Élet-Stílus

Elsők lettek az egyenlők között

admin
admin

2010. 03. 06. 06:30

A rendszerváltás után húsz évvel úgy tűnik, a magyar arisztokráciát végleg meghaladta a történelem. Gróf Pálffy István, az egyik legősibb magyar főnemesi család fejének, Apponyi Albert unokájának tanulmányát közöljük három részben az fn.hu-n arisztokráciánk múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

Mi a jövője Magyarországon – van-e egyáltalán jövője – az arisztokráciának? A kérdés elgondolkoztató, írásra késztető. Meghatározással kell kezdeni, tisztáznunk kell, miről, kikről beszélünk. Az MTA Értelmező Kéziszótára két meghatározást ad: 1. A legvagyonosabbak és legelőkelőbbek uralma. 2. Valamely társadalomnak születési előjogokat és kiváltságokat élvező felső rétege | Főnemesség. Árnyalatnyi eltérésekkel az angol Shorter Oxford Dictionary és a francia Petit La-rousse hasonló meghatározásokkal szolgál. Ez kiinduló pont, de nem teljesen kielégítő.


A Pállfy család



A Pálffy család történetét ide kattintva olvashatja el az fn.hu-n.

Az arisztokrácia ugyanis nem annyira egyének mint egymással atyafiságban álló családok összessége. Lényege a folytonosság, egymást követő nemzedékek apáról fiúra szálló hagyománytudata és magatartásérzéke. Jellemző rá a genealógia iránti érdeklődés: ki kitől származik, ki kivel hogyan áll rokoni kapcsolatban? Ami eredetében nagyon is gyakorlati célt szolgált: birtokok, vagyonok, leszármazás és vérségi illetve házassági kapcsolatok révén öröklődtek, így fontos volt ezekről tudni.

Néha ködös a származás

Végül, az arisztokráciához tartozást Európaszerte általában örökölt cím is jelzi. De ez csak külső jel: Magyarországon ilyenek a XVI. századig nem voltak. Ki vonná azonban kétségbe, hogy az akkor már régen fontos szerepet játszó Báthoryakra (például) cím nélkül is ráillik az arisztokrata megjelölés – mégha ez a kifejezés akkoriban még nem is volt divatban. És végig voltak, vannak, magyar családok amelyek – leszármazásuk, vagyonuk, történelmi szerepük, házassági kapcsolataik alapján – cím nélkül is az arisztokráciához sorolhatóak.
Persze, minden arisztokrata család nem mindig volt az, hanem – akár uralkodócsaládok – valamikor kezdett az lenni. Magyarországon egyes családok a honfoglaláskor érkezett törzsek illetve nemzetségek vezetőitől származtatják le magukat – például az Apponyi család de genere Pech néven volt ismert amíg Zsigmond király korában meg nem szerezték a Nyitra megyei Appony várat és uradalmat. – és így kezdeti emelkedésük korábbi, részleteiben ismeretlen korban történt. De sok csak később, már nagyjában dokumentált korokban, jelenik meg a színen fontos és számottevő családként.

Érdekházasságok

A későbbi arisztokrata családok megalapítói – akár már itt honosak (például Forgách) akár máshonnét bevándoroltak (például Thurzó) – jellemzően királyi szolgálatban kezdték felfelé ívelő pályájukat. Az első rájuk bízott feladatokat, akár katonai akár közigazgatási akár mindkét téren, a király megelégedésére végezték, jutalmul birtokokat és egyre magasabb hivatalokat kaptak.

Kétségkívül rámenősek voltak és törtetők, és értettek ahhoz is, hogyan kell a királynak kedvébe járni. Viszont a kor, az egyetemes Egyház által felkent királyok kora, szellemében lovagias erények elvárásainak is meg kellett felelniük. Az első fontosabb hivatalokkal és kezdődő vagyonnal párosult tekintély azután lehetővé tette a házassági kapcsolatokat ezen a pályán már korábban elindult családokkal: a felső réteg házasságai nem véletlenszerű szerelemre voltak alapozva.

Céljuk a befolyás és hatalom meg-szerzése és megtartása érdekében létrejött, kölcsönösen támogató családi összeköttetések megszilárdítása volt. Ez a beállítottság aztán annyira beidegződött az arisztokráciába, hogy a XX. századig ritka kivétel maradt az arisztokrácián kívülről származó élettárs, még ha modernebb korokban régen megszűnt is már az eredeti gyakorlati cél. Bár az öröklés lehetősége, esetleg a kiszemelt házastárs valamelyik gyermektelen nagybátyjától vagy nagynénjétől, néha még számításba jött.

Közjogi méltóság vagy katona

Az itt röviden vázoltakat összefoglalva: bár a magyar közjog nem ismert különbséget nemes és nemes között, már a legkorábbi időktől léteztek családok amelyek mintegy kiemelkedtek a többi nemes közül. Vagyonuk, földbirtokaik nagyobbak voltak és fontos hivatalok – vármegyék (fő)ispánjaitól a nádori, valamint legfőbb egyházi méltóságokig – viselőinek többsége ezen családok soraiból került ki. Jellemzően egymás között házasodtak, törekedtek megőrizni, gyarapítani, és leszármazottjaiknak továbbadni mind vagyonukat és statusukat, mind az ország szolgálata, és az ezzel járó magatartás szellemét.

Kezdve a XVI. századtól, a Habsburg ház trónra léptétől, örökletes címek – báró, gróf – is megkülönböztették őket a többi nemestől. Ilyenként 1608 után személyesen, nem választott vármegyei követek képviselete révén vannak jelen a Diéta akkor létrehozott Felső Tábláján – tulajdonképpen ez az egykori „bővebb királyi tanács” utódja, amelybe az uralkodó a legfontosabb főrendeket hívta meg.

1848-ig nem sok változott, legfeljebb az, hogy a Habsburg uralkodók századai során gyakoriabbakká váltak a házassági kapcsolatok osztrák-német, cseh, és morva főnemesi családokkal, meg Habsburg szolgálatban álló távolabbi eredetűekkel. De az 1867-es kiegyezés után az arisztokrácia politikai súlya és befolyása csökkent.

Igaz, egyesek továbbra is igyekeztek szerepet vállalni az ország irányításában – most már nem az Országgyűlés Főrendiházában hanem választás révén a Képviselőházban helyet foglaló miniszterekként. De legtöbbjük legfeljebb csak annyiban tartotta magát az ország szolgálatát természetes kötelességnek tekintő hagyományhoz, hogy hivatásos katonatisztként belépett a kettős monarchia hadseregébe.

cikkünk szerzője

Pálffy István 1933-ban született Budapesten. Saját megfogalmazása szerint a történelem oktatta: a második világháború kitörésének napján kezdte el az elemi iskolát. A kommunista rendszer „osztályellenségnek” nyilvánította, kirúgták a gimnáziumból, segédmunkából élt. Tévedésből besorozták a hadseregbe – osztályellenségként nem lehetett volna más mint munkaszolgálatos -, majd lényegében származása miatt lecsukták. A börtönből az 1956-os forradalom idején szabadult, de az újbóli szovjet megszállás elől külföldre menekült. Nagy-Britanniában telepedett le, a Cambridge Trinity Hallban szerzett diplomát, majd rendszerszervezőként dolgozott. A ’90-es évek során hazatért.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.