Már csak 7300 adag térítéses H1N1-vakcina van az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) raktárában - mondta a Világgazdaságnak Kárpáti Zsuzsanna főigazgató.
A Magyar Nemzet szerint újabb tíz vállalkozói szerződés ügyében tesz feljelentést pénteken Kocsis István, a BKV Zrt. vezérigazgatója a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK).
Nagyjából negyedmillió szimpatizánst veszített a Fidesz az elmúlt egy hónapban a Népszabadság által pénteken ismertetett közvélemény-kutatás szerint. Az MDF-nek két százaléka van.
Tavaly november közepétől 2010. január végéig összesen 7,03 milliárd forintba került a Magyar Közút Nonprofit Zrt. téli üzemeletetési feladatainak ellátása az átlagosnál jóval keményebb téli időjárás miatt - közölte a Napi Gazdasággal a vállalat.
Nem képviselte megfelelően az MDF érdekeit, ezért megszavazta a párt fővárosi választmánya az elnök visszahívását. Lévai szerint szabálytalan és értelmezhetetlen a lépés.
A tűzoltók 25 kocsival vonultak ki a teljes terjedelmében, 5000 négyzetméteren lángoló XV. kerületi épülethez. A tető beomlott, veszélyben egy irodaépület.
A kétharmados Fidesz-többség lenne a legjobb az országnak - vallják a Reuters által megkérdezett elemzők, akik jobboldali kormányra, de egyszerű többségre számítanak.
Kétszáz forintokért verték meg társukat a salgótarjáni általános iskolában (az egyikük kitűnő tanuló), egy középiskolában pedig az órán követtek el súlyos testi sértést.
Színes füzettel tesz rendet cédulagyűjtő aktivistái fejében a szocialista párt. A kis pártokra leadott szavazat elveszett szavazat, a Gárda a Fidesz szövetségese, Magyarország pedig világbajnok.
A pártok aktivistái már az ajánlószelvény-kézbesítés első napjaiban akcióba lendültek: van aki a hagyományos, kopogtatós módszerrel gyűjt, mások az interneten jelölik a gyűjtőpontokat, és van aki az egész ország „letarolására” készül. Utóbbi nem ütközik jogszabályba, bár nem túl etikus.
Gázerőmű épül Battonyán, a több mint kétmilliárd forintba kerülő, hat megawattos áramtermelő alapkövét március 12-én helyezik el – közölte Battonya polgármestere csütörtökön az MTI-vel. Karsai József (MSZP) elmondta: a hat gázmotorral működő villamos erőmű inertgázzal – alacsony éghetőgáz-tartalmú földgázzal – fog működni. Az olajbányászat során keletkezett inertgázt korábban visszasajtolták a földbe, mert nem volt gazdaságos [...]
Kirabolt egy ismeretlen férfi egy bankot csütörtökön a főváros VI. kerületében, az Andrássy úton – közölte a Budapest Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletes az MTI-vel. A tettesnél feltehetően fegyver volt, azzal kényszerítette a bank dolgozóit a pénz átadására – mondta Papp Péter. Miután a rabló megszerezte a pénzt, a Nagymező utca irányába menekült. Lövés, sérülés nem történt. [...]