Ha azt mondom, Baja, azt mondják, halászlé. Majd gyorsan hozzáteszik azt is: Hosszú Katinka. A sportszeretők felemlegetik a nagy sikerű NBI-es férfi kosárcsapatot és a városi legendának hitt, de nagyon valóságos történetet, miszerint egy kosármeccsnek azért nem lett hivatalos eredménye, mert egy fanatikus bajai szurkoló, Tax Imre bácsi a meccs végén berohant és megette a jegyzőkönyvet.
Fotó: MTI/Bugány János
Azt már kevesebben tudják, hogy ez a Duna-parti kisváros, ha csak az elmúlt húsz évet nézzük, adott az országnak egy miniszterelnököt, Bajnai Gordon személyében, egy igazságügy-minisztert, Dávid Ibolya személyében. Ide járt iskolába Lamperth Mónika is. A kisváros most is képviselteti magát a Parlamentben: a mostani öt LMP-s képviselő egyike, Ikotity István szintén bajai születésű.
Ráadásul ebben az alig harminchatezer fős városkában lakik a 100 leggazdagabb magyar közül három is. Innen indult hosszú útjára Jelky András, itt született Telcs Ede és Türr István. Itt él és sportol Vereckei Zsolt háromszoros aranyérmes paralimpikon. A város nevét mégis a hisztérikus választások, az elhíresült és Gavra Gábor fejébe kerülő választási videó és Zsigó Róbert bajai polgármester neve miatt jegyezték meg országszerte.
Nagy formátumú, az ország sorsára befolyással bíró emberekben nincs, nem volt hiány, a város mégis haldoklik: hatalmas az elvándorlás, munka nincs, a rendszerváltáskor összeomlott és tönkretett könnyűipari és faipari cégek és nagyvállalatok helyett befektető, vállalkozó nem érkezett, megszűntek a téeszek is. A vállalkozói kedv egyre lanyhul, a legnagyobb foglalkoztatók az állami hivatalok és az oktatás, valamint az előbb említett gazdag magyarok cégei, akik csodával határos módon még mindig ragaszkodnak ehhez a városhoz.
Egy olyan városnak tehát, amit az elmúlt években Orbán Viktor egyik liblingkéje vezetett, – így az elvárható minimum az, a lakosság kitelepítése a Gemenci erdőbe már rég megtörtént, hogy a megépült stadionok elférjenek a városhatáron belül, – nemhogy befejezett strandja nincs 2014. október közepén, de munkahely és pénz sincs. Lassan fiatalság sincs, hiszen egy ilyen helyről csak elmenni lehet. Budapestre vagy Londonba. Sok a sváb, mennek Németországba is az asszonyok, dédiszittelni.
Hogy ez meddig lesz így és miért nem tud a város élni semmiféle adottságával: kitűnő földrajzi helyzetéből adódó lehetőségeivel, a természeti környezetben rejlő lehetőségekkel, kapcsolati tőkéjével, hihetetlen multikulturális voltával, rég foglalkoztat. Most, hogy egy igazi lokálpatrióta ül a Parlamentben, megkérdeztem őt, és kíváncsi lettem arra is, a Nagykörútról kisebbnek látszik-e a Szentháromság tér és jó lesz-e végre Bajának, hogy van valaki Fönn.
Ikotity István nem okozott csalódást: pontosan és bringával érkezett, ahogy a bajai srácok szoktak, nem szolgálati autóval, öltönyben. A Parton találkoztunk, egy kávézóban, ennek két dolog miatt van jelentősége: innen nem látjuk, hogy a város hangulatát évtizedek óta meghatározó Sugóparti fűzfákat mind egy szálig kivágták egy rekonstrukciónak gondolt és mondott, valójában agyament megvalósítás miatt. És hálistennek nem látjuk az ezentúl a strand kellős közepén Szarumán tornyaként meredező, bár éppen félbehagyott, vasbetontákolmány-szerű szörnyűséget sem, ami a strandfelújítás lényeges része, így, ha megépül, pont eltakarja azt a panorámát, amiért a helyiek annyira lelkesednek. Nem baj, mi, bajaiak úgyis tudjuk, hogy arra van a Duna, nem kell azt nézegetni is.
Fotó: MTI/Beliczay László
Mi a baj ezzel a hellyel, miért tart itt ez a város, teszem fel a kérdést, majd rögtön egy másikat is: mi lehetne a kiugrási lehetőség? Ikotity István szerint az oktatás. Már rég nem érvényesek azok a folyton hangoztatott kifogások, amiket hosszú éveken keresztül hallgattunk, például a megközelíthetőség: itt a hatos út Bátaszéknél, Baja megközelíthető autópályán, nem vagyunk a világ végén. És nem feltétlenül abban hisz, ami a helyi gondolkodást évtizedek óta meghatározza, Baja városának nem a turizmust kellene erőltetni, legalábbis ebben a formában, ahogy az elmúlt években zajlott, és most zajlik, úgy nem. A városban most is folyik három nagy fejlesztés: mindhárom a turizmushoz kapcsolódik. De ez egy általános tendencia az országban, a pályázati kiírások is sokszor ebbe az irányba lökik a településeket, ez nem feltétlenül jó. Az, hogy Baján az emberek számára valami vonzó, szépnek tartják a tájat, a Duna-partot, abból nem következik egyenesen, hogy az vonzó az idegen, a külföldi ember számára. Először ezt mérjük fel helyesen: ami nekem tetszik, az elegendő-e ahhoz, hogy Bajára csábítson valaki mást? A szépség önmagában ma már nem elég, attrakcióra van szükség ahhoz, hogy a turizmus fellendüljön, hogy meginduljanak az emberek. Hogyne lenne ötlet, nevet fel, de azt mondja, el sem kezdi sorolni. Csak egy példát hoz, a Gemenccel jobban kellene tudni bánni.
Szerinte Baja kiváló iskolavárossá válhatna. Ikotity hisz az írástudókban, többször is visszakanyarodik ide, méltatja az értelmiséget, keresi velük az együttműködés lehetőségét. Szerinte az északi országok példáját kell követni: nem betonba önteni a pénzt, hanem az emberekbe, a megtanulható és továbbadható tudásba kell fektetni. Oktatásra kellene fordítani a milliókat, nem épületekre. Az így létrejövő, magasan képzett szakemberek pedig felkeltik a befektetők figyelmét, vonzóvá teszik a települést. Ez nemcsak Bajára, hanem az egész országra igaz. Nem szereti, hogy kiszolgáltatottá váltunk a külföldi multiknak és Összeszerelő Ország lettünk.
Elmosolyodok, Ikotity István az oktatásban, a tudásban látja a kiutat, valaki más abban hisz, hogy a sport virágoztathatná fel Baját, és én egyetértek vele ebben, de Révfy Zoltán neve nem most, majd később hangzik el.
A munkahelyteremtés kérdése Ikotity szerint már túlnőtt a városon, Baja nem képes a saját hajánál fogva kirángatni magát ebből az akut problémából. Mostanra már akkora befolyással bír a városra a nagypolitika, ha jönne is bárki befektetési céllal, hogy munkahelyet teremtsen, ipart és termelést hozzon, és nem kap föntről zöld lámpát, akkor nincs rá esély. Több esetben is előfordult az elmúlt években, hogy őt keresték meg a vállalkozók azzal, segítsen, mert képtelenek bejutni a bajai polgármesterhez, pedig azért keresik, mert vállalkozni jönnének ide. Ha valaki eltérő politikai nézetekkel bír, mint az uralkodó irány, mondjuk ki, a kormánypárt, akkor az hiába próbálkozik.
Fotó: Hódos Hajni
Megdöbbentő, nem? Inkább hagyják ebek harmincadjára a várost. Sok várost és még több falvat. Idegesen kavargatom a lattémat, és utálom, hogy ez így megy.
Én magam azt is gondolom, a város önmagába van bezárva, és ez az elszigeteltség sem tesz jót neki. Nincs a közelben nagyváros, ami szellemi frissességet hozna, nincs összehasonlítási alap, nincs alternatíva még egy olyan hétköznapi dologban se, hova menjünk beltéri ajtót venni. Egy zárt közösség, ami folyamatosan újratermeli a saját kasztjait, vérfrissítés nélkül hosszú távon semmi jóra nem számíthat és Baját nemcsak ez, de az elvándorlás is fenyegeti.
Mégis, mire számíthat a halászlé fővárosa? Ikotity öt éven keresztül ragyogó glóriát és önvállon veregetést vizionál. Meséli, végeztetett egy közvélemény-kutatást a városban, még nyár elején. Meglepő volt, de a most újra ringbe lépő, korábban tizenkét évig polgármesterként tevékenykedő Széll Péter ismertsége és támogatottsága jóval nagyobb, mint a Fideszes Fercsáké, mégis ez utóbbi győzelmére fogad. És fölényes Fidesz-többségre a képviselőtestületben, azaz marad minden a régiben. (Az országgyűlési képviselővel még a választások előtt beszélgettem. Ikotity István jóslata bevált, Zsigó embere, Fercsák Róbert lett Baja új polgármestere – szerk.)
Hogy mit szól a bajai ellenzékhez? Csalódott.
Mit szóljak én? Én is az vagyok, az úgynevezett ellenzéknek nem sikerült megújulni, nem tudtak sem fiatalítani, sem karizmatikus és friss embereket csatasorba állítani. Ahogy kicsiben, úgy nagyban, ahogy fent, úgy lent. Az emberek közönyösek és beletörődők, attól tartok, sokan nem mennek el szavazni, legyintenek, úgyis a Fidesz nyer.
Pedig volt szerethető polgármestere a városnak, keverem meg megint a lattét. A Röcze, mondjuk egyszerre. Révfy Zoltán, volt polgármester, akit kizártak a Fideszből. Révfy Zoltán, aki cetlivel járt szombatonként a piacra, hogy fel tudja írni, mit kérnek tőle a bajaiak. A vízilabdás Röcze. A jóvágású, magas ügyvéd, tősgyökeres bajai polgárcsaládból, aki fiatal kora ellenére tudott úgy konzervatív értékeket képviselni, hogy az a balosok számára is elfogadható volt. A Röcze, akit kicsinált a nagypolitika. A Röcze, akit kicsinált a hite, pedig ő csak tisztességes politikát akart csinálni. Kár, hogy csak ő. Sokan remélték, hogy idén ősszel elindul, de ő azt mondta, nem akar Bajából Esztergomot csinálni. Megértem, nem tartom gyávának: ki akar ezzel a Fidesszel ujjat húzni? Egész jó páros lenne ez a két fiatalember, játszom el a gondolattal, aztán felnézek és kérdezek, egy utolsót. Alig hallhatóan.
És akkor, mi lesz most? Ikotity István őszinte, ezért a szavai kissé ijesztőek. A magyar embereknek rá kell ébredniük a saját felelősségükre. Szembe kell nézniük azzal, hogy ők maguk tehetnek arról, itt tart az ország, a város. Fel kell vállalni ezt a felelősséget, az egyén felelősségét. Baja problémái már nem olyan problémák, amiket helyben meg lehet oldani. Ez Kádár zsírja rajtunk. Amíg az emberek visszasírják a Kádár-érát, nosztalgiával gondolnak vissza rá, és még mindig az államtól várnak mindenre megoldást, addig a helyzet nagyon nehéz.
Lassan sétálok a Sugó partján, meleg van, szinte éget a nap, mégiscsak beköszöntött az indián nyár! Nézem a vizet, gyerekkoromban itt állt a Víziszínpad. Tilos volt, de a nagybátyámék innen ugráltak fejest, én persze ott lábatlankodtam közöttük. Sétálok tovább, jönnek velem régmúlt nyarak, kézen fognak az emlékek, jól elringatnak, hogy annál nagyobb legyen a kiábrándulás: százötvenmillióból nem sikerült öltözőt építeni a strandra?! Nem. Zuhanyzót se, egyébként.
