Élet-Stílus

Világító lárvák, gejzírek és Auckland

admin
admin

2006. 03. 03. 23:24

Felhőkarcoló egy „földszintes" városban, barlang, melyet a lárvák fénye világít meg, gejzírek trópusi környezetben és maorik, akik az orruk összeérintésével köszöntik egymást. Egy új-zélandi kirándulás.

Néptánc, népszokás

Egy este saját szemünkkel tekinthettünk meg egy maori (tánc)bemutatót is, ahol népviseletbe öltözött maori harcosok és hölgyek adtak ízelítőt hagyomány-ápolásból. A férfiak hangosan kiabálnak és közben a nyelvüket hosszan kinyújtják, szemeiket pedig (bocsánat!) kidüllesztik. Állítólag ez az ellenség, vagy akár a rossz szellemek elijesztésére szolgál. A férfiak tánca, ha egyáltalán táncnak lehet nevezni, a támadó harcosok fenyegető mozgását idézte, a hölgyek mozgása és éneke is kicsit monotonnak tűnt. A produkció végén megcsodál-hattuk a hagyo-mányos maori üdvözlést is, ami az orrok össze-érintésével jár.

Auckland, maori nevén Tamaki Makau Rau, azaz a 100 szerelmes városa, a legnagyobb és folyamatosan növekvő település Új-Zélandon, 1,4 millió lakosával. A nemzetközi járatok elsősorban itt landolnak. Három tengeri kikötője van, a nagy területen elterülő város kisebb vulkáni kúpokat ölel körül, környékén több mint 50 sziget található, a városból könnyen és gyorsan elérhetők a remek strandok, sok az üzlet, jók az éttermek, remek borok vannak és általában kellemes, barátságos a hangulat.

A döntően „földszintes” város középpontjában meghökkentő módon felépítettek egy Sky City-t, közepén egy 328 méter magas toronnyal, amelynek kilátó szintjéről 360 fokos körpanorámában csodálható meg a város és még azon túl is, beleértve a tengerpart felett gyakran átívelő szivárványt is. A torony, illetve annak környéke, a konferencia központ és a két egymással összeépült luxus szálloda valóságos város a városban. A szállodákban az éjszakai órákig és hétvégén is nyitva tartó banktól az utazási irodáig, több hatalmas kaszinóig és számtalan étteremig, sportolási lehetőségig, üzletekig minden megtalálható. A kaszinók, amelyek látogatásához semmiféle elegancia nem szükségeltetik és ahol az 1 dolláros asztaloktól a minimum 50 dolláros tétekig, a szerencsejáték minden fajtája megtalálható, láthatóan nagy közkedveltségnek örvendnek fiatalok és öregek körében egyaránt A déli félteke legmagasabb tornyából (ahogy a prospektusok a magassági verseny folyamatosan változó helyezettjeit hirdetik) természetesen nem hiányozhat az adrenalin szintet növelő, fékezett szabadeséssel működő bungy jumping sem, aminek állandóan lelkes nézőközönsége van.

Költöző templom

A Háborús emlékmúzeum megtekintését hiba lett volna kihagyni, bár a neve félrevezető. A világháborúkban elesett katonák tiszteletére emelték ugyan, de belül történelmi és néprajzi gyűjteményeket láthattunk, köztük is a legszebb volt „természetesen” a maori kiállítás. Itt is volt díszes ülésház, oszlopon álló raktár épület, sőt harci kenu is. A látogatók között pedig autentikus viseletben, kifestett arcú maorik sétáltak, akiknek csak a kinézésük félelmetes, de különben nagyon barátságosak.

A múzeumdombról lesétálva elértük a korábbi a Parnell városrészt, Auckland legrégebbi negyedét. A hangulatos házak, kis barátságos üzletek a XIX század első feléből származnak. Az egész városrésznek sajátos hangulata van. A Parnell negyedben érdekes látogatást tettünk a Szentháromságról elnevezett anglikán templom együttesben, amelynek öreg fatemploma csodálatos faragott belsejével igazi angol hangulatot idéz. Érdekessége, hogy a városépítés során a templomot az utca egyik oldaláról áttelepítették a másik oldalra. A folyamat és a változás a kiállított képeken megtekinthető. Miután a régi templomot kinőtte a gyülekezet, felépítették a modern vörös tégla burkolatú újat, amelynek szépségét színes üvegablakai adják és amely többfunkciós intézményként hangverseny-, illetve konferencia teremként is funkcionál.

Élet, sárga mellény nélkül

Kihagyhatatlan az Eden hegy, amely 200 méteres magasságával csak jóindulatúan nevezhető hegynek. A helyhez is fűződnek maori emlékek. Mi leginkább a város és kikötő látványát csodáltuk meg és mellette a hatalmas zöld hegyoldalt, amely láthatóan kedvelt kiránduló és piknikező helye a helybelieknek. A hegyen található az ugyancsak Eden nevet viselő csodálatos magánpark is. A part egy völgykatlanban fekszik, ahova a város zaja nem ér el. Szinte az Édenkertben éreztük magunkat a buja növényzet, nagyméretű virágok között kanyargó, dimbes-dombos kertben, ahol a csendet csak a növényzet közül itt-ott előbukkanó forrás zaja törte meg. Ebből az Édenkertből nekünk a kígyó sem hiányzott. Megállapítottuk, hogy az általunk ismert fák, bokrok itt mind nagyobbak, színesebbek. És ez nemcsak erre a kis elvarázsolt kertre volt jellemző Új-Zélandon.

Auckland városnézése során megkerülhetetlen, hogy eljussunk a Queen Streetre, az igazi belvárosba. Néhány szép épület, a színház mellett elhaladva, nem lehet elkerülni a maori képzőművészet, valamint a gyapjúholmik hatalmas választékát kínáló üzleteket. Tudtuk előre, hogy Új-Zéland a gyapjú hazája. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szép termékekhez olcsón is hozzá lehet jutni. A minőségi árunak megkérik az árát. Nagyobb tétel vásárlása esetén már érdemes kicsit alkudni, szolid engedményekre hajlandóak minden üzletben. Érdekes a színvilág is. A vörös különböző árnyalatai dominálnak, mellette inkább a földszínek (barna, zöld, drapp) fordulnak elő. Az például elképzelhetetlen arrafelé, hogy egy férfi mondjuk pl. sárga mellényt, vagy pulóvert viseljen, világosított fel bennünket egy helyi eladó. Érdekesség még, hogy az üzletek eladói (talán tulajdonosai is) között sok az ázsiai, ránézésre kínai nemzetiségű. Ami a helyi kultúra ajándéktárgyait illeti, abban a nagy választék nehezíti meg a döntést. A maori fafaragások mindegyike jelentéstartalmat is hordoz, amelyről az üzlet személyzete készséggel ad felvilágosítást. Ajándéktárgyat természetesen nemcsak a belváros üzleteiben, hanem a múzeumokban, a látnivalók környékén mindenütt lehet vásárolni lényeges árdifferencia nélkül.

Kutyák nélkül

Vidéki kirándulásaink során az idegenvezetők tájékoztatásából csak úgy röpködtek a milliók, azaz, hogy hány millió bárány, szarvasmarha van az országban. Maradjunk annyiban, hogy többszöröse a lakosságnak. Bármerre jártunk, az út menti, élősövényekkel, vagy dróthálóval gondosan elkerített legelőkön ott legeltek a négylábúak. Karám sehol a láthatáron. Az állatok egész évben a szabadban maradnak. Sok lovat is láttunk, azokon viszont gyakran láttunk „kabátot”, azaz lópokrócot. Kutyák nem vesznek részt a terelésben (összességében is alig láttunk kutyát Új-Zélandon), a gazda lóhátról igazgatja jószágát. Az elkerített legelőkön helyenként őzeket (vagy szarvasokat?) is láttunk, szinte háziállatként legelésztek a mezőkön. Az éttermek kínálatából sem hiányoznak.

Waitamo barlang

Egy bizonyos életkor felett az ember sokfajta barlangban megfordul. Mi is láttunk már cseppkő, mészkőtufa, sőt jégbarlangot is, de olyat, amit Waitamo kínál, még egyet sem. Rendkívüli látványosság a lárvák fényétől csillogó barlang, amelyet a helyi maori főnök és angol kísérője fedezett fel 1887-ben. A bevezető termek még a hagyományos cseppkőbarlang képet mutatják. Majd némi sorban állás után, nedves lépcsőfokon botorkálva lefelé a hegy gyomrába, elérünk egy földalatti folyóig, miközben a fények egyre inkább kihunynak körülöttünk. Ráadásul kérik, hogy maradjunk csöndben. Misztikus az egész, magunk között suttogva Charon ladikját és az alvilág folyóját, Styx-et emlegetjük. Végül szinte teljes sötétségben beszállunk a csónakba, amelyet az orrán álló vezető ellök a faltól és a feje felett kifeszített köteleken kapaszkodva hajt tovább.

Pár méter után hirtelen kigyúlnak a fények. A barlang mennyezetén, mint megannyi csillag, apró fénypontok tűnnek fel. Ezek a fénylő pontok egy légyfaj lárváinak köszönhetőek, amelyet a helyiek fénylő kukacnak neveznek, és amelyek egyedülálló módon fény kibocsátására képesek. Közelebb menve láthattuk a lárvák által kibocsátott 15-20 cm hosszú vékony szálakat is, amelyek a fény segítségével rovarcsapdaként funkcionálnak a lárvák táplálására. Hihetetlen hangulata volt a néma csendben élvezett utazásnak a sötét, de fénylő csillagokkal borított vízi labirintusban.

Waka, a termál vidék

Izland után a második leghíresebb geotermikus látványosságot Új Zéland északi szigete szolgáltatja. Hosszabb, de még nem is teljes neve Whakarewarewa a vidéknek, amely Roturoa és környéke legérdekesebb látnivalóját szolgáltatja. Az északi szigeten húzódó földrajzi törésvonal mentén a magma benyomult a szilárd kőzet hasadékaiba és felforrósította azt. A beszivárgó csapadék nagynyomású gőz formájában szabadul ki az üregekből és ennek eredményeként keletkeznek a gejzírek és az egyéb geotermikus jelenségek.

Természetesen mi is meglátogattuk a legismertebbet, a Pohutu gejzírt, amely elég rendszeresen lövelli ki a gőzt. Érdekessége a területnek Izlandhoz hasonlítva, hogy amíg ott kénszagú, különféle ásványi kicsapódásoktól színezett teljesen kopár területen találhatók a gejzírek, itt – köszönhetően az eltérő éghajlati viszonyoknak – trópusi zöld növényzet közül bukkan elő a gőzfelhő. A fortyogó iszaptavak mentén persze a növényzet természetesen kiégett, de néhány méterrel arrébb már ismét háborítatlanul zöldell a természet. A föld méhének energiáját itt is hasznosítják az új-zélandiak Az országban több hőerőmű működik.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Hemzseg a hibáktól A Piramis

The Dark knight Le chevalier noir
The Dark Kight 
2008
Real  Christopher Nolan
Heath Ledger.
COLLECTION CHRISTOPHEL © Warner Bros
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.