Belföld

Békés augusztus 20-ra készülhetünk

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyugodt, békés ünnepre készül, és nincs információja arról, hogy meg akarnák zavarni a rendezvényeket. Békés, biztonságos augusztus 20-ra számít a rendezvény lebonyolításáért felelős operatív törzs is.

Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány elmondta: hétfőn reggel beszélt a társszervek vezetőivel, és tőlük is ugyanazt az információt kapta, mint a BRFK információs bázisától, hogy „semmiféle olyan jogsértő cselekménnyel a mostani állapot szerint nem kell számolni, amely az augusztus 20-i rendezvényeket és ünnepségeket megzavarná”.

12 kiemelt kockázatú rendezvény

„Nincs olyan információnk, hogy bárki rendzavarást tervez augusztus 20-án” – tette hozzá.

Mint mondta, Budapesten augusztus 19. és 21. között 88 rendezvényt tartanak, ebből a rendőrség 12-t – főleg állami rendezvényeket – minősített kiemelt kockázatúnak, elsősorban a várhatóan nagyszámú résztvevők miatt.

A rendőrség megítélése szerint kiemelt kockázatú rendezvény lesz a zászlófelvonás a Kossuth téren, a tisztavatás a Hősök terén, a repülőverseny, a pesti alsó rakparton tartott kulturális rendezvények, a katonazenekarok felvonulása az Andrássy úton, a fotókiállítás a Vajdahunyad-várban, az Ország tortája rendezvény a Kossuth téren, a kerékfesztivál az Andrássy úton, az Erzsébet téri sportverseny, a Szent Jobb-körmenet, a Mesterségek Ünnepe a budai Várban és az esti tűzijáték.

Szolgáltatnak és utakat zárnak

A rendőrség a rendezvények biztosításakor „szolgáltatási tevékenységet nyújt” – hangsúlyozta a főkapitány, és magyarázatként hozzáfűzte: szolgáltat, annak érdekében, hogy akik ünnepelni, szórakozni mennek ki az utcára, nyugodt, békés körülmények között meg tudják ezt tenni, és el tudjanak jutni a különböző helyszínekre. Felhívta a figyelmet arra, hogy a rendezvények miatt nagyon sok helyen útlezárások lesznek.

Augusztus 20-án 1700 rendőr teljesít szolgálatot, ünnepi öltözetben. A feladatuk a közlekedésbiztonság, a közlekedés rendjének fenntartása, a személy- és vagyonbiztonság garantálása, de lesznek olyan mobil csoportok is, amelyek rövid időn belül fel tudják számolni az esetleges rendbontásokat a főváros területén. A rendőrök munkáját – elsősorban a tűzijáték alatt – 70 polgárőr is segíti.

A rendőrségen augusztus 19-étől ismét működik – ahogyan az már korábban is gyakorlat volt – az operatív vezetési törzs, ahová beérkeznek a döntéshozókhoz az információk. Az operatív törzsben képviselteti magát többek között a Nemzeti Nyomozó Iroda, a Nemzetbiztonsági Hivatal, a Köztársasági Őrezred, de közvetlen kapcsolatban lesznek a mentőkkel, a tűzoltókkal és a katasztrófavédelemmel is.

Méltóságteljes ünnepre számítanak

Békés, biztonságos és méltóságteljes ünnepre számítanak az állami ünnepség szervezői, de minden eshetőségre, így katasztrófahelyzetre és esetleges atrocitásokra is felkészültek – mondta a rendezvény lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője azt követően, hogy a Miniszterelnöki Hivatalban tájékoztatta a biztonsági intézkedésekről a területileg érintett kerületek polgármestereit.

Juhász Gábor, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára közölte: az állami lobogó felvonásától kezdve a tűzijáték befejezéséig, vagyis amíg az állami ünnepségek tartanak minden biztonsági intézkedést elemeztek, kinevezték a felelősöket, az esetleges vészhelyzetekre kidolgozták a megfelelő terveket.

Azoknak a rendezvényeknek a biztosítása, ahol a közjogi méltóságok is megjelennek, “nem lesz különlegesebb”, mint március 15-én – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik