Élet-Stílus

Már el is lőtte a puskaporát a Sziget?

admin
admin

2010. 08. 12. 11:05

A Sziget első teljes üzemmódú napján a The Hives Pinokkiónak öltözött frontembere pörgette fel a hangulatot, majd a Madnessnél a nosztalgia hullámaira hömpölyögtünk, és hittünk nekik, hogy lehet örökké fiatalnak maradni. Lehetséges, hogy az első volt a Sziget legerősebb napja?

Fél hat körül még nincs nagy tömeg a HÉV-től könnyedén 20 perc alatt a nagyszínpadhoz érhettünk. A Ska-P menetelő, helybenfutós skazenéje fogad. A koncertről itt olvashat bővebben >>

A spanyol csapatot már láttam korábban, így teszünk egy kört, hogy felderítsük, milyen újdonságokat találunk. Nem sokat, azért megeszünk egy hurkapálcikára szúrt spirálisan felvágott héjában sült krumplit, ami végül nem rossz, de ha belegondolok, hogy a három darab burgonyáért 400 forintot kérnek, akkor nem biztos, hogy ár/érték arányban jól jártunk. A pizzaszelet sem sokkal kedvezőbb a maga 500 forintjával. Ha kiszámolom, akkor egy egész pizzáért 3000 forintot kérnének. Mindegy így már túléljük. Jöhet a zene.

Képgaléria szerdáról (Fotó: Tiszai András)

Képgaléria szerdáról (Fotó: Tiszai András)

Nem csak reklámzene

És jön is. A színpadon ugyanis időközben a svéd The Hives csapott a húrokba. Őket leginkább a UPC-s reklámból ismeri Magyarország, amiben rángatózva táncolt az egyik reklámarc, akit a másik, barkács füstgéppel (asszem vízforralóval) és zseblámppával megvilágítva juttat a rocksztárok hangulatába.

Az ő zenéjüket egyébként más cégek, például a Nike is megtalálta a hirdetéséhez. Ennél pedig nincs is nagyon jobb egy zenekarnak, hiszen reklámot mindenki néz, így az ismertség tuti. Ahogyan ez régebben a Levi’s reklámoknál is működött, amelyekből még külön lemezt is kiadtak egész szép sikerrel.

A The Hives pedig pont azt adja a rock and rollból, amit szeretek. A feszes ritmus, a pörgős sikálós gitár megfelelően torzítva, kellően idegbeteg és cool énekhang. Nekem ez a The Hives, ami kora estére meg is adja az alaphangot. A közönség egyébként sokkal szellősebben áll, mint a Ska-P-n, ahol a nézőtér első harmadvonala felé aránylag nehéz volt bepréselni magunkat, míg ugyanitt a The Hivesnál már táncolni is van hely, és a léggitározás összes széles mozdulatát bemutathatjuk.

Míg a térdnadrágos egyenruhába bújt zenészek, Nicholaus Arson szólógitáros, Vigilante Carlstroem ritmusgitáros, Dr. Matt Destruction basszeros és Chris Dangerous nagyobb felhajtás nélkül teszik a dolgukat, aközben Howlin Pelle Almqvist énekes energiabombaként száguldja be a színpadot. Hol a lábdobra lép fel, hol a kontrollhangfalat állítja fel, és annak a tetejéről integet, hol a közönség között mászkál, a mikrofont, pedig úgy dobálja, hogy ezzel a bizton kivívja a hangtechnikusok céhének haragját.

A térdnadrágjában és a bokáig érő egészcipőjében leginkább egy nyúlánk Pinokkiónak tűnik az énekes, de a szőke svéd szépfiú sármjának ez mit sem árt, látható, ahogyan az első sorokban elolvadnak a lányok. Aztán jön a legnagyobb slágerük. A Tick, Tick, Boom, amelynek a bombaketyegését a közönséggel énekelteti, amely hálásan tiktikkel is. Végig eleven a kapcsolat közte és az ordító tömeg közt, a végén el sem akar válni, a levonulásuk után többször visszajön és a kezével mutogatja, hogy még tapsoljunk, mi azonban már inkább folyadékra vágyunk így elindulunk egy bár irányába.

A Sziget társadalma ma már alapvetően kettészakadt. Ezt leginkább az ottalvó és napijegyes karszalag jeleníti meg. Míg az előbbit inkább a hosszabb itt-tartózkodásra berendezkedett anyagilag jobban eleresztett nyugat-európai külföldiek hordják, az utóbbit az estére bulizni jövő magyarok. A két csoport ízlése, igényei ugyan néha fedik egymást, de legtöbbször lehet tudni, hogy egyes koncertek, programok melyik Sziget-osztálynak szólnak.

Bár a The Hives budapesti koncertjére 2008-ban annyira nem fogytak a jegyek, hogy végül lemondták a fellépést, a Szigeten már több sikeres koncertet nyomtak. Ebből egyértelműen látszik, hogy ezt az ottalvósoknak köszönhetik, akik sokkal jobban követik a trendet, mint a napijegyesek, akik csak biztosra mennek, és náluk legalább tíz évnek el kell telni, ahhoz, hogy elfogadjanak valakit.

Forever Young

A Madness esetében ennek az időnek már több, mint a duplája is letelt. Az együttes ugyanis már tíz éve is túl volt azon a korszakon, amikor előremutatónak, és trendmeghatározónak számított. Ez azonban semmit nem von le abból, hogy megmutatták, hogy legfeljebb tokában és pocakban változtak, a régi tűz még ott fűti a zenét most is. Az előző szigetes koncertjükről nem hallottam túl sok jót, volt aki egyszerűen csak hakniként írta le. Ezért arra jutottam, hogy a The Hives után inkább a Quimbyt választom a főműsoridőben, el is indultam a magyar színpad felé, de még mindig szereltek. Volt tehát idő, hogy a folyadékháztartást egy fröccsel billentsem helyre. Eközben azonban a meghallottam a Madness Embarrassment című számának fúvósait, és nem volt menekvés, menni kellett a színpad felé.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Biztosan a régi bulik okozták a Fővárosi Művelődési Házban, nagyjából húsz évvel korábbanról, ahol még a rasszista skinheadek közelségét is bevállaltuk, hogy Madnessre táncolhassunk. Hogy ők miért sajátították ki annak idején a skát, azt még ma sem értem igazán.

Mindegy, sajnos most már 20 évvel öregebben és kövérebben, de legalább a bomberdzsekisek nélkül személyesen is itt lehetek a koncerten, és bár a The Hives igencsak bejött, azért a Madnesst nem tudja überelni. Kiderült hát, hogy én is a legrosszabb fajta napijegyes hazai retroközönségből származom, akinek a 20 éve menő zenék jönnek be igazán.

Mindegy belecsapunk a nosztalgiázásba, és jólesik. Jön a House of Fun, az Our House, a Baggy Trousers, aztán a frissebb szellők. Graham “Suggs” McPherson közhelye az elevenemre tapint, amikor a legutóbbi albumukon lévő Forever Young című számukat felkonferálja, a „szívében mindenki fiatal maradhat”. Mondjuk egy-egy koncert erejéig megpróbálhatjuk. Úszunk a szaxofon hangján, táncolunk a hömpölygő dallamokra. A kivetítő azért mutat még jó pár 40-körüli fickót, aki hozzám hasonlóan elhitte a „Stay forever young”-dumát. Van, aki elől egy fezt visel, amit a Night Boat to Cairo klipjében hordott az együttes.

A köpcös urakká vált zenekar pedig becsületesen végignyomja a showt. A szaxofonos még a színpad állványzatát is megmászta és folyamatosan huzakodott McPhersonnal, aki jellegzetes táncát billegte (fehér bőrbetétes cipőjét is megcsodálhatjuk közelről a kivetítőn). Végül az eddig mellettem tombolva táncoló tízéves fiamon látom, hogy egészen elálmosodott, és ha nem indulunk, akkor gond lesz. Úgyis csak tíz perc maradhatott a koncertből. Azt még látjuk ahogy egy piros ruhás nő táncol vérbő táncot a színpadon, de el kell indulni a taxi felé.

Még halljuk a Quimbytől: „Hajtogattam a kukák mögött egy álmot”. A fiam a vállamon ezt magára vette, és már alszik is. A taxi gyorsan hazavisz. Az azért érdekes, hogy míg kiérünk a Szigetről és visszaérünk addig a bejáratig, ahonnan a taxi gyakorlatilag elindult már ezer forinton áll az óra.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.