Belföld

Nem csúszik a 4-es metró átadása

A beruházó DBR Metró Projektigazgatóság szerint nem került veszélybe a 4-es metró 2011-es átadása azzal, hogy fel kellett függeszteni az alagútépítést a Gellért térnél.

Az Index. hu csütörtök éjjel azt írta, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) felfüggesztette a 4-es metró alagútjának építését a Gellért térnél; az építési munkálatok felfüggesztése miatt a fúrópajzsok akár két hónapra is leállhatnak. A hírportálnak nyilatkozó Klados Gusztáv, a DBR Metró Projekt Igazgatóság operatív projektmenedzsere azt közölte, azért kellett leállítani a munkálatokat egy hete, mert egy átkötő alagútra nem kért engedélyt a kivitelező – a Bamco konzorcium ugyanis nem gondolta, hogy ez szükséges.

A portál arról is beszámolt, hogy a Fővám téri állomás építése is csúszik, és emiatt a fúrópajzsoknak újra meg kell majd állniuk. Ez ebből fakadó többletköltség meghaladhatja az egymilliárd forintot – tették hozzá.

A DBR pénteken az MTI-vel közölte: a Gellért téri leállás és a Fővám téri csúszás a dolgok jelenlegi állása szerint nem jelenti azt, hogy kitolódna a 4-es metró 2011-es átadása, hiszen több – az alagútépítéstől függő – munkafázis előrehozható. Tájékoztatásuk szerint ezektől függetlenül folytatódnak a munkálatok a többi helyszínen, és az “alagútépítés amúgy is jól áll”, hiszen tavaly április óta a megépítendő 15 kilométerből mintegy hat már elkészült. Ugyanakkor a metró ütemtervének finomhangolása körülbelül szeptember közepére készül el, pontos időpont ekkorra várható.

Rámutattak: az alagutat és egyben a Gellért téri állomást is építő Bamcót, miután “csúszásba került”, még július 3-án biztonsági okokból utasították, hogy – a szerződésben vállaltaknak megfelelően – építse meg a megállónál kijelölt vasúti átkötő alagutat, amely arra szolgál, hogy a metrószerelvények az egyik alagútból át tudjanak menni a másikba.

A Bamco azonban – mint folytatták – olyan technológiával akarta megépíteni az alagutat, amelyet a szakemberek túl kockázatosnak tartottak, a kivitelező ugyanis utólag akarta csak kialakítani az átkötő járatot. Ehhez – mindezeken túl – engedéllyel sem rendelkeztek, mert “úgy gondolták, nem kell”. Mindezzel – a DBR szerint – mind a Műegyetem épülete, mind pedig a környező utak veszélybe kerülhettek volna.

Az NKH azonban ellenőrizte az építkezést és felhívta a Bamco figyelmét, hogy bányakapitánysági jóváhagyás szükséges a vasúti átkötőhöz. Az építő ezután egy új építési módra kért jóváhagyást, amelynek engedélyezésére 60 napja van a közlekedési hatóságnak. A fúrópajzsok csak ezt követően indulhatnak tovább – jegyezte meg a DBR.

A túloldalon, a Fővám téri állomás megépítésének csúszásához és az ehhez kapcsolódó pajzsmegálláshoz köthető egymilliárd forintos többletköltségről a DBR úgy nyilatkozott: valószínűsíthető, hogy valóban kell majd fizetniük a Bamcónak egy esetleges ottani csúszás esetén, azonban ennek a reális napi összegéről meg kell majd állapodniuk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik