barátokat keres a magányos öregúr, de senki nem hívja

Felesége elvesztése óta kibírhatatlan számára az egyedüllét.

Tony Williams szó szerint mindent elkövet, hogy ne legyen magányos.

A 75 éves brit férfi májusban maradt egyedül, miután imádott felesége – és egyben legjobb barátja –, Jo, elhunyt. Több mint 35 évig éltek együtt, ám tavasszal kiderült, hogy feleségének hasnyálmirigyrákja van, a nő a diagnózis után kilenc nappal meghalt.

Közös gyerekük nem született, így Tony Williams azóta egyedül él Altonban vásárolt közös házukban. Azt mondja, elviselhetetlen a magány Jo elvesztése óta.

A nyugdíjas mindent megtenne, hogy ne legyen egyedül: két alkalommal is feladott „barátkereső” hirdetést a helyi lapban; senki nem jelentkezett.

Aztán készíttetett névjegykártyára emlékeztető szórólapokat, amikre szintén azt írta, társaságot keres. Amikor elment vásárolni vagy sétálni, mindig vitt magával ilyen kártyákat, és szét is osztotta őket. De semmi.

Tony legutóbbi akciója az volt, hogy házának ablakába kitett egy nagy táblát a következő felirattal:

Elvesztettem Jo-t,

Az imádott feleségemet és lelki társamat.

Nincs kihez beszélnem.

A napi 24 órás szakadatlan csönd elviselhetetlen kínszenvedést okoz nekem.

Senki nem tudna segíteni nekem?

A Mirror brit bulvárlap szerint Tony azt mondja, ez a tábla az utolsó reménye. Mindent megpróbált, hogy barátokat szerezzen, de úgy tűnik, senki nem akar szóba állni vele.

Csak azt szeretném, hogy valaki vegye észre a feliratot, és hívjon fel. Csak egy kellemes beszélgetésre vágyom, hogy ne kelljen egész nap némán üldögélnem. Nem arra van szükségem, hogy a panaszkodásomat hallgassák, csak egy normális emberre, akivel beszélhetek. Napjaim nagy részét a házban, csöndben töltöm, és csak várok, hogy megszólaljon a telefon. De sosem szólal meg.

 

Frissítés! Miután a férfi története elterjedt, szó szerint több százan próbálták felvenni a kapcsolatot vele Amerikától kezdve, Hollandián át egészen Magyarországig:

Máris barátokra lelt a magányos öregúr, aki eddig barátkereső hirdetésekben próbált társaságot találni
Még Magyarországról is írtak a férfinek, aki felesége halála óta a magánnyal küszködik.

Kiemelt kép: Getty (illusztráció)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik