Ha most vasárnap lennének a választások a Fidesz nyerne és sem az SZDSZ, sem az MDF nem jutna be a parlamentbe. A FigyelőNet által megkérdezett kutatók szerint ebből azonban még nem lehet következtetéseket levonni.
A kormányfő a száz lépés program részeként a jövő héten a lakótelepeken élők helyzetét javító lépéseket kíván bejelenteni - mondta Gyurcsány Ferenc egy pestszentlőrinci lakossági fórumon.
Kizárta soraiból kedden délután a fővárosi SZDSZ-frakció Atkári János főpolgármester-helyettest; a feladatainak jó részétől novemberben megfosztott városházi politikus a ciklus hátralévő részében független liberálisként kíván tovább tevékenykedni a Fővárosi Közgyűlésben.
Valószínűleg nem típushiba, hanem egyedi meghibásodás okozta a MiG-29-es vadászrepülőgép lezuhanását, ezért folytatódhatnak a kiképzőrepülések - közölte a Honvédelmi Minisztérium szóvivője.
Posztján marad Budapest főépítésze, a zöld területek beépítését ellenző Schneller István - közölte a főpolgármester kedden. Demszky Gábor bejelentette, hogy a főépítészt munkáját egy szakértői testület segíti majd.
A négy parlamenti párt nem jutott dűlőre sem egy esetleges közös köztársaságielnök-jelölt személyével, sem pedig a felmerült eljárási kérdésekkel kapcsolatban. A pártok kitartanak eddigi álláspontjuk mellett: az MSZP Szilit, a Fidesz Mádlt támogatná.
Ferge Zsuzsa szociálpolitikus szerint jó irányba változik a családtámogatás rendszere, bár nem elég radikálisan. Gábos András, a Tárki kutatója szerint a kormányfő rossz kérdést vetett fel és arra rosszul válaszolt.
Kedden lezárult a FigyelőNet szavazása, amelyben arról kérdeztük meg olvasóinkat, kit tartanak felelősnek a botrányos érettségiért. A szavazatok két válasz között oszlottak meg leginkább: Magyar Bálint és a politikailag motivált elkövetők között.
A magyarok túlnyomó többsége feleslegesnek tartja az éttermi költekezést, s szívesen süt-főz otthon. A megkérdezettek 67 százaléka sem otthon, 75 százaléka pedig még étteremben sem kísérletezik a külföldi ízekkel.
Hétfőn este elfogadta a Parlement az új felsőoktatási törvényt, a Fidesz azonban Alkotmánybírósághoz fordul, mert több ponton alkotmányellenesnek véli azt. Az új, most elfogadott szabályozás gyökeresen megváltoztatja az egyetemek és főiskolák életét.
Ma délben várhatóan tárgyalóasztalhoz ül a négy parlamenti párt az MDF kezdeményezésére az Országházban, hogy egyeztessenek a június 6-7-i államfőválasztásról.
Az idén nyolc katonai objektumot fog kiüríttetni a honvédelmi tárca, hogy megszabaduljon az őrzésvédelem több százmilliós kiadásától, illetve a leselejtezett, használatból kivont vagy alkalmatlanná nyilvánított eszközök sok ezer tonnájától – írja a Népszava.
Egy évvel a választások előtt már mind a négy parlamenti párt elkezdte pozícióit építeni. A FigyelőNet által megkérdezett szakértők szerint a két kis pártnak továbbra is a bentmaradásért kell küzdenie, a nagyoknak pedig saját kompetenciájukat kell bizonyítani.
A lámpák a dugókban a legidegesítőbbek. A budapesti közlekedők gyakori megfigyelése, hogy egyes csomópontokig áll a forgalom, utána pedig szabad az út. Különösen igaz ez az agglomerációból bevezető utakra. Budapesttel foglalkozó cikksorozatunk jelen részében a közlekedés irányításának rendszerét és a közeljövő várható fejleményeit vizsgáljuk.
Tizedik születésnapját ünnepli a vecsési Hertz Mercur Rent a Car Kft. Ünnepi rendezvényének kreatív tervezésére, teljes körű szervezésére, lebonyolítására a SENSATION tendergyőztesként kapott megbízást.
Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője átnyújtotta Mandur Lászlónak, az Országgyűlés alelnökének a Parlamentben azokat az ajánlóíveket, amelyben a szocialista frakció tagjai Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét javasolják köztársaságielnök-jelöltnek.
Akcióhetet indított hétfőn a Magyar Természetvédők Szövetsége a “Fenntartható élelmiszerfogyasztás elősegítéséért”. A nyitó rendezvényen a Belvárosban, a Vértanúk terén egy óriás felfújható szürkemarhával kampányoltak a bioélelmiszerek népszerűsítéséért.