Élet-Stílus

A gyerekük ballagását is kihagyják, csak ne kapjanak még megalázóbb fizetést

Lejtmenetben a magyar könnyűipar, az állam és a nyugati divatmárkák pedig karba tett kézzel nézik az egészet.

Tévedés, ha valaki azt hiszi, a Magyarországon gyártott ruhák etikusabb körülmények között születnek, mint a bolgár, román, vagy éppen ázsiai termékek – ez derült ki a Tudatos Vásárlók Egyesületének konferenciáján, ahol bemutatták a hazai helyzetről képet adó legfrissebb kutatásuk eredményét.

Szürkepiacról van szó

A munkakörülmények alig változtak a 80-as évekhez képest, a gazdasági viszont igen, az pedig jócskán hatással van a munkások életére. A magyar felsőruházati ipar folyamatosan megy össze, ráadásul a termelés nagy részéből exportcikk lesz. A zsugorodás mellett nehezíti a szegmens helyzetét az, amit a Központi Statisztikai Hivatal adatai is alátámasztanak: egyszerűen nincs szó innovációról és célzott támogatásokról sem,

az ágazatban lévő cégek csak eseti jelleggel és csak bizonyos esetben pályázhatnak támogatásokra.

Bár megjelentek a kockázati tőkealapok is, ők csak a legígéretesebb cégekbe fektetnek be.

A TVE a TEÁOR-számok alapján 238 céget talált, akik felsőruházat gyártásával foglalkoznak, a reális képet viszont árnyalta, hogy tízből kilenc esetében 9 főnél kevesebb dolgozott a vállalatnál, az ő tevékenységük pedig nyomonkövethetetlen. Szakértői becslés szerint a gyártás 30%-a radaron kívül van, azaz minden harmadik ruha, ami legurul a gyártósorról, nem kerül be semmilyen statisztikába.

A Kormány segítene, de inkább csak árt

Az ágazatban (is) munkaerőhiány van, aminek két fő oka van:

  • egyrészt kevesebben tudnak ma varrni, mint évtizedekkel ezelőtt,
  • másrészt ennyi fizetésért kevesen mennek el rengeteget dolgozni.

Ahogy Gulyás Emese (TVE) fogalmazott,

a nők inkább elmennek gereblyézni, mint kicsivel többért egy garázsvarrodában görnyedni reggeltől estig.

A legtöbb varróüzem Észak-Magyarországon van: ezzel együtt három olyan régióban találhatóak nagy sűrűségben gyárak, amik egyébként Európa legszegényebb régiói közé tartoznak. A TVE közérdekű adatigénylést nyújtott be a 60 legnagyobb cég esetében illetékes munkaügyi hivatalból, és mindegyik válaszolt is, kivéve pont azokat, akik az említett régiókhoz tartoznak.

Ezen kívül három gyárban összesen 30 dolgozóval beszéltek a vezetők tudta nélkül, hogy őszinte, a problémákat felfedő válaszokat kaphassanak.

A közbeszerzési adatbázist bújva az is kiderült az egyesült munkatársai számára, hogy mindössze egy-két cég nyeri sorra a munkaruházattal kapcsolatos pályázatokat.

A privát beszélgetésekből kiderült, a legtöbb varrónő nagyjából 70 ezer forintot keres (ez egybeesik a KSH 2015-ben megszüntetett létminimum mutatójának legutolsó értékével), és nincs nagy vágyuk: nagyjából 100 ezer forint nettóval kibékülnének, és fedezni tudnák a mindennapi kiadásaikat. Ők a dolgozói szegénységhez tartoznak: azok a munkások, akik bár rengeteget dolgoznak, alig, vagy egyáltalán nem jönnek ki a fizetésükből.

A munkabiztonsági ellenőrzések statisztikájából kiderül, hogy nemcsak az alacsony fizetéssel vannak bajok: 43 százalékban a baleset-megelőzést hagyják figyelmen kívül, az esetek negyedében pedig az adminisztrációt kezelik félvállról.

A legnagyobb probléma azonban az elviselhetetlen meleg: a varrónők közül szinte mindenki arról számolt be, hogy késő tavasztól őszig elviselhetetlen, 35-40°C-os melegben kell dolgozniuk.

A cégek egyébként arra hivatkoznak, hogy aránytalanul magas költségekkel járna a klíma kiépítése.

„Ha beteg, ha ballag, én megyek munkába”

A túlórák bár tipikusak, mégsem kötelezőek, a megélhetésre elegendő fizetéshez viszont szükségesek. Sok helyen jelenléti bónusszal “ösztönzik” a munkavállalókat: ezt akkor kapják a dolgozók, ha minél kevesebbet vannak ilyen-olyan ok miatt távol. Éppen ezért

előfordult olyan, hogy valaki a gyereke ballagását hagyta ki, hogy ne ugorjon a bónusza.

A helyzetet nehezíti, hogy önálló szakszervezet sincs, hanem a bányász szakszervezeten belül van a könnyűiparnak képviselete. Ráadásul a dolgozók bizalmatlanok is: a szervezetek munkáját csak abban látják, hogy húsvétra és karácsonyra kapnak egy-egy csomag ajándékot, azt viszont abból a pénzből is meg tudnák venni, amit havonta levonnak tőlük tagsági díjként.

Ráadásul egy nettó 70 ezer forintos fizetésből élő ember számára a bére 1 százaléka igenis hatalma összeg.

Az ágazat több szempontból is csapdában van:

  • egyre idősödik a szakma,
  • nincsenek szakszervezetek,
  • nincs érdeklődés a szakma iránt, illetve
  • a bérek versenyképtelenek.

Utóbbi több dolog miatt is összetett. Bár a Kormány emelte a minimálbér és a garantált bérminimum összegét is, utóbbit szinte senki sem kapja, mert a cégek a betanított munkáért nem adják meg, másrészt több céget sokként ért az emelés, nem tudták és tudják kigazdálkodni, így embereket kell elküldeniük.

Ráadásul bennük van a félelem, hogy ha egy kicsit is emelnek az árakon, a nálunk varrató nyugati márkák (például Chloé, Dior, D&G, Escada, Zara, H&M, Max Mara, Levi’s) egy országgal keletebbre viszik a gyártatást.

Létezik megoldás, meg nem is

Három fő dolgon kéne változtatni, hogy ne legyen annyira kilátástalan a magyar könnyűipar helyzete.

  1. Egyrészt erősebben kell alkalmazni a munkajogot.
  2. Másrészt változtatni kell azon a felálláson, hogy a munkáltatóknak kedvező környezetet biztosítunk.
  3. Végül pedig a létminimum felé kell emelni a minimálbért.

Felmerült az is, hogy nem kéne-e egy etikai kódex, amire az előadók azt mondták,

egy újabb biztosan nem, inkább a mostanit kéne aktualizálni és mindenkivel elfogadtatni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.