Belföld
Élő
Biztosítási elven működik a magyar nyugdíjrendszer, és épp az Orbán-kormány volt az első, amely differenciált nyugdíjemelést hajtott végre és a legalacsonyabb mértékű nyugdíjakat 25 százalékkal emelte meg, és a jelentősebb nyugdíjjal rendelkezők kisebb emelést kaptak.
2024. 02. 01. 11:16
Élő
A Belgrád-Budapest vasútvonal épül, és az a remény, hogy ebben a ciklusban vonatok is mennek majd, tehát belátható időn belül az építkezés befejeződik, mondta Gulyás.
2024. 02. 01. 11:14
Élő
Miután Magyarország számtalan ügyben van ellenzéki szerepben az unión belül, a vitákban az adta a kormány erejét, hogy a választópolgárok jelentős többsége állt mögöttük.
2024. 02. 01. 11:11
Élő
Gulyás Gergelyt arról kérdezték, hogy a pulykás hasonlata után szerinte távoznia kellett volna-e a BKK vezérigazgatójának, Walter Katalinnak.
2024. 02. 01. 11:08
Élő
Ilaria Salis ügye nemzetközi visszhangot kapott, Gulyás Gergely erről azt mondta,
2024. 02. 01. 11:02
Élő
Az a megállapodás, amit a kormány a fővárossal megkötött a tömegközlekedésről, előnyös mindenki számára Gulyás szerint.
2024. 02. 01. 10:57
Élő
A kormány tárgyalt szerdán az SMA-szűrésről, és megállapította, hogy itt volt egy 14 hónapos program, aminek keretében 2022.
2024. 02. 01. 10:55
Élő
A tanárbéremeléssel kapcsolatos híresztelésekkel ellentétben 32,2 százalékos béremelés történik, ennyivel növelte a kormány a bértömeget, ezt csak béremelésre lehet fordítani, mondta Gulyás.
2024. 02. 01. 10:51
Élő
Tegnap a kormány számtalan döntést hozott, ezek közül a fontosabbakat fogja ismertetni Gulyás.
2024. 02. 01. 10:48
- 22:02 Hiába a halasztás, Marozsán Fábián meccse félbeszakadt
- 21:52 Kilenc év után újra bemehetett egy börtönbe a Magyar Helsinki Bizottság
- 21:51 Rekordösszegű főnyeremény volt a tét: itt vannak a Skandináv lottó nyerőszámai
- 21:32 Magyar Péter világossá tett néhány dolgot az Európai Tanács elnökének
- 21:30 Eltűnt az útlevele, bukta a világbajnoki szereplést
- 21:07 A nap legfontosabb hírei - 2026.09.02.
- 20:57 Orbán Anita: Egyre nagyobb aggodalommal figyeljük az európai területen végrehajtott orosz hibrid műveletek növekvő számát
- 20:53 Kigyulladt egy társasház Budapesten, tíz embert, köztük hét gyereket kórházba vittek
- 20:33 CÖF-CÖKA: Talán nem túlzás részünkről a megállapítás, hogy Magyarország felszámolás alatt áll. De lehet, hogy már nem is létezik
- 20:27 Viszlát, és kösz a halakat! – Izland nem kér az EU-tagságból
- 20:17 A Ryanair a repjegyárak drágulását vetítette előre
- 19:57 Moszkva bekérette az ideiglenes német ügyvivőt, Medvegyev szerint Berlin közvetlen csapásokat érdemelne
- 19:48 „Ez egy újabb lehetőség, hogy bizonyítsuk, hogy képesek vagyunk újra bajnokságot nyerni” – az ETO csapatkapitánya bizakodva várja a Fradi elleni meccset
- 19:32 A lengyel miniszterelnök szerint szabotázs volt egy drónalkatrészeket gyártó üzemben
- 19:15 Soha nem volt olyan meleg az augusztus Magyarországon, mint idén
- 13:44 Elmondta három kisgyermek a szüleinek, hogy milyen szörnyűségeket művelt velük a barátjuk, amíg ők koncerten voltak
- 12:57 Kígyós táncával meghódította Hollywoodot, Frida Kahlóként Oscarra jelölték – galéria a 60 éves Salma Hayekről
- 20:53 Kigyulladt egy társasház Budapesten, tíz embert, köztük hét gyereket kórházba vittek
- 12:01 Londonban, egy G-Mercedesből kiszállva szpottolták Orbán Ráhelt és Tiborcz Istvánt
- 18:37 Elutasította az ügyészség az államtitkárok kifizetetlen járandóságai miatt tett feljelentést
- 18:00 A kutatók már sejtik, kiről derülhet ki, hogy besúgó volt a Kádár-korban
- 15:58 Nyolc év után véget ér Borbás Marcsi köztévés műsora
- 13:14 Kegyelmi ügy: Novák Katalint, Varga Juditot és Balog Zoltánt is meghallgathatják, ha nem jelennek meg, előállíthatják őket
- 17:59 Lemondott Jászszentandrás fideszes polgármestere
- 17:11 Magyar Péter: A Duna medrének természetes mélyülése miatt a szakemberek feltöltik az érintett részeket Paksnál
