Pozitív
Türelmetlen idős nő ül a sor legszélén, nem tudom, melyik orvosra várhat, de szinte biztosan nem arra, amelyikre én. Fészkelődik, minden körülötte ülőnek elmondja, hogy ő csak a leletéért jött, aztán menne is. Az egyik ajtón kidugja a fejét egy asszisztens, közli, hogy a doktornő késve tudott elindulni a kórházból, hamarosan jön. Az idős nő jelzi neki is, hogy ő csak a leletéért jött, ha azt odaadná neki, ő már menne is. Az asszisztensnő megkérdezi a nevét, visszamegy a rendelőbe, majd pár perc múlva kijön, és azt válaszolja, mégiscsak várnia kellene. Ő nem érti, makacskodik, nincs kedve itt ülni. Az asszisztensnő nem bírja tovább, türelmetlenül rászól:
Tessék csak nyugodtan ülni, pozitív lett az eredmény, majd ha megérkezik a doktornő, tetszik vele beszélni.
Ekkor a falra szerelt képernyőn felvillan a sorszámom, lassan felállok, és bizonytalan léptekkel elindulok egy másik ajtó, az urológus rendelője felé. Négy éven át halogattam ennek a cikknek megírását. Mit utóbb kiderült, nem elég hosszan, lett volna rá mostantól számolva még nyolc évem, de mire ezt megtudtam, már késő volt.
* * *
A férfiember életében is megtörténik a szüzesség elvesztése. Így negyven felett, lelkünkben kis rőzsedalokkal készülünk az első randevúra: lábat mosunk, alsót váltunk.
Évekkel ezelőtt az amerikaifoci-szezon meccseinek közvetítésében találkoztam először azzal, hogy a kommentátorok egy hónapon át bajszot növesztenek, hogy aztán megborotválkozzanak. Vicces volt, ahogy hétről hétre elpoénkodtak egymással, ráadásul kiderült, hogy közben egy jó ügyet szolgálnak: a prosztatarákszűrés fontosságára hívták fel a figyelmet. A sportrovatos Futó Csaba kolléga négy éve fel is vetette, hogy csináljunk szerkesztőségi Movembert, ettől pedig úgy éreztem magam, mint a kétballábas kisfiú, aki csak a pálya széléről nézheti, ahogy a többiek fociznak.
Bár elmúltam már harminchét, ha egy hétig nem nyúlok borotvához, úgy nézek ki, mint azok az osztálytársaim a gimiben, akik az ébredő férfierő sugallatára meghagyták frissen serkent borostájukat. Eleinte még örültem is neki, hogy ezzel sem kell túl sokat vesződnöm, de aztán eljött a pillanat, amikor zavarni kezdett, hogy ha szakállt vagy bajuszt akarnék növeszteni, úgy néznék ki, mint egy hormonzavaros kamasz. Akkor, négy éve határoztam el, hogy arcszőrzet híján a magam módján járulok hozzá a mozgalom sikeréhez: elmegyek egy prosztatarákszűrésre, amitől a férfiak ismeretlenül is rettegnek, amit megvetnek, gyűlölnek és undorítónak tartanak, hogy aztán megírjam, milyen is valójában. Eddig halogattam.
* * *
Minden urológus egy-egy Mengele-reinkarnáció. Általában hiperművelt, olykor vonós négyesekben zenélő, szigorúan cinikus alkoholistákról van szó, akikkel általában kora hajnali órákban kell randevúzni.
A magyar férfiak egy valószínűleg jelentős részéhez hasonlóan én is csak annyit tudtam arról, ami az urológus rendelőjében történik, amennyit Fábry Sándor mesélt a „prosztatacsocsóról” – a cikk egyes részeit tördelő idézetek egyébként a legendás előadásból származnak. A showman élénk, nyilván túlszínezett élménybeszámolóját a Google-ről gyűjtött információkkal kiegészítve sem voltam túl lelkes, amikor bejelentkeztem a vizsgálatra.
Rögtön az első percben úgy tűnt, hogy megint nem lesz semmi az egészből, az asszisztensnő ugyanis azt közölte, hogy mivel nem vagyok még negyvenöt és panaszaim sincsenek, az OEP (vagyis 2016 óta igazából a NEAK) nem finanszírozza majd a szűrésem. Mint megtudtam, az ötven év fölötti férfiaknak kell mindenképpen elmenniük az urológushoz, méghozzá évente legalább egyszer. Akinek a közvetlen családjában előfordult prosztatarákos megbetegedés, már negyvenöt éves korától erősen javasolt elkezdeni az évenkénti szűrést. Ezen felül jó, ha egy férfi valamikor negyven és ötvenéves kora között legalább egyszer megvizsgáltatja a prosztatáját.
Az asszisztensnő segíteni akart, azt mondta, „azért meglátja, mit tehet”, hívjam vissza később. Nem voltam optimista, ezért elkezdtem keresgélni, hogy a magánrendelőkben mennyibe kerülhet egy szűrés. Budapesten rengeteg helyen elvégzik, mindenütt nagyjából húszezer forintért. Már ki is választottam a legszimpatikusabb magánrendelőt, amikor kiderült, mégis mehetek az államiba. Időpontot kaptam, amihez képest tényleg csak azt a nagyjából tíz percet kellett kivárnom, amíg a türelmetlen hölgy megtudta, hogy pozitív lett a lelete.
Gyomortájon éreztem némi szorongást, amikor benyitottam a fehér ajtón. A nagyjából velem egyidős urológusról annyit sikerült első pillantásra megállapítanom, hogy valószínűleg nem alkoholista, és ha játszik is valamilyen zenekarban, az inkább egy indie rock banda lehet, nem vonósnégyes. Ráadásul kora délután volt, nem pedig hajnal.
* * *
Gyanútlanul feltárod virgo intacta ánuszrózsádat ennek a háborús bűnösnek, rosszat sejtve még visszanézel, mint a barom, amikor vágóhídra vonják.
A rocker doktor először is mindenről alaposan kifaggatott. Megbeszéltük, hogy nincs panaszom, nem tudok róla, hogy a családban lett volna valakinek prosztatagondja, csak szűrést szeretnék, amiből cikket írok. Bólint, elmondja, hogy a tapintásos vizsgálat mellett elvégez egy hasi ultrahangot is, és megkérdezi, hogy ugye tele van a húgyhólyagom. Kissé értetlenül nézek rá, mire közli, hogy urológushoz általában teli hólyaggal szokás érkezni, mert az üreset nem lehet megultrahangozni.
Felfektet egy vizsgálóágyra, az ingemet mellkasig kell felhúznom, a nadrágot és az alsót combközépig letolni. Cipő maradhat. Gumikesztyűt húz, egy ujját valami kenőcsszerűségbe mártja, és megkér, hogy forduljak az oldalamra, a lábaimat pedig húzzam a mellkasomhoz. Tudom, mi következik, nagy levegőt veszek, és bent tartom. Egy kicsit megrezzenek, a következő pillanatban tisztán érzem, hol van összehuzalozva a prosztatám a nemi szerveimmel, a szemem elkerekedik, majd rebben egyet, és már fordulhatok is vissza a hátamra.
Amikor végre kiengedem a levegőt, valami jéghideget érzek a hasamon. Az orvos gélt csorgat rá, mert mégis megpróbálkozik az ultrahanggal, de egy perc múlva a fejét csóválva lekapcsolja a gépet. Ad egy halom papírtörlőt, hogy töröljem le magam, majd menjek vissza utána a függöny túloldalára. Mire rájövök, hogy nem a seggemet kellett volna megtörölnöm, az ingemet már teljesen átáztatta a színtelen zselé. Jó hír: foltmentesen szárad.
* * *
Az első alkalommal megrázó élmény, másodjára-harmadjára az ember már felfedez benne bizonyos részletszépségeket, és ha nem vigyázunk, az ötödik alkalom után könnyen dependenssé válhat a férfiember.
Két nappal később tudok elmenni a laborba, ahol két kémcsőnyi vért vesznek le tőlem. Azt mondják, három munkanap múlva lesz az eredmény az orvosnál, foglaljak nála időpontot. Bár tudom, semmi sem indokolja, hogy beteg legyek, látom magam előtt, ahogy majd ülök a váróban, kilép az ajtón az asszisztensnő, és közli, hogy pozitív lett a lelet, feltétlenül beszélnem kell a doktor úrral.
Amikor újra a rendelőben ülök, az urológus megnyugtat, hogy a prosztatámmal minden rendben. Mivel ezúttal nem teljesen üres hólyagom, megejtjük az ultrahangot is, ekkor már rutinosan törölközöm. Az orvos azt mondja, részéről ezzel minden rendben is, de fontos tudnom, hogy ez nem egy teljes hasi ultrahang volt, azokkal a szerveimmel, amik nem az ő szakterülete alá tartoznak, nem foglalkozik, azokkal még lehet bármi gond. „Jézusom, ezt miért mondja, látott valamit?” – kérdezem rögtön, mire ő mosolyogva azt feleli, hogy nem, csak akadtak már gondok olyasmiből, hogy valaki azt hitte, teljes hasi ultrahangja volt az urológusnál.
Mielőtt elbúcsúzunk, elmagyarázza, hogy a prosztatarákhoz hasonlóan a hererák is pont azért veszélyes, mert bár a korai szakaszban könnyen gyógyítható, egyértelmű tüneteket általában csak akkor produkál, ha már túl késő. A leghatékonyabb fegyver ezért ebben az esetben is a korai felismerés. Ez szerencsére megy önvizsgálattal is, havonta egyszer, lehetőleg egy kád meleg vízben ülve kell a heréket ujjbeggyel alaposan végigtapogatni, és kis porcos elváltozást, keményedést keresgélni rajtuk. Ha ilyesmit találunk, irány az urológia.
Amint kilépnék a rendelő ajtaján, az orvos még utánam szól, mint Columbo hadnagy:
Azt feltétlenül írja bele a cikkbe, hogy az emberek ne jöjjenek az urológiára aranyeres panaszokkal! Az a proktológiára tartozik, semmi közünk hozzá, csak az emberek Fábry Sándortól megtanulták, hogy ami segglyuk, az az urológus, ezért folyton idejárnak vele.
Rajtam nem múlt.
Kiemelt kép: movember.com
