Érdemes kipihenten érkezni Lisszabonba, különben az első nap végére letaglóz minket a város. Napfény, 40 fok, koszos létől ragadó aszfalt, galambok, átépítések, por, szemét, és afrikaiak, akik nem jó szemmel nézik a számukra lengén öltözött turistákat. Mindezek mellett Lisszabon mégis elragadó, sajátos hangulata mindenkit megérint.
Szűk utcák, macskakő, tipikus déli házak. A kosz és a báj egyvelege miatt olyan érzés fogja el az embert, mintha nem is Európában lenne. Az első nap végére a sok újszerű látvány és a galamboktól való undorom a végkimerülés szélére taszított, este hatkor a hányással küszködve vánszorogtam vissza az amúgy nagyon kellemes és olcsó panziónkba.
Az árak
Lisszabon egyáltalán nem drága. Egy panzióban 3500 Escudot fizettünk fejenként egy kétágyas szobáért, ami nagyon tiszta és kellemes volt, még tévét is nézhettünk. Az élelmiszer körülbelül ugyanannyiba kerül, mint itthon. A jellegzetes kis éttermekben, ahol egy átlagos lisszaboni is reggelizik, ebédel és vacsorázik, 800-1400 forintnak megfelelő összegért normális, meleg ebédhez juthatunk.
Dimbes-dombos Lisszabon
Lisszabon belvárosa két hegyen és a köztük lévő sík részen terül el. A középső negyed a Baxia, amelyet az 1755-ös földrengés után építettek újjá. Az utcák szabályosan helyezkednek el egymáshoz képest. A helyi Váci utcán, a Rua Augusta-n keresztül juthatunk el a tengerpartig, az impozáns Praca do Comercio-ig, ahol az előkelő és fontos emberek szállhattak partra Portugáliában, itt fogadta őket a király.
A negyed északi részét, a Rossiot tavaly építették át, a két fő téret, a Praca Dom Pedro IV-t és a Praca da Figueria-t akkor még a por uralta. Itt található a Rossio vasúti pályaudvar, mely gyönyörű gótikus stílusban épült, Meglepő, hogy a különleges szépségű épületet ilyen céllal használják, belül inkább riasztó, mint impozáns látványt nyújt.
A Praca da Figueria közelében van egy templom, amely ugyan az útikönyvekben nincs feltűntetve, mégis érdemes betérnünk ide. A falak lepusztultak, második világháborúra emlékeztető lyukakkal, mégis rengeteg hívő imádkozik a gyönyörű vörös bársonyszőnyegen, hirtelen a város részének érezhetjük magunkat.
Lisszabon belvárosában lépten-nyomon olyan házakba ütközhetünk, amelyek falait csempék borítják, portugálul azulejos-nak hívják őket. Gyönyörű, sajátságos hagyomány a csempefestészet, művészi képkompozíciókat is találhatunk egy-egy ház falán.
A két hegyet érdemes a híres lisszaboni villamos segítségével megmászni. A 28-as villamos körbejár a városban, mindenütt egy megállójára akadhatunk. A villamos nagyon kicsi, viszont könnyedén kúszik fel a meredek lejtőkön. Ne hagyjuk ki, bár általában tömött, és a fullasztó hőségben nem kellemes mások izzadt bőréhez tapadni. Felszállás csak az első, leszállás csak a hátsó ajtónál van.
Galambok mindenütt!
Lisszabon nem rettenetesen koszos, de a szűk utcák, a felújítatlan házak és az eldobált szemét kedvez a galamboknak. Aki nem kedveli őket, annak csak kellemetlen lesz a látványuk, aki utálja őket, annak a harmadik nap végére émelyítő undorban lesz része. Ha a rengeteg galamb látványától úgy szeretnénk szabadulni, hogy inkább a házakat nézzük, csalatkozni fogunk: a házak kiszögellésein szintén rengeteg galamb üldögél, és bambán néz le ránk. Gyakori az elpusztult példány is belőlük. A helyieket nem különösebben zavarják a galambok, ezt bizonyítja az az eset is, amikor lisszaboniak egy kis csoportja beszélgetett az utcán, és az általuk alkotott körnek pontosan a közepén friss vértócsában pihent egy már matricává lapított galamb. Az egyik férfi olyannyira nem zavartatta magát, hogy a magyarázás hevében néha rá-rálépett a tetemre.
Alfama, a volt munkásnegyed
Az Alfama negyeden keresztül juthatunk el a Castello de Sao Jorge épületéhez, ami az egyik hegy tetején helyezkedik el. Mielőtt belépnénk a várkapun, a férfiak még megállhatnak egy vargabetűs kitérőre. Egy pisilő kisfiút ábrázoló cégér jelzi, hogy a vaslemezzel elkerített apró sarokban elvégezhetik kisdolgukat, a nők és a járókelők pedig kívülről kukkolhatnak.
A várból egyébként gyönyörű kilátás nyílik a városra és a Tejo folyóra. A Spanyolországban még szánalmas kis folyó itt hatalmasra szélesedik, olyan mintha már az óceánt látnánk, pedig csak a folyó tölcsértorkolata tárul elénk.
Az Alfama negyed szűk utcáiban hangulatos házakat találhatunk, nagy részük nincs felújítva, a hangulatot csak fokozza a balkonokon lógó alsóneműk látványa, és a legtöbb házból kiszűrődő vidám zene. Ebben a negyedben található a Sé katedrális, egy gyönyörű római katolikus templom is.
Barrio Alto
A másik hegyre épült városrészt Barrio Alto-nak hívják, maga a neve is magas városrészt jelent. Kevesen tudják, hogy e negyed aljában található Európa első kávéházainak egyike (ha nem az első). 1754-ben alapították, az épület még ma is áll, bár már nem kávéházként üzemel.
A Barrio Alto-ban egy templom-rom fogad minket, a 18. századi földrengés után nem építették újjá, így az élénk kék égbe nyúló gótikus ívek alatt üldögélhetünk. A hegy tetején szintén gyönyörű kilátás fogad minket, a Castello de Sao Jorge-ről gyakran láthatunk ebből a perspektívából készített képeslapokat.
Ha már felmásztunk ide, érdemes elsétálnunk a Jardim Botánico-ba, ami kellemes felüdülést nyújt árnyékos, különleges fáival. Néha olyan érzésünk támad, mintha őserdőben járnánk.
A folyóparti Belém
A központtól kicsit messzebb fekszik Belém városrésze, ahova mindenképpen el kell látogatnunk, a Torre de Belém gyönyörű tornyát nem lehet kihagyni. A fehér mészkő, bástya alakú épület volt a kiindulópontja a híres portugál expedícióknak, később pedig politikai börtönként is szolgált.
Hajléktalanok is akadnak
Ha valaki Lisszabonba megy, nagy esélye van, hogy a pályaudvar környékén egy bizonyos hajléktalannal találkozzon. Több egymástól független, magyar turistacsoport is szembesült látványával, ami leírhatatlan élményt jelent. Én azzal nyugtattam, magam, hogy biztos egy új típusú alien a “Nyolcadik utas a halál”-ból, különben napokig nem tudtam volna aludni. A feje hatalmas és hússzínű, tele puklikkal, haj nélkül, ráadásul éppen vacsorázott.
Egyébként sem érdemes tüzetesebben megnézni a hajléktalanokat. Egy téren elköltött alacsony költségvetésű ebéd közben rajtafelejtettem a szemem egy ápolatlan ember hasán. Ez hiba volt, mert szemem előtt lassan kiütések és kelések kezdtek kirajzolódni. Elment az étvágyam.
A negyed egyik legszebb épülete, a Mosterio de Jerónimos, a hatalmas kolostor. A kívülről kicsit talán túlzottan kicsipkézett falainak fehérsége a szikrázó napsütésben bántja a szemet. Stílusát tekintve manuelista, ami a késő gótika sajátos portugál adaptációja, a gótikus és a tenger ihlette elemek keverednek benne egymással.
Belülről azonban megnyugtató sárga falak fogadják a turisták tömkelegét. A süteményeket kedvelőknek ajánlott betérni a híres belém-i cukrászdába, majd a part mentén kicsit sétálgatni. Itt sajnos muszáj megcsodálnunk a hírhedt portugál fasiszta diktátor idejében emelt, a portugál felfedezőket dicsőítő hatalmas, szocreál stílusú szobrot is.
Kirándulás az óceánhoz
Ha fürdeni vágyunk, a negyedóránként induló, HÉV-szerű vonatokkal eljuthatunk az Atlanti-óceánhoz. Érdemes felkeresni Sintrát, ahol paloták és romok között is sétálgathatunk fürdőzés után. Az óceán vize iszonyatosan hideg, igen gyorsan kell tempóznunk, ha nem akarunk egy méter után rögtön szívinfarktust kapni, de tíz percnél tovább valószínűleg akkor sem fogjuk bírni.
A helyi gyerekek ezzel szemben órákig lubickolnak, hozzájuk képest a turisták csak papírtigrisek. Később a part mentén sétálva, a lemenő nap fényében kellemes érzés jár át minket: rettenetesen örülünk neki, hogy elutaztunk Portugáliába.
