Élet-Stílus

Járókelők emelték le az SUV-t egy elgázolt nőről, aki telefonját nézte, miközben mentősök ellátták

A 25 éves New York-i nő egy zebrán ment át, amikor elütötte az autó.

Járókelők álltak össze vasárnap délután New York-ban, hogy megmentsenek egy nőt, aki egy SUV alá szorult, miután a jármű vezetője elgázolta – jelentette a helyi sajtó. A mentőakcióról a Twitteren tett közzé videót egy szemtanú.

A videón látni, ahogy tucatnyi ember rohan oda a Mercedeshez, és közös erővel megdöntik az autót, és egy percen belül ki is szabadítják az áldozatot. A New York-i rendőrség szóvivője az Insider című lapnak elmondta, hogy a 25 éves nő nem szenvedett súlyos sérüléseket, és zúzódások és vágások miatt vitték kórházba.

Hogy milyen szerencsésen megúszta, azt jól mutatja, hogy az elgázolt nő a telefonját nézte, miközben a New York-i tűzoltóság mentősei ellátták sérüléseit a helyszínen.

A rendőrség közlése szerint az SUV-t egy 65 éves nő vezette, aki kanyarodás közben nem adta meg a zebrán gyalogló áldozatnak az elsőbbséget, majd miután elütötte, még nekiütközött egy másik autónak, ami a lámpánál állt. A sofőr ellen eljárást indítottak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik