Már vizsgálja a Köztársasági Őrezred, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt jelenlegi házát alkalmassá lehet-e tenni arra, hogy miniszterelnökként is ott lakjon.
A pártválasztók körében a Fidesz 61 százalékon áll, míg az MSZP 25-ön. A legnagyobb ellenzéki párt népszerűsége februárhoz képest hét százalékkal nőtt - állapította meg a Marketing Centrum felmérése.
Kilép az MSZP-ből Krausz Tamás, aki a Magyar Szocialista Párt Kiss Péter vezette Baloldali Tömörülés Platformjának alelnöke volt. Kilépésének oka: az MSZP elvesztette a baloldaliságát – vall döntéséről cikkében a történész.
Kedd hajnaltól újra működik a Mátrai Erőmű IV-es számú, a múlt hét pénteken tűzkárt szenvedett blokkja - tájékoztatta az MTI-t a társaság igazgatóságának elnöke.
Tűzgyújtási tilalmat rendelt el a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az ország erdeiben és a határuktól számított 200 méteren belüli területeken - tájékoztatott a szaktárca.
Összesen 7518 pár - fele-fele arányban téli és nyári - cipőt vásárolna a BKV; formacipő-tanácsadásra 700 ezer forintot költött a főváros közlekedési vállalata - olvasható az Utazó Kiskövet blogon kedden.
Nem változott az évek óta tartó trend: a gazdaságtudományi képzésekre szeretne bejutni a legtöbb felvételiző, az idén 22 917-en jelöltek meg ilyen jellegű alapszakot a jelentkezési lapon. A dobogó első fokán a gazdálkodás és menedzsment szak áll, utána a turizmus-vendéglátás, majd a kommunikáció következik. 2009-ben pedig végre először megelőzték a leendő andragógusokat a gépészmérnökök.
Az SZDSZ azt várja el az új, szakértői, válságkezelő kormánytól, hogy a gazdasági válság mellett a társadalmi válság néhány elemét is kezelje - közölte Fodor Gábor.
Karsai József, Békés megye 7. számú választókerületének MSZP-s országgyűlési képviselője, Battonya város polgármestere lemondott összes képviselői javadalmazásáról.
Előrehozott szakképzést javasol az MSZP. Azt tervezik, hogy a a szakiskolákban a szakmai képzést már a 9. évfolyamon meg lehessen kezdeni - mondta Tatai-Tóth András, a párt oktatási munkacsoportjának vezetője.
Kedd reggel az MSZP 78 képviselője benyújtotta a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elleni bizalmatlansági indítványt az Országgyűlésnek. A dokumentumot a teljes frakcióvezetés, és egy miniszter is aláírta.
Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt egyeztetést kezdeményezett a Fidesszel, a KDNP-vel és az MDF-fel, hogy ismertesse velük válságkezelő programját - tudta meg az MTI.
Egy disznóölő késsel szurkálta halálra élettársát az a kiskunmajsai férfi, akit jogerősen tizenöt év fegyházbüntetéssel sújtott kedden a Szegedi Ítélőtábla.
Egy karcolás sem esett azon a részeg férfin, aki hétfő este beesett a sínek közé, majd elaludt és a Kiskunfélegyháza-Lakitelek között közlekedő motorvonat áthaladt felette - közölte a rendőrség.
Biztosan nem elektromos tűz miatt lobbant lángra kedd hajnalban Tatárszentgyörgyön egy roma politikus lakóháza, s az is biztos, hogy valamilyen égésgyorsítót használtak - mondta Papp Péter, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója.
Hatvanhét húsvéti bárányt loptak el a Tolna megyei Udvari és Alsópélpuszta közötti birkatelepről, a kár egymillió forint - közölte a tamási rendőrkapitány.
Megtámadtak két fideszes önkormányzati képviselőt az európai parlamenti kampányhoz kapcsolódó szórólapozás közben a főváros XIII. kerületében - közölte a párt sajtóosztálya.
A héten kézbesítik több mint nyolcmillió választópolgárnak a június 7-ei európai parlamenti választásról szóló értesítőt és ajánlószelvényt. A Fidesz az ajánlószelvények összeszedése mellett telefonos kampányba és aláírásgyűjtésbe is kezd - olvasható a Népszava és a Magyar Hírlap keddi számában.
Egy terepjáró segítségével kiszakítottak egy bankautomatát az éjszaka a főváros XI. kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
Uniós és hazai fejlesztési források visszatartásával, lassításával zsarolnak számos szocialista képviselőt Bajnai Gordon programja támogatásáért cserébe - írja keddi számában a Magyar Nemzet.