Mindenek, pontosabban a vég bekövetkezte előtt – mint potenciális szenvedő alanyok – joggal kérdezhetjük, hogy akkor mikor is van vége a világnak? Nehéz kérdés. Ahány hit, vallás, létmagyarázó mozgalom, annyi eltérő megoldás létezik. Jézus például ezt mondta, amikor a világalkonyról faggatták: „Azt a napot vagy órát senki sem tudja, az ég angyalai sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya.(…) Fogtok hallani háborúkról, és hallatok háborús híreket. Vigyázzatok, meg ne rémüljetek, mert ennek egyszer meg kell történnie, de ez még nem a vég. Mert a nemzet a nemzet ellen és ország az ország ellen támad, lesznek éhínségek és nagy földrengések mindenfelé. Pedig mindez a kínok kínjainak kezdete…”.
Mondhatni, a Megváltó kitérő választ adott. Igaz, ami igaz, a világvége tulajdonképpen nincs időhöz kötve, ha visszaemlékezünk, bolygónk számos pontján vártak végítéletet a második évezred beköszöntével. Is. (A bulvársajtó 1999-ben négy időpontra is világvégét hirdetett, s úgy tűnik, a 2012-es esztendő kapcsán sem fogunk hiányt szenvedni hasonló rémhírekből. Ilyen szempontból egyébként legutóbb a 2000. év fő attrakciója a május 5-i bolygóegyüttállás volt: öt planéta csoportosult a Halak és a Kos csillagképek határán, viszonylag kis területen, mintegy húszfokos körzetben. Ott állt a Nap, és tiszteletét tette a Hold is. S bizony: nem történt meg a végítélet.)
A Bibliában a próféciák az apokalipszist megelőző katasztrófákról beszélnek, s minden évszázadban akadtak olyanok, akik ezt a saját korukra vonatkoztatták. Sőt: Szent Pál első levelében azt írta, hogy a végítélet még az ő idejében bekövetkezik.
“Csodálatos borokat isznak, és gyönyörű nőkkel szerelmeskednek”
Teológiai szakértők szerint elképzelhető, hogy Krisztus visszajövetele előtti utolsó időszakot éljük, és csakugyan eljön a világvége. A zsidó hagyomány szerint a halál pillanatában a lélek visszatér teremtőjéhez. A végső ítéletre való feltámadást pedig a test megelevenedéseként képzelték el. Amíg a farizeusok és az esszéniusok hittek a lélek létezésében, addig a szadducceusok tagadták azt. A későbbi teológia szerint a halottak a feltámadásig az alvilágba kerülnek Az igazakra a paradicsom vár, és a feltámadás után a messiási kor örök földi örömében találják magukat. A bűnösök a seólba, az ítélet után pedig a gyehennába kerülnek. A Talmud szerint halálunk után egy kérdést fognak feltenni nekünk: mit tettél az életedben? Nem az a fontos tehát, hogy teljesítettük-e vallásunk törvényeit, hanem az, hogy mi jót cselekedtünk egész életünkben.
Mint ismeretes, Krisztus az iszlám vallásban szintén szerepel. A muszlimok szerint Jézust nem feszítették keresztre, és nem támadt fel, ám – mert nagy próféta volt – a halála után a mennybe került. A végső időkben alászáll onnan, felveszi az iszlám hitet, megházasodik, gyermeket nemz, elvégzi a muszlim istentiszteletet, és minden disznót levág (átvitt értelemben is). Negyven évig marad a földön, ez alatt mindenki az iszlám hitre tér. Jézust halála után Medinában Mózes mellé temetik el, majd ezután jön a föld pusztulása, amelyet követően Allah mindenkit feltámaszt, és felelősségre von. A Korán szerint Jézus ekkor kijelenti: sohasem tanította azt, hogy Istennek egyedül őt kell tekinteni. A nem muszlimok ekkor elkárhoznak, az igazhitűek viszont a paradicsomba kerülnek, ahol csodálatos borokat isznak, és gyönyörű nőkkel szerelmeskednek.
Behunyt szemmel
A kínai taoista és a konfuciánus szemlélet szerint a világ a tökéletesség felé halad, az egyén boldogulásának egyetlen módja a világ szándékába való beilleszkedés. Hiszen tao azt jelenti, hogy „az út”. Ebben a koncepcióban a világvége-fogalomnak nincs helye. A jó taoista behunyt szemmel hal meg, életéről nyugodtan mond le – ha elérkezett az idő.
A hinduk szerint a mindenséget Brahmá főisten teremtette a kor hajnalán. Este nyugovóra tér, ekkor a világ megsemmisül, ébredéskor pedig új világot alkot. Az univerzális korszak négy időszakra: arany-, ezüst-, réz- és vaskorra oszlik. A hinduk szerint most az utóbbiban élünk, és hamarosan kezdődik a világéjszaka. A hinduizmus szerint a lények haláluk után új létformát vesznek fel – ez ugyebár a reinkarnáció –, majd újra bekerülnek a lét szenvedésekkel terhelt körforgásába, amíg eljutnak a tökéletességig, illetve végleg megszabadulnak az újjászületés kényszerétől – ez a nirvána. A buddhisták szerint a mostani világ jó, mert született valaki – Gautama Buddha –, aki már életében elérte a nirvánát, így utat mutatott a boldogulás felé.
Amerikában tűnik fel Jézus
A Jehova Tanúi az utóbbi kétszáz évben, leginkább 1975-ben várták legjobban a végítéletet, bár az egyház vezetői azt állítják, soha nem jelentettek ki egyértelmű időpontot, csak legfeljebb néhány túlbuzgó tag eredményeként kerülhetett a köztudatba a dátum. Hitük azt tanítja, hogy a végítélet az armageddoni csataként emlegetett igazságszolgáltatás alkalmával következik be, amikor Isten háborút vív majd azok ellen, akik tudatosan el akarják pusztítani a földet. Szerintük Jézus mennyei dicsőségében a Jelenések Könyvében megjövendölt száznegyvennégy ezer feltámadott ember fog osztozni, és az örök életet kiérdemlő tömegek itt a földön fogják élvezni az élet áldásait. A hitetlenek és az engedetlenek megsemmisülnek.
Jézus második megjelenését Salt Lake Cityhez kötik a mormonok. Az utolsó napok szentjeinek – szerintük – Jézus Krisztus így fogalmaz: „Hiszünk Izrael szó szerinti összegyűjtésében és a tíz törzs feltámasztásában, hogy Sion – azaz az új Jeruzsálem – az amerikai kontinensen épül újjá, és Krisztus személyesen fog uralkodni a földön, és a föld megújul, s elnyeri paradicsomi dicsőségét.”. Hasonlóképpen földrajzi elképzelésekkel rendelkezik az Egyesítő Egyház. Szerintük azonban – mivel a zsidók Isten ellen fordultak – a koreai lett az új kiválasztott nép, és a száznegyvennégy ezer feltámadott szintúgy közülük származik majd. A három nagy keleti kultúra közül ugyanis a japánok napimádók, egykor fasiszta állammá is alakultak, a kínaiak pedig kommunista birodalomként a Sátáné lettek, Krisztus tehát Koreában születik majd meg másodszorra. Ez a vezető lelkész, Moon tiszteletes szerint már meg is történt.
És így tovább.
49 világvégedátum
Mielőtt pánikszerűen spájzolni kezdjük az alapvető élelmiszereket – vagy nekirontunk a legközelebbi műszaki kereskedés kirakatának (az emberi elme és erkölcsiség alacsony fokának tudjuk be az ilyenkor olyan népszerű televízió-fosztogatást, merthogy, vélelmezzük, egyébként a világvége után radikálisan csökkenni fog a fogható tévéadások száma, tehát: minek?) –, nem árt, ha tudjuk, hogy időszámításunk óta nem kevesebb mint negyvenkilenc világvége-dátumot tartanak nyilván, jelen írásunkban azonban nem vállalkozhatunk arra, hogy egyesével sorjázzuk és bemutassuk azokat. Meg kell említenünk azonban néhány, az utóbbi esztendőkre vonatkozó jövendölést.
2001. szeptember 11-e, a World Trade Center ikertornyainak terrortragédiáját az értők szerint már a nevezetes középkori francia csillagász, Nostradamus (1503-1566) megjövendölte. Mint írja: Negyvenöt fokon fog lángolni az ég,/ Közeledik a tűz a nagy, új városhoz./ Hirtelen nagy láng szökik fel szétszórtan,/ Amikor tanúbizonyságát vehetik a normannoknak… (A magyarázók szerint a jóslat első sora New Yorkra utal, hiszen a metropolisz a 40. és a 45. szélességi fok közt fekszik, a neve pedig új várost jelent.) 2006. június 6: a bizonyos híres/hírhedt keddi nap. Számokkal leírva: hatodik év, hatodik hónap, hatodik nap, azaz a sátán száma, a 666. Magától adódik tehát a világégés, jósolták is elég sokan erre a napra a világvégét, mindenki más-más okkal és indokkal, ám senkinek sem jött be. 2008. szeptember 11.: a tudomány bosszúja, vagyis: a svájci-francia határon az úgynevezett nagy hadronütköztető gyűrű (angolul: Large Hadron Collider ring, LHC) üzembe helyezése. A gigantikus részecskegyorsítóban és ütköztető-gyűrűben a hatalmas energiájukra felgyorsult protonok koccannak egymással mindkét körüljárási irányban. Az aggódó laikusok azt mondták: ez a berendezés beszippantja a világot, és annyi. Több műszaki hiba és emiatti leállás dacára az LHC köszöni szépen, működik – mi meg élünk.
Még három évünk van
S íme, akkor az Emmerich-filmmel összefüggő időpont: 2012. december 23-ig tart az ókor legpontosabbjának számító maja naptár. Ekkor fog a Naprendszerünkbe érni a Nibiru bolygó (amit PlanetX és XKBO néven is ismernek). Állítólag olyan közel halad el majd a Földhöz, hogy megállíthatja annak forgását, illetve felcserélheti az északi és déli pólusokat, viharokat, szökőárakat, földrengéseket, földkéreg-csuszamlásokat és vulkánkitöréseket okozva. S lám, milyen bizarr, még sincs vége a világnak, legalábbis a világvége-jóslatokat illetően: egyes klímakutatók úgy vélik, hogy a kérdéses dátum 2040. szeptember 8-ára esik, merthogy ekkorra a fog a sarkköri óceán jégpáncélja teljesen felolvadni, és ez okozza majd az emberiség vesztét. (A magunk részéről hozzátesszük: sajnos, ebben azért lehet valami.)
Szóval: a legközelebbi („hivatalos”) világvége-esztendő 2012. A misztikus homályba burkolózó maja papok (akik, ugyebár, az ókor legprecízebb naptárát és időszámítását dolgozták ki) mellett többek között a fentebb már említett, híres Nostradamus-professzor is ekkorra jósolta az emberi világ végét. Ennek szellemében sokan már most biztosra veszik, hogy 2012-re tetéződnek annyira a bajok, amelyek akkorára tornyosulnak, hogy véget vetnek az emberi létnek a Földön. Új járványok jelentek meg, és fognak is még megjelenni – a HIV-vírustól kezdve az ebolán át az új keletű marhavészig, a madárinfluenzától indulva a legújabbig járványgócig, a sertés- vagy mexikói vagy eufemisztikusan fogalmazva: új influenzáig –, a gazdasági válság tovább tetőzi az általános rossz hangulatot, és számosan azt szintúgy hozzáteszik, hogy a terrorizmus felerősödése mellett rossz előjel, hogy éppen most választottak fekete bőrű elnököt a világuralmat magáénak tudó Amerikai Egyesült Államoknak… Nesze neked, esélyegyenlőség.
A gazdagok ezt is túlélik
S ha már az esélyek egyenlősége: Roland Emmerich új megamozija számos hibája mellett sajnálatosan találóan mutatja be ama emberi gyarlóságot, miszerint az egyenlők között is vannak egyenlőbbek, azazhogy a túlélőket hordozó modernkori Noé-bárkákra jó pénzért (egy milliárd euro) bárki vásárolhatott jegyet. Nyilván elvileg bárki, hiszen viszonylag csekélyen vagyunk, akiknek ennyi likvidtőke mocorog a bankszámláján…
Merthogy a filmben az történik, amit a maja papok egykoron megjövendöltek – vagyis hát pontosabban: nem jövendöltek meg, 2012 után egész egyszerűen nem folytatták a naptárukat, mert hát minek is –, miszerint néhány vezető tudós 2009-ben kutatásaival azt igazolta, hogy közel a vég, és segítségükkel a világ leghatalmasabb államainak vezetői el is készítették azt a tervet, aminek alapján sok ember megmenthető, de, persze távolról sem az összes. Például itt van Jackson Curtis író és limuzin-sofőr (John Cusack alakítja) átlag-amerikai esete: két gyermekével éppen kirándul a Yellowstone Nemzeti Parkban, amikor véletlenül rátalál egy titkos kutatólaboratóriumra és rájön, hogy a kormány hallgatott a közelgő apokalipszisről. Kétségbeesett versenyfutásba kezd az idővel, hogy megmentse a családját; földrengéseket, vulkánkitöréseket, szökőárakat kell túlélnie (túlélniük) – mindazt, amit a Föld tartogat a halálra ítélt lakóinak.
Szóval – és akit foglalkoztatnak a film fordulatai, innentől ne olvassa tovább – ez egy olyan világvége, ami korántsem hozza el a világ végét, mindössze egy jó nagy kataklizma során – ismét, mint a biblikus időkben történt – szökőár lepi el a bolygónkat, amit az arra alkalmasok – hatalmi, szellem, genetikai alapon kiválasztottak, a gazdagok és a szerencsések (akik odatévedtek, ahol a hatalmas bárkák állomásoztak) – Kínában épített, a Himalája gyomrában elrejtett óriási hajókkal vészelnek át, hogy újra kezdjék. Emmerich eme filmje is (mint A függetlenség napja) sokkalta inkább egy katasztrófa utáni újrakezdésről szól, nem a világvégéről.
Egyszerű Képlet
Azt a maga módján sokkal jobban tárja elénk Alex Proyas szintén idén bemutatott Képlet című filmje. Amiben 1959-ben egy amerikai új általános iskola avatóünnepségén arra kérik a diákokat, hogy rajzolják meg: szerintük milyen lesz a jövő. A képeket bezárják egy időkapszulába, és elraktározzák ötven évre. Egy titokzatos kislány rajz helyett véletlenszerűnek tűnő számokkal írja tele a papírját. Azt állítja, láthatatlan emberek suttogták a fülébe a számokat. Félévszázaddal később szintén diákok kapják a feladatot, hogy vizsgálják meg az ötven évvel korábbi gyermekrajzokat, a kislány rejtélyes üzenete pedig Caleb Koestlerhez kerül. Caleb apja, az asztrofizikus John Koestler (Nicolas Cage) fantasztikus és egyben félelmetes felfedezést tesz: a kislány által leírt számok dátumok. Az utóbbi ötven év minden egyes katasztrófájának időpontjai. A végső dátummal zárva le az üzenetet…
A film asztrofizikusa hiába igyekszik valahogyan kivédeni a kivédhetetlent – nem tudja. Ez a film legfőbb érdeme. A világunk bizony elpusztul, mert nincs az utolsó pillanatban a „jövőből jövő lövő” vagy bárki, aki egy hirtelen és zseniális éca segítségével megment bennünket. Bizonytalan eredetű idegen lények vannak, akik azt teszik, amit tehetnek: űrhajó-bárkáikon gyerekeket mentenek valahová máshová, ahol az emberiség újrakezdheti. De semmiképpen sem a Földön, annak úgy ahogy van – Nicolas Cage-estül – végérvényesen és menthetetlenül vége. Az utolsó, erősen giccsbe hajló jelenetsort leszámítva – amikor is a kis Cage-fi és egy szintén megmenekedett kislány futnak egy búzamezőn egy fehérlő, terebélyes fa irányába, nyuszikákkal, a lenyugvó (vagy felkelő) kettős nap fényében, miközben az idegen lények űrhajói sorban elstartolnak a planétáról –, a Képlet világvége-ábrázolása, ha lehet azt mondani pontosabb. Vagy, igazság szerint, tudja a fene – hiszen azt mi már úgysem érjük meg.
