Belföld

MSZP: otthonmaradásra ösztönöz a gyes

A Fidesz és a KDNP attól tart, hogy a gyes és a gyed rendszerének átalakításával a kormány pénzt venne el a családoktól, a kormányszóvivő szerint viszont a kabinet olyan gyermeknevelési támogatási rendszert kíván kialakítani, amely nagyobb szabadságot biztosít az anyáknak.

A kabinet olyan gyermeknevelési támogatási rendszert kíván kialakítani, amely nagyobb szabadságot biztosít az anyáknak ahhoz, hogy választhassanak gyermekük otthoni nevelése, vagy a munkába való visszatérés között – mondta Budai Bernadett kormányszóvivő. Erről a kormány széleskörű szakmai-társadalmi egyeztetéseket követően dönt majd – tette hozzá.

Hangsúlyozta: természetesen készséggel meghallgatnák a Fidesz elképzelését is, de a legnagyobb ellenzéki párt eddig nem állt elő konkrét, szakmailag megalapozott javaslattal.

Az Európai Unióban ma Magyarországon a legalacsonyabb a kisgyermeket nevelő, fiatal foglalkoztatott nők aránya és azáltal, hogy a gyermekes anyák hosszú ideig maradnak otthon, egyre nehezebben tudnak újra munkába álln – emlékeztetett Budai Bernadett.

Szabad döntés

Nem csupán rosszabb eséllyel helyezkednek el, de nem szerzik meg az elengedhetetlen képzettséget és tapasztalatot sem. Ebben pedig nem kis szerepe van a jelenlegi rendszernek, ami inkább az otthonmaradásra, mintsem a munkavállalásra ösztönöznek – közölte a kormányszóvivő.

Budai Bernadett kitért arra: ahhoz, hogy valóban szabadon dönthessenek az édesanyák, az is szükséges, hogy gyermeküket biztonságos környezetben tudják elhelyezni napközben, ezért a kormány kiemelt kérdésként kezeli a bölcsődei, óvodai fejlesztéseket.

A szocialisták arról beszélnek, hogy választható legyen a gyes idejének lerövidítése, vagyis az a kismama, aki úgy gondolja, hogy előbb vissza tud menni dolgozni, és a hároméves összeget két év alatt akarja felvenni, legyen erre lehetősége – mondta
Vidorné Szabó Györgyi, az MSZP szakpolitikusa.

A szocialista politikus egyetértett azzal, hogy a kismamáknak viszonylag rossz a munkaerő-piaci helyzetük, mert bár a lehetőségük megvan, hogy részmunkát vagy távmunkát vállaljanak, ez a gyakorlatban még nem terjedt el. Ugyanakkor kiemelte, hogy a kormány a Start kártya programokban adó- és járulékkedvezményt ad azoknak a munkáltatóknak, akik gyesről visszatérőket foglalkoztatnak, és a kabinet programjában benne van a bölcsődei-óvodai férőhelyek bővítése is.

Kevés férőhely

Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP népjóléti kabinetvezetője szerint az a kérdés, hogy azok az anyák, akik a két éves gyedről gyesre mennének, azoktól elvennék-e a gyes harmadik évét. A politikus szerint ez lenne a legnagyobb becsapás, ezért arra szólította fel a szocialistákat, hogy ne vegyék el ezt a pénzt az anyáktól – mondta Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP népjóléti kabinetvezetője.

A Fidesz-KDNP népjóléti kabinetvezetője arról is beszélt, hogy sem a részfoglalkoztatás jelenlegi helyzete, sem a bölcsődék száma nem teszi lehetővé, hogy az édesanyák visszamenjenek dolgozni. A KDNP-s politikus utalt arra, hogy az elmúlt hetekben 50 ezerrel nőtt az álláskeresők száma, illetve Magyarországon a nők részmunkaidős foglalkoztatása hat százalék, szemben az uniós 30 százalékos átlaggal. A képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy országban jelenleg 561 bölcsőde működik 128 százalékos kihasználtsággal, vagyis nincs elég férőhely, ahová el tudnák helyezni gyermekeiket azok az anyák, akik visszamennének dolgozni.

gyed és gyes

Gyermekgondozási díjat (gyed) az az édesanya kaphat, aki a szülést megelőző két éven belül legalább 180 napon át biztosított volt. A gyed legkorábban a terhességi-gyermekágyi segély, illetve a szülési szabadság lejártát követő naptól vehető igénybe, és a gyermek második életévének betöltéséig jár. A gyermekgondozási díj összege a napi átlagkereset 70 százaléka, amelynek felső határát, a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százalékában határozták meg. 2008-ban ez az összeg havi bruttó 96.600 forint.

A gyermekgondozási segély (gyes) alanyi jogon járó ellátás, amelyre a gyermek harmadik életévének betöltéséig jogosult a szülő. A gyes havi összege megegyezik az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegével; ez 2008-ban 28.500 forint. Aki gyermekgondozási segélyben részesül, az a gyermek egyéves koráig kereső tevékenységet nem folytathat, ám azt követően időkorlátozás nélkül dolgozhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik