Belföld

A BKV fénykardozó ellenőrei UV-lámpával keresték a hamis bérleteket. Találtak is. Mint kiderült, egy-két példány saját jegypénztáraikból került forgalomba.
2005. 06. 08. 14:24
A FigyelőNet szavazásán a többség Sólyom László győzelmét várta a hétfőn és kedden tartott államfőválasztástól. Meglepetésre kevesen számítottak, de sokan bíztak Szili Katalin győzelmében is.
2005. 06. 08. 13:33
Az MDF az elnökválasztás minősíthetetlen eljárási folyamata miatt alkotmánymódosítást javasol. A párt az államfő közvetlen megválasztását szeretné elérni.
2005. 06. 08. 12:11
Láyer József fideszes képviselő Szili Katalinra szavazott, majd véletlenül egy aktával együtt szavazólapját is átnyújtotta egyik képviselőtársának. De a végén minden megoldódott.
2005. 06. 08. 11:53
Megkönnyebbültem, bár "sok olyan dolog is történt, ami jobb lett volna, ha nem történik meg" – nyilatkozta az államfőválasztásról Sólyom László a Magyar Rádiónak. A megválasztott köztársasági elnök elmondta: igyekezett mindvégig kívül maradni a pártok alkuiból, és a választás alatt tartott frakció-egyeztetésekről őt egyik fél sem tájékoztatta.
2005. 06. 08. 10:28
Egyszerűsödik a mobilitás a 25 tagú Európai Unióban, miután a tagországok illetékes miniszterei rábólintottak arra a jogszabályra, amely unió-szerte elismeri a tagországokban szerzett szakképesítéseket.
2005. 06. 08. 10:15
A Nemzeti Fórum tagjai adtak le taktikai okokból szavazatot Szili Katalinra a köztársaságielnök-választás első fordulójában - közölte Horváth Balázs, a Nemzeti Fórum tagja, független országgyűlési képviselő. A politikus szerint így akarták Szilit „benntartani".
2005. 06. 08. 10:13
Sikerült kijavítani a műszaki hibát, s szerdán röviddel kilenc óra után megindult a forgalom a budapesti 3-as metrón. Reggel 7.30-tól közel két órára leállt a forgalom egy biztosítóberendezés hibája miatt a 3-as metró vonalán Deák tér és az Árpád-híd között. Az MTI értesülése szerint a forgalom szünetelése igen nagy fennakadást okozott az utasforgalomban, nagy zsúfoltság [...]
2005. 06. 08. 09:59
Szerda reggel körülbelül 7.30 órától, egy biztosítóberendezés hibája miatt leállt a közlekedés a 3-as metró vonalán – mondta el Saliga József, a BKV Rt. ügyeletes forgalmi szolgálatvezetője. Közlése szerint a szakemberek dolgoznak a hiba kijavításán. Az ügyeletes szolgálatvezető reményei szerint rövid idő alatt elkészülnek, s újraindulhat a forgalom.
2005. 06. 08. 09:15
A héten nyilvánosságra hozza támogatóinak listáját a Nemzeti Konzultációs Testület a Népszava információi szerint. Az alapítvány időközben levélben kereste meg a nagyobb cégek vezetőit, hogy pénzt kérjenek a nemzeti konzultáció sikeréhez.
2005. 06. 08. 07:08
Az Externet Magyarországon elsőként indít 16 Mbit/s sávszélességű ADSL-szolgáltatást. A főként üzleti előfizetőknek ajánlott PowerDSL QUATTRO a ma elérhető üzleti ADSL kapcsolatoknál négyszer nagyobb sávszélességet, 16Mbit/s letöltési és 2Mbit/s feltöltési sebességet nyújt, a drága bérelt vonali kapcsolat árának töredékéért.
2005. 06. 08. 00:00
Budapest, 2005. június 6. – Az angiotenzin receptor blokkolók közül elsőként a Novartis gyógyszere kapta meg a szívinfarktuson már átesett betegek kezelésére szóló, az Európai Unió 14 országára érvényes indikációt az EMA-tól (European Medicines Agency, Európai Gyógyszerértékelési Ügynökség). Az engedélyt a VALIANT vizsgálat eredményei alapján kapta meg a gyógyszer.
2005. 06. 08. 00:00
A köztársaságielnök-választás során kialakult helyzetet gyorsan értékelni próbáló szakértők egybehangzóan állítják: mind a két nagy párt taktikai hibát vétett. Azt sem vonják kétségbe, hogy a történtek túllépnek a politikai logikán, és méltatlanok voltak az eljáráshoz.
2005. 06. 07. 18:23
Mély sebeket ejtettek egymáson a koalíciós pártok, csakúgy, mint az ellenzékiek az elnökválasztás utolsó két fordulójában. Az MDF perre megy Áder Jánossal, míg az MSZP és az SZDSZ politikusai koalíciós szakítópróbáról beszélnek.
2005. 06. 07. 17:01
Áder János a köztársaságielnök-választás keddi harmadik fordulójában a szavazóurna mellett állt - mondta Karsai Péter, az MDF frakcióvezető-helyettese.
2005. 06. 07. 16:40
A köztársaság megválasztott, de még nem kinevezett elnökének védelméről a vonatkozó jogszabály nem rendelkezik – tudta meg a FigyelőNet a Köztársasági Őrezredtől. Azonban a kialakult gyakorlat szerint a belügyminiszter rendeletben, ideiglenes védelmet ad a jövőben kiemelt védelmet kapó személynek. Ez azonban nem olyan magas szintű, mint a felesküdött elnököt megillető védelem.
2005. 06. 07. 15:26
Véget ért a köztársaságielnök-választás: a harmadik fordulót Sólyom László ellenzéki jelölt nyerte 185 vokssal. Szili Katalin szocialista jelölt 182 szavazatot kapott. Sólyom László letette az elnöki esküt, hivatalát augusztus 5-én veszi át.
2005. 06. 07. 15:21
Mind a 386 képviselő felvette szavazólapját, de csak 17-en adták azt vissza az elnökválasztás harmadik fordulójában – jelentette helyszíni tudósítónk. Ebből az következik, hogy 3 szabad demokrata képviselő voksolt, vélhetően Szili Katalinra.
2005. 06. 07. 15:02
Az MSZP-frakció három bejelentést tett az Országgyűlés jegyzőinek, mivel az államfőválasztás harmadik fordulójában megsérült szavazás titkossága – közölte Burány Sándor frakcióvezető-helyettes.
2005. 06. 07. 14:53
Az SZDSZ az államfőválasztás harmadik fordulójában sem vesz részt a szavazáson - közölte Kuncze Gábor pátelnök. Elmondta azt is, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ismét Szili Katalin támogatását kérte – ezúttal is hiába.
2005. 06. 07. 14:44
Olvasói sztorik