A legsötétebb pártállami időkre emlékeztető tiszás politikai leszámolás ezúttal engem talált meg. Várható volt, miután rámutattam a Zsolti bácsi ügy tiszás hazugságaira és törvénytelenségeire, hogy rám fognak támadni és el akarnak majd hallgattatni
– írta közleményében Pócs János, miután a 444 megírta: 150 millió forint közpénzt kapott hozzá köthető civil szervezet, melyet az NKA-ügy keretében vizsgálnak.
A fideszes képviselő szerint Magyar Péter nem tűri az ellenzéket, nemcsak jogszabályi, de karhatalmi eszközöket is bevet mindenkivel szemben, aki kritikát mer vele szemben megfogalmazni, vagy csak bemutatja, mi is az igazság, és milyen is a miniszterelnök valójában.
A kormányzati propagandasajtóval megíratott, személyemet és a jászsági embereket támadó cikk kijelentéseire szeretnék az alábbiakban reagálni. Most már szinte bizonyos, az ügyészséget politikai ellenőrzés alá vették, ezért politikai megrendeléseket kénytelen teljesíteni
– írta Pócs, kiemelve, hogy minden felelősséget vállal és áll minden vizsgálat elé. „Nem kell színházat rendezni, nem kell értem közpénzen pórázos embereket küldeni, jövök magamtól is, ha kell.”
A cikkel kapcsolatban közölte:
- hazugság, az a vád, hogy az NKA támogatások kampánycélt szolgáltak, hiszen az idén júniusban megszervezett Aratónap is jóval a kampány után volt.
- hazugság, hogy az adott forráskeret lenullázódott a választás előtt, hiszen jelenleg is több mint 24,3 millió forinttal rendelkezik.
- minden program megvalósult, ezt fotókkal és szervezőkkel is bizonyítani tudjuk, sőt, nemcsak megvalósult, hanem ahhoz jelentős saját forrást tettem hozzá, ahogyan például az idei jászsági hagyományőrző Aratónaphoz is!
- minden lezárult pályázatot többszörösen ellenőrzött és jóváhagyott a közreműködő szervezet. Ha az előadó személye megváltozott, azt változás bejelentéssel elfogadta a szervezet.
Úgy folytatta, azért a „Pócs Hasziendán” valósult meg néhány program, mert a városközpontban nem lehet aratni, mert az általában több mint ezer fős létszámhoz itt van több ezer négyzetméteres betonozott felület, amin sátrakat lehet felállítani és rendezvényeket lehet tartani, szociális helységeket lehet biztosítani, és mert itt van olyan parkolási lehetőség, ahol több ezer vendég számára parkolást lehetett biztosítani.
Egy ilyen rendezvény megszervezése szerinte nem jutalom, vagy ajándék, hanem több hétnyi kemény munka. „A rendezvény lebonyolítása mellett csak az előkészítő és a lezáró munkálatok legalább egy-egy hét építkezést, majd bontást, hulladékgyűjtést, takarítást jelentenek.”
A közleményben kitért arra is, az egyesület azért van ide bejelentve, mert „transzparensen, a tevékenységünkért minden felelősséget vállalva dolgozunk. Talán jobb lett volna, ha azt a balliberális trükköt alkalmazzuk, hogy egy hajléktalan nevére jelentek be egy egyesületet?”
Leszögezte, minden program megvalósult, minden alkalommal több ezer fő részvételével. A támogatási forrásból pedig nem elvettek, hanem hozzátettek állítása szerint,
Végül üzent Magyar Péternek és a Tisza Pártnak is.
Először is, szégyen, amit csináltok. A rendőrséggel és az ügyészséggel próbáljátok elhallgattatni az ellenzéket, ilyet csak a legsötétebb diktatúrákban szokás. Oroszország lassan egy mintademokrácia lesz hozzánk képest. Másodszor, készen állok minden vizsgálatra és a tiszás ÁVH eljárása szerinti pórázon elvezetésre is, csak egy dolgot kérek: velem kezdjék, ne a munkatársaimmal! Az én kritikámtól fél a miniszterelnök, én idegesítem azzal, hogy bemutatom róla a valóságot, engem akar elhallgattatni, én vagyok célkeresztben. Enyém a felelősség, a munkatársaim csak végrehajtották azt, amit kértem tőlük. Mindannyian a közösségünkért dolgoztunk. Ha ez bűn, akkor bűnösök vagyunk
– zárta közleményét Pócs.
A képviselő a héten azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kamerás szemüvegben ment a parlamentbe.

