Élet-Stílus

Pont ki akarta rabolni a lelkészt, mikor szívrohamot kapott – videó

Egy térfigyelő kamera is felvette a jelenetet, mikor három férfi lassan odamegy egy pap parkoló kocsijához a brazíliai Guarulhos-ban. A banditák körbevették a kocsit, de kirabolni végül nem úgy sikerült, ahogy azt eltervezék – írta brit bulvárlap, a Daily Mail.

Az egyikőjük ugyanis, pár pillanattal azután, hogy kinyitotta a sofőr oldali ajtót, összeesett. Végzetes szívrohamot kapott.

Az egyik társa, aki csak pár lépéssel arrébb állt, azonnal elfutott, míg a másik az anyósülés oldali ajtónál maradt. Aztán egy autó elhaladt, mire a már eliszkolt társ visszatért, arrébb húzta a férfit, nehogy átmenjen rajtra egy arra haladó autó.

Közben a kocsiból kiszállt egy nő, majd utána a lelkész is, és arrébb mentek. Ekkor jelent meg a jobboldalról a harmadik rabló, aki azért kivett a kocsiból valamit, talán egy táskát, majd megpróbálta a földön fekvőt elmozdítani, ahogy a pap mutogat rá, és valószínűleg mond is valamit neki. Ezzel végül felhagy a rabló, és behajol a sofőr üléséhez, majd lead egy lövést a lelkész felé. Aztán ő is elmenekül.

A rendőrség egyelőre nem tartóztatott le senkit, és a meghalt rabló nevét, korát sem árulta el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik