Belföld

Orbán: elszámoltatjuk az ország tönkretevőit

Megrázkódtatások fogják érni a világgazdaságot és benne Magyarországot is, ezért azonnal cselekedni kell – jelentette ki Orbán Viktor a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

“Akkora felhők gyülekeznek a magyar emberek feje
felett, hogy azonnal cselekednünk kell. Megrázkódtatások fogják érni a
világgazdaságot, és benne minket, akik ráadásul gyengék is vagyunk” –
mondta a Fidesz elnöke. Orbán Viktor szerint új világgazdasági korszak
kezdődött el, amelynek egyetlen üzenete a magyar politikusok felé az, hogy
“nincs idő”.


Magyarország mély válságban van, ezért nemzeti válságkezelő
kormányt kell majd alakítani. A válságkezelés alapja pedig csakis a
közbizalom újjáépítése lehet. Világos elszámoltatásra, az „ország
tönkretételének” pontos feltárására van szükség, „és ez így is
lesz” – hangsúlyozta a pártelnök.

Az Országgyűlés bármikor feloszlathatja önmagát, és akkor az
államfő kiírhatja az előrehozott választásokat. A megoldás kulcsa azonban most
nem a Fidesz, hanem az SZDSZ kezében van – mondta. Orbán Viktor szerint a
népszavazás után a liberális párt volt az egyetlen politikai erő, amely
hajlandóságot mutatott a következtetések levonására.



A liberálisok változtattak, most kiderülhet, hogy mekkora volt ez a változás,
megújul-e az SZDSZ, vagy csak átfestették a cégért, és továbbra is „az
MSZP fedőnevű mutyi bt. kültagjai maradnak” – mondta Orbán Viktor.

Az ellenzéki pártelnök kiemelte: a nyugdíjasok és a gazdasági élet szereplőivel
folytatott tárgyalások után a nyáron további társadalmi csoportokkal egyeztet
majd a Fidesz. Ezekből a megállapodások összessége jelenti majd a következő
polgári kormány programját – hangsúlyozta a pártvezető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik