Azonnali hatállyal elbocsátották állásából a vesztegetéssel gyanúsított négy BKV-ellenőrt. A BKV ígéri, mostantól szigorúbban átvilágítják a jelentkezőket.
A harmadjára visszaeső, erőszakos bűncselekményt elkövetők könnyen életfogytiglani szabadságvesztést kaphatnának a Fidesz kedden benyújtott törvényjavaslata szerint. Kriminológusok úgy vélik: a büntetések mértéke alig befolyásolja a bűnözésre való hajlamot.
Visszaélt elöljárói hatalmával Kiss Ernő dandártábornok a vádhatóság szerint. A volt XIII. kerületi rendőrkapitány büntetőpere kedden kezdődött el Kaposváron, ügyében a Somogy Megyei Bíróság Katonai Tanácsa jár el.
Megpróbált kirabolni egy pénzváltót Tatabányán kedden reggel két férfi, miután azonban a pénztáros azt mondta, hogy nincs nála a trezor kulcsa, zsákmány nélkül elmenekültek.
Nyolc fejlesztési forrás nyílt meg az elmúlt hetekben a vállalkozások számára. Az összességében több mint 60 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás és a több konstrukcióban elérhető államilag támogatott kamatozású hiteltermékek óriási segítséget jelenthetnek a jelenlegi reálgazdasági és pénzpiaci környezetben a beruházásra készülő vállalkozásoknak.
Az Ifjú Szocialisták Mozgalmának (ISZM) gazdasági, finanszírozási kérdéseivel Zuschlag János foglalkozott - hangzott el az egykori MSZP-s politikus és tizenöt társa ellen folyó perben a Bács-Kiskun Megyei Bíróság előtt.
Minden afelé sodor bennünket, hogy az első félévben rosszabb lesz a helyzet, mint ahogy a kormány számol, ezért a hétfőn bejelentett intézkedések nem feltétlenül elégségesek - értékelte a kormányfő javaslatait az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában Tölgyessy Péter.
Két ember megsérült, amikor hókotró és személyautó ütközött össze a IV. kerületben, a Berzeviczy Gergely és a Károlyi István utca kereszteződésében kedd reggel. A forgalmat az Attila és a Templom utca felé terelik a rendőrök.
A jármű nem torlaszolta el teljesen az utat, az autópálya egy sávon lassan járható, felülete jégbordás. Bakonyban egyébként a hótakaró a 20 centimétert is meghaladja.
Április elsejétől új recepteket kapnak a háziorvosok. Több, lapunknak nyilatkozó háziorvos sem érti minek, ha hamarosan az e-receptek is megérkeznek. Az OEP szerint a hamarosan jó esetben is éveket jelenthet.
Gyurcsány Ferenc hétfői parlamenti beszéde olyan politikai beszéd volt, amelyből hiányzott a politika, és nem tartalmazott pozitív üzenetet. A kormányfő azt akarja elérni, hogy a Fidesz is előálljon egy válságkezelő programmal, a bejelentett csomag „állagőrzésre” lehet alkalmas.
Négyen könnyebben megsérültek, amikor egy megkülönböztető jelzést használó mentőautó összeütközött egy személygépkocsival Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a 37-es számú főúton, az ongai körforgalomnál.
A soron kívül elvégzett DNS-vizsgálat megállapította, hogy a hónapok óta eltűnt francia diáklány holttestét találták meg múlt csütörtökön Csepelnél a Dunában – értesült a Népszabadság.
Kőhegyi István pécsi szocialista önkormányzati képviselő foglalhatja el a közelmúltban elhunyt Tasnádi Péter helyét az Országgyűlésben – közölte Tóth Bertalan, az MSZP városi elnöke. A politikus szerint a városi képviselősége mellett vagyonpolitikai tanácsnoki feladatokat is ellátó, 33 éves Kőhegyi István a parlamentben megfelelően tudja képviselni Baranya megye és Pécs érdekeit.
Az érintett visszautasítja a Magyar Hírlap cikkét, amelyben a lap azt sejteti, hogy az áron alul értékesített józsefvárosi telkeknek közük van a Corvin sétányhoz. Ezért beperelik Széles lapját.
Hétfő éjfélig lehetett postára adni – illetve az interneten keresztül eljuttatni – a 2009 szeptemberében induló képzésekre a jelentkezési lapokat. A posta az idén csak a fővárosban készült meghosszabbított nyitva tartással, az e-felvételivel viszont laptopot lehet nyerni.
Nem találtak bombát a készenléti rendőrség tűzszerészei az Árkád bevásárlóközpontban Budapesten, amelyet hétfőn délelőtt egy ismeretlen telefonáló bombafenyegetése miatt kellett kiüríteni.
Egyoldalúan felmondta a városi közgyűlésben való együttműködést szolgáló koalíciót az SZDSZ-szel az MSZP Székesfehérváron – közölte az MSZP városi elnöke. A város költségvetését a Fidesz képviselőivel fogadja majd el a szocialista frakció.
Függetlenként elindul Pécs polgármesteri székéért Juhász István. Az MSZP volt helyi erős emberét pártja a múlt héten visszahívta minden tisztségéből, miután sajtóhírek szerint a Fidesz jelöltje, Páva Zsolt polgármesteri megválasztására játszik.