Átok ült augusztus 29-én

„Itt törtek össze rabigát Hunyadnak karjai” – énekli a költő legfőbb nemzeti intelmünkben, a Szózatban. És valóban, Hunyadi János Nándorfehérvár felmentéséért vívott csatájával, 1456. július 22-én mintegy 65 évre mentesítette a Magyar Királyság határait a rá nehezedő iszonyú nyomás alól. A teher valóban rettenetes volt, már évtizedek óta.

„Immár száz esztendeje ólálkodnak Európa körül a törökök Istenre-emberre acsarkodó fegyverei. […] Legutóbb elhatolt már csaknem Európa közepéig, s most országunk s hazánk tőszomszédságában vetette meg lábát. […] Több mint hatvan esztendeje csaknem szakadatlanul álljuk a háború perzselő dühét, mégpedig saját erőnkből, egyetlen nép fegyvereivel. Helytállunk, pedig kimerített a sok vereség, hadakozás és gyász.” – írta a nagy törökverő hadvezér és kormányzó nevében a humanista kancellár, Vitéz János a pápának.

A legszerencsétlenebb nap

1521. augusztus 29-én, Keresztelő Szent János fővételének napján történt meg az első, jóvátehetetlenül súlyos veszteség: az ország kulcsának, a Délvidéket és az egész Duna vonalát védő Nándorfehérvárnak elfoglalása. Gondoljunk csak bele, a Duna mentén a következő, bástyákkal, kőfallal megerősített, az ellenségnek ellenállni tudó vár Buda volt, az ország szíve és fővárosa, a magyar királyok székhelye. Az ellenség hamarosan oda is betette a lábát. 1526. augusztus 29-én a mohácsi csata, majd annak tizenötödik évfordulóján (1541. augusztus 29-én) Buda elfoglalása következett.

Ezen események következtében az oszmánok számára valóságosan mítikusan szerencsés nappá vált augusztus 29-e, s Keresztelő Szent János igazi prófétává. Mohács napját már a kortársak „a húszezer keresztény vértanú” napjának tekintették, a budai Boldogasszony templom tornyát pedig kerek 145 évig díszítette az Iszlám holdsarlója. Ezután a nagy oszmán hadjáratok kora következett: a Duna mentén behatolt ellenség egyre nagyobbat és nagyobbat harapott a Magyar Királyság testéből, hogy az országba benyúló keskeny ék egyre szélesebb legyen. 1566-ban már az egész Dél-Dunántúl hódoltság volt, kivéve Sziget várát és környékét.

Zrínyi hősi halála

A képen: „Nagy Szulejmán és a szigetvári Zrínyi Miklós” (2008) Tóthné Pálmai Katalin művésznő alkotása

1566 tavaszán egész Európa tudta, hogy az Oszmán Birodalom feje, Nagy Szulejmán szultán ismét Európa ellen készül. Jól tudta ezt gróf Zrínyi Miklós, a vár főkapitánya is, aki végrendeletében ennek hangot is adott: bezárkózik Sziget várába, s meghal Isten dicsőségéért, Őfelségéért, a Kereszténységért és az Édes Hazáért, ha azzal szolgálhat nekik. Zrínyi ekkor 58 éves volt. Születésének 500. évfordulóját ez évben ünnepeljük. Hálásak lehetünk hogy megszületett, hogy élt és meghalt a hazáért elpusztíthatatlan dicsőséget hagyva közvetlen és kései utódaira, ránk is.

1566. szeptember 7-én, amikor a sokszoros túlerőben lévő törökök előrenyomulása, majd a perzselő szárazság és egy lőporrobbanás következtében a belső várra is átterjedő lángok miatt a maroknyi megmaradt védők helyzete tarthatatlanná vált, a gróf másodszor is elmondta esküjét katonái előtt: „Úgy segítsen és védjen meg engem az Isten, hogy nem szökni és menekülni akarok Szigetből, hanem rendíthetetlen lélekkel elviselni és vállalni mindazt, amit az Isten akar!” Zrínyi Miklós és katonáinak hősi halála éppen szeptember 7-én történt 542 évvel ezelőtt.

A szeptember a keresztényeké

Szeptember 2-a és 12-e a keresztények számára lett szerencsés nap, nekik hozott óriási dicsőséget. 1686. szeptember 2-án, 145 év után, mintegy kéthónapos kemény és véres harcok nyomán Buda felszabadult az oszmán uralom alól. A 60-65 ezer fős európai keresztény sereg – köztük 15 ezer magyar katona – nem kevés véráldozattal foglalta vissza a törökök egyik fontos előretolt bástyáját, a magyar királyok egykori székhelyét.

Ennek viszont az volt az előzménye, hogy 1683 tavaszán Kara Musztafa nagyvezír hatalmas sereggel masírozott a Habsburg Birodalom fővárosa, Bécs felé. Azonban Lotharingiai Károly fővezér, Sobieski János lengyel király, II. Miksa bajor és III. János György szász választófejedelem egyesült serege, átütő lovasrohama valósággal letarolta a már igencsak szorongatott Bécs ostromlóit.

A város melletti kahlenbergi síkon lezajlott csata nemcsak a birodalmi fővárost mentette fel, hanem egyúttal kezdetét jelentette a törökellenes felszabadító hadjáratnak is. Igaz, ehhez a szentéletű XI. Ince pápára volt szükség, aki éjt nappallá téve, semmilyen pénzt és fáradságot nem sajnálva megszervezte a Szent Ligát – a Habsburg Birodalom, Lengyelország, Velence, majd 1686-tól Oroszország részvételével –, hogy Európa végleg megszabadulhasson az oszmán iga alól.

A pápa, a nagy győzelemért hálából Szűz Máriának ajánlotta ezt a napot, s azóta szeptember 12-e az Istenszülő névnapja. Ez a siker indította el Buda és az egész ország visszafoglalását célzó háborút, amely 1686. szeptember 2-án, a főváros visszavételekor még csak a kezdet volt. A tizenhárom évig tartó harcok rengeteg szenvedést és áldozatot követeltek a szerencsétlen hazától és lakóitól.