Donald Trump amerikai elnök kedden ismét arról beszélt, hogy napokon belül megszülethet az Iránnal kötendő megállapodás, amely lezárhatja a hónapok óta tartó konfliktust és újra megnyithatja a Hormuzi-szorost – írta az NBC news. Beszédét követően Izrael kedden délelőtt újabb légicsapásokat hajtott végre a dél-libanoni Tírusz városában, a Hezbollah iszlamista milícia állsait célozva.
Kedden lezuhant egy amerikai harci helikopter is a Hormuzi-szorosnál
A keddi támadások – melyekben az iráni állami média szerint két légvédelmi feladatokat ellátó katona halt meg – azt kockázatatják, hogy ismét fellángolhatnak a harcok Izrael és Irán között, egy nappal a hétfői, kölcsönös támadások után. Eközben az amerikai hadsereg közölte, hogy legénység nélküli hajókat használt két katonájuk kimentésére, miután Apache harci helikopterük egyelőre ismeretlen okok miatt lezuhant a stratégiai jelentőségű Hormuzi-szoros közelében.
„Találat érte, és visszavágott, ezért nem hibáztathatom” – mondta az újságíróknak Trump még a hétfői, iráni-izraeli kölcsönös támadások után Benjamin Netanyahuval kapcsolatban. Mindkét fél „az én közvetítésemmel beleegyezett a leállásba” – tette hozzá.
Izrael nem állt le, lezárható így a háború?
Ez azonban úgy tűnik, Izraelt nem tántorította el abban, hogy tovább folytassa libanoni műveleteit – kérdés, mit válaszol erre az iráni vezetés és hogyan befolyásolja mindez az amerikai-iráni megegyezés esélyét.
A végső szakaszában vagyunk annak, ami egy nagyon-nagyon jó megállapodás lesz
– mondta Trump még kedden kora reggel, az újabb izraeli csapások előtt azokról a tárgyalásokról, amelyek célja a februárban indított háború lezárása. Hozzátette: egy egyezség előnyösebb lenne, mint a bombázás, sőt „valójában erősebb is annál”.
Trump a tűzszünet óta eltelt hetekben már többször beszélt a megállapodás közelségéről, ám konkrét eredményeket mindeddig nem tudott felmutatni e téren.
