Belföld

Fodor még titkolja, mit írt Orbánnak

Fodor Gábor hétfőn levélben eljuttatta a Fideszhez válaszüzenetét Orbán Viktor hozzá címzett múlt heti levelére - közölte az SZDSZ, a levél tartalmáról egyelőre nem kívántak nyilatkozni.

A távirati iroda úgy tudja, hogy a válaszlevélben Fodor Gábor többek között kitért arra: örül a megkeresésnek, és nyitott a párbeszédre. A két pártelnök közötti esetleges találkozó időpontjáról később egyeztetnek majd.

Orbán Viktor múlt hét hétfőn írt levelet az SZDSZ két nappal korábban megválasztott új elnökének, amelyben mielőbbi személyes találkozót javasolt. A legnagyobb ellenzéki párt vezetője szerint, bár a két párt az elmúlt esztendőben számos vitát folytatott egymással, a legfontosabb kérdésben, Magyarország növekedési pályára állításában minden bizonnyal egyetért.

Mint írta, a történelem úgy hozta, mostanra a Fidesz és az SZDSZ felelősségévé vált a kiút biztosítása a válságból, a mielőbbi érdemi lépések és döntések megszületése, miután a kisebbségi kormány szerinte a saját hatalmi harcaival van elfoglalva.

A mi felelősségünk, hogy újra növekedési pályára állítsuk a gazdaságot és megállítsuk rohamos tempójú lemaradásunkat régióbeli és európai vetélytársainkkal szemben – írta Orbán Viktor Fodor Gábornak. Álláspontja szerint jelentős adócsökkentéssel, egymillió új munkahely teremtésével, valamint a korrupció visszaszorításával úrrá tudnának lenni a válságon.

Magyarország számára az előrehozott választás egyben az előrehozott siker is – hangoztatta Orbán Viktor, aki a szükséges teendők megvitatása érdekében mielőbbi személyes találkozót javasolt Fodor Gábornak.

Fodor Gábor múlt hétfőn úgy reagált: megkapta a levelet és “ezzel a párbeszéd elkezdődött”. Hozzátette, hogy minden pártelnökkel találkozót tervez, és a levélre válaszolni fog.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik