Magyarok bizonyították: úgy kötődünk a telefonunkhoz, mint egy emberhez

Nagyon sokan vannak, akiket megállás nélkül piszkálnak, hogy “még vécézni sem tudnak elmenni” a telefonjuk nélkül. Az érintett ilyenkor rendre tagad, de mostantól hiába: az ELTE Miklósi Ádám vezette Etológia Tanszékének legújabb tanulmánya megdönthetetlen bizonyítékot adott a vád kezébe.

Egy látszólag pofonegyszerű kísérlet alapján kimutatták: már az is stresszt okoz, ha csak néhány percre elveszik tőlünk a telefont, amihez ráadásul úgy kötődünk, ahogy emberekhez szokás.

Három perc telefon nélkül

A kutatásba fiatalokat, 18-26 év közötti egyetemistákat vontak be, akiket egyenként behívták egy szobába, majd három percre magukra hagyták őket. Csakhogy a társaság felétől – megfelelő, hihető indokra hivatkozva – elvették a mobiltelefonjukat, és a szobában álló szekrénybe zárták. A kontrollcsoport tagjait viszont a mobiljukkal együtt hagytuk magukra- mondja a 24.hu-nak Konok Veronika, az ELTE TTK Etológia Tanszékének tudományos munkatársa, a kutatás vezetője.

Három perc igazán nem nagy idő még magányosan sem, bárki bármit csinálhatott, olvashatott, járkálhatott, miközben kintről figyelték szívritmusát, és videófelvétel alapján elemezték viselkedését. Stressz-szintjüket és érzelmeiket vizsgálták.

A kísérlet után pszichológiai teszt következett, majd kérdőíveket kellett kitölteniük. Utóbbiban senki nem számolt be különösebb stresszről, de hiszen nem is történt más, mint egy kísérlet részeként 180 másodpercet töltöttek egyedül egy szobában. Izgalmassá akkor vált az egész, amikor a “önbevallás” mellett a tudósok kiértékelték az objektív jeleket.

Zavar-viselkedés

A mobiljuktól megfosztott személyek viselkedése idegességről árulkodott: vakaróztak, tördelték a kezüket, igazgatták a hajukat, fel-alá sétáltak, miközben többször megközelítették a mobilt rejtő szekrényt. Ezek tipikusan azok a jelek, amiket idegességünkben mutatunk, az úgynevezett “zavar-viselkedések”. A mobilt rejtő szekrény megközelítése pedig arra hasonlít, amikor próbáljuk egy társsal visszaállítani a kapcsolatot, például amikor az egyedül hagyott gyerek igyekszik „visszaszerezni” anyját.

Ők maguk nem érzékelték az idegességet és nem tudatosan indultak a szekrény felé: akaratlanul is keresték a mobil közelségét, ami a kötődés egyik legalapvetőbb ismérve.

A szorongásukról pedig szívük árulkodott. Szívritmusuk olyan mintázatot mutatott, ami a stresszre jellemző, vagyis a kötődés másik jelét, az elválasztáskor jelentkező szorongás élettani hatásait is produkálták. Mindezeket a harmadik módszer, a pszichológiai teszt is alátámasztotta: a mobiljuktól elválasztott egyetemisták intenzívebben reagáltak a magánnyal kapcsolatos szavakra, mint például szakítás, veszteség. Ez arra utal, hogy magányosabbakká váltak – mondja Konok Veronika.

A konklúzió tehát, hogy tudat alatt úgy kötődünk a mobilunkhoz, mint egy hozzánk közel álló emberhez, vagy mint a gyerek kedvenc, az anyát helyettesítő plüssmacijához, alvótakarójához.

Nyilvánvalóan az okostelefon nem egy hétköznapi tárgy, hanem a kapcsolattartás legfontosabb eszköze, kapocs szeretteink, a társadalom felé – épp ez volt a kísérlet lényege. Hiánya olyan érzetet kelt, mintha egy csapásra elvesztenénk kapcsolatunkat a külvilággal. És már három perc alatt tüneteket produkál.

Fenti megállapítás önmagában nem új, már több korábbi tanulmány is felvetette. Ám ezek mind kérdőíves vagy egyéb “önbevallásos”, szubjektív módszeren alapultak, ami itt is láttuk, nem mindig megbízható. Az ELTE csapata abban hozott újat, hogy mindezt objektív bizonyítékokkal támasztotta alá. És a kutatás folytatódik, alábbi felhívással mi is segítünk toborozni:

Gyerekek és a telefon, tablet

A kutatók jelenleg a gyerekek mobil- és tablet használatának következményeit vizsgálják. Ha Önnek olyan 4,5-6 év közötti gyermeke van, aki vagy egyáltalán nem, vagy épp ellenkezőleg, viszonylag sokat (legalább napi 15 percet, vagy heti pár órát) használ ilyen eszközöket, az Etológia Tanszék munkatársai várják jelentkezését gyermekével egy tesztre – ezen a linken lehet jelentkezni.