Megdöbbentő kijelentést tett Tóth Miklós, a szigetvári kórház addiktológiai rehabilitációs osztályának vezetője: szerinte a belgyógyászatokon fekvő betegek nagyjából hatvan százaléka alkoholbeteg. Az orvos az Abcúgnak arról beszélt, hogy a magyarok fejenként évente 12-13 liternyi száz százalékos alkoholnak megfelelő mennyiséget fogyasztanak, ami nemcsak májkárosodást, hanem hasnyálmirigy-gyulladást, gyomorfekélyt vagy gyomorvérzést is okozhat.
Szerinte részben a képzés hiányosságának tudható be, hogy az orvosok nem veszik észre, ha valaki alkoholista. Általában ezt a betegek és a hozzátartozók is tagadják. A beteget nehéz szembesíteni azzal a feltételezéssel, hogy nem mond igazat, mert felháborodik, az orvos pedig inkább menekül a helyzet elől. Aki „érti a szakmát”, hamar észreveszi az alkoholizmus jeleit, a legtöbbször mégis inkább a szövődményeket kezelik gyógyszerrel.
Kóros ivás már az is, ha valaki minden nap megiszik két-három sört a tévé előtt, vagy időről időre fogyaszt nagyobb mennyiséget.
Ebben a stádiumban azonban még önerőből is le tud állni a beteg, ha az orvos figyelmezteti.
Tóth szerint alig tartja be valaki a szociális ivás három kritériumát: csak ünnepekkor inni, csak társaságban, és soha nem berúgni. Ez még nem árt „sem a testnek, sem a léleknek”. Már a kamaszokkal beszélgetni kellene az alkohol káros hatásairól, a lehetséges következményekről, arról, hogy ki volt a családban alkoholbeteg és hogyan végezte, miben halt meg.
Nagy baj, hogy sok társaságban a berúgásokról szólnak a „jó sztorik”, nem véletlenül olyan alacsony a várható élettartam.
A betegnek el kell fogadni, hogy az alkoholtól vannak bajai és akarnia kell változtatni. Sokan azonban nem érzik, hogy betegek, inkább csak beszedik a gyógyszereket, aztán jönnek az újabb panaszok, végül, mire bekerülnek az addiktológiára, már több szervi bajuk is van.
Az orvos szerint a leghatékonyabb módszer a Minnesota-modell, amit csak Szigetváron alkalmaznak száz százalékos formában. Ez azt jelenti, hogy az alkoholbetegséget gyógyíthatatlannak tekintik, és kizárják, hogy egy függő valaha újra „normálisan igyon”. A rehabilitáció során önsegítő módszereket ötvöznek pszichoterápiával.
Az első lépés, hogy beismerjük: tehetetlenek vagyunk az alkohollal szemben, és az életünk irányíthatatlanná vált. A további lépések vezetnek el addig, míg a beteg alkohol nélkül is jól érzi magát a bőrében
– mondta Tóth Miklós. Szerinte a családnak is együtt kell működnie, meg kell tanulni például, hogy tilos otthon alkoholt tartani.
Az orvos még egy figyelemre méltó kijelentést tett: nem az alkoholizmus öröklődik, hanem a függőségre való fogékonyság. Ha egy ország kultúrája elítéli az alkoholt, de például nagyra becsüli a munkát, ott inkább munkamániások lesznek, de úgy tűnik, a magyar kultúrába jobban belefér az alkohol.
