Belföld

Elutasította a Fittelina Kft.-vel kapcsolatos feljelentést az ügyészség – közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére csütörtökön. Csiha Judit (MSZP) közölte: egyáltalán nem lepődött meg az ügyészség döntésén.
2005. 10. 27. 18:01
Közös magyar-osztrák kormányülést tartanak decemberben Bécsben – jelentette be az MTI kérdésére válaszolva a nagy-britanniai EU-csúcsértekezlet színhelyén Gyurcsány Ferenc kormányfő.
2005. 10. 27. 17:56
2001. végére jelentősen lehűlt a magyar amerikai viszony a Gripen vadászgépek megvásárlása, illetve az Egyesült Államokat ért terrortámadásra adott vegyes nyilatkozatok miatt – derül ki Jeszenszky Géza volt nagykövet kormányváltás után írt jelentéséből. A dokumentum részlete a Külügyminisztérium honlapján olvasható, miután Somogyi Ferenc miniszter annak titkosságát feloldotta.
2005. 10. 27. 16:22
Az önkormányzati testületek létszámának felére csökkentéséről nyújt be hamarosan törvényjavaslatot az SZDSZ az Országgyűlésnek. Ha az indítványt még ebben az ülésszakban elfogadják, a jövő évi önkormányzati választásokon már alkalmazni lehet.
2005. 10. 27. 15:30
Ez az utolsó békés tüntetés – áll a Földművelésügyi és Vidékfejleszetési Minisztérium (FVM) előtt demonstráló mintegy húsz baromfitenyésztő egyik falra tűzött feliratán. A Magyar Vidék és Polgári Párt a baromfitenyésztők érdekében tartott figyelemfelhívó demonstrációt az FVM bejárata mellett.
2005. 10. 27. 15:16
A tényszerű és tárgyilagos tájékoztatás követelményének megsértése miatt a Fővárosi Bíróság első fokon megváltoztatta az Országos Rádió és Televízió Testülete (ORTT) egyik, a Magyar Televízió (MTV) Nap-kelte című műsorával kapcsolatos döntését.
2005. 10. 27. 14:27
A felperes Orbán Viktort, valamint Simon Gábort és Újhelyi Istvánt is meghallgatja a Fővárosi Bíróság abban a személyiségi jogi perben, amelyet egy nyári kijelentésére elhangzott reagálások miatt indított a Fidesz elnöke a két szocialista politikus, valamint a Népszava és a Népszabadság kiadója ellen.
2005. 10. 27. 12:41
Bácsfi Diana, a magát hungaristának valló Magyar Jövő Csoport vezetője visszavonta fellebbezését, így az ellene önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt elsőfokon hozott ítélet, a két év próbára bocsátás, jogerőre emelkedett.
2005. 10. 27. 12:26
Bár hazánk helyzetét nem látják túl fényesen a magyar fiatalok, saját jövőjüket mégis optimistán ítélik meg – derül ki a Reader’s Digest legfrissebb felméréséből.
2005. 10. 27. 07:00
Legkésőbb pénteken dönt a külügyminisztérium arról, hogy feloldja-e annak az összefoglaló jelentésnek a titkosságát, amelyet Jeszenszky Géza volt amerikai nagykövet készített Kovács László egykori külügyminiszter számára – jelentette be Batiz András kormányszóvivő a szerdai kormányülés után.
2005. 10. 26. 18:51
Gémesi György szerdán Budapesten kijelentette, nem kíván kilépni az MDF-ből és annak parlamenti frakciójából, a ciklust az MDF képviselőcsoportjában tervezi kitölteni.
2005. 10. 26. 17:47
Medgyessy szerint Gyurcsány Ferenc cége nem kapott állami forrásból támogatást, amikor a jelenlegi kormányfő mellette töltött be főtanácsadói tisztséget – mondta a volt miniszterelnök az Apró-Gyurcsány bizottság előtt.
2005. 10. 26. 16:29
Nincs napirenden tárcák összevonását, vagy megszüntetését kezdeményező javaslat, nincs tudomásom arról, hogy ilyen indítvány született volna – nyilatkozta Batiz András kormányszóvivő szerdán az MTI-nek egy napilap értesülésére hivatkozva.
2005. 10. 26. 16:16
Szijjártó Péter, az Apró-Gyurcsány bizottság fideszes elnöke megsértette a házszabályt és a vizsgálóbizottság ügyrendjét a miniszterelnök október 12-i meghallgatása során.
2005. 10. 26. 15:08
A kerületi Fidesz, MDF és SZDSZ együtt tiltakozik egy 82 hektáros észak-csepeli terület eladása ellen a szocialista polgármesternél, és arra kéri a feleket, álljanak el a szerződés aláírásától - közölte Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő szerdán az MTI-vel.
2005. 10. 26. 15:01
A nők politikai szerepvállalásának és parlamenti arányának növeléséről kezdeményez négypárti egyeztetést az SZDSZ - jelentette be Sándor Klára ügyvivő, Kuncze Gábor pártelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján, szerdán.
2005. 10. 26. 14:52
Olvasói sztorik