Élet-Stílus

A babysitter megölte a rábízott gyereket, betette a gyerekülésbe, és elmentek a McDonald’s-ba

Az anyukának azt hazudta, hogy a kisfiú csak alszik.

A 28 éves Marissa Tietsortot azzal vádolják, hogy megölte a felügyeletére bízott kéthónapos csecsemőt, Benson Xiongot.

A vád szerint 2018. október 18-án a kisfiú belehalt a wisconsini babysitter által okozott fejsérülésekbe. Tietsort azon a napon Benson testvérére is vigyázott, és vele volt saját fia is. A nő írt egy üzenetet a gyerekek anyjának, amelyben tudatta, hogy épp megvádolták gyermekbántalmazással, ezért nem lehetnek a kicsik a felügyelete alatt.

Tietsort a halott kisfiút felöltöztette az overalljába, beültette a kocsiba a gyerekülésbe, és a másik két fiúval elmentek enni egy McDonald’s-ba. Csak ezek után adta át a két fiút az anyjuknak, és – mivel Benson fejébe sapkát húzott – elhitette vele, hogy a gyermek csak alszik.

Amikor az anyuka később ki akarta venni Bensont a gyerekülésből, látta, hogy bőre hamuszürke, tekintete merev, és ki van hűlve; a kisfiú órák óta halott lehetett. Megpróbálta újraéleszteni a gyermeket, de már nem tudta.

A vallomásában Tietsort azt állította, hogy nem ölte meg Benson Xiongot, csak miután észrevette, hogy meghalt, nem próbálta meg újraéleszteni.

A nő ellen valóban vádat emeltek néhány nappal korábban, méghozzá azért, mert augusztus 2-án egy 11 hónapos baba komoly sérüléseket szerzett, miközben Tietsort vigyázott rá; de ezt megelőzően is történt hasonló eset: 2017-ben egy rábízott 3 hónapos gyermek koponyatörést szenvedett.

Marissa Tietsort jelenleg börtönben van, szándékos emberöléssel vádolják. A nő egyébként állapotos, a hatodik gyermekét várja.

facebook.com/WausauPoliceDepartment

via Mirror, Buzzfeed, kiemelt kép:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik