Belföld

Átadták a GTS-Datanet Távközlési Kft. 1,3 milliárd forintos költséggel megépült új budaörsi székházát és távközlési központját. A pénteki ünnepélyes átadáson Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter elmondta: a GTS-Datanet története azt mutatja, hogy a világban tapasztalható átmeneti stagnálás ellenére az információs technológiáé a jövő, s érdemes Magyarországon távközlési szolgáltatásokba invesztálni.
2003. 06. 20. 13:45
László Csaba a magyar állam nevében 500 millió euró szindikált hitel felvételéről szóló szerződést írt alá pénteken. A pénzügyminiszter az aláírást követő sajtótájékoztatón elmondta: a hitelt kedvezőtlenebb feltételekkel felvett kölcsönök előtörlesztésére fordítják, amellyel a várakozások szerint félmilliárd forint körüli éves kamatmegtakarítás érhető el. A négy fő szervezőn kívül tíz ország 24 bankja vesz részt a szindikált hitel nyú
2003. 06. 20. 13:42
A Magyar Demokrata Fórum szerint a népességfogyás megakadályozása a nemzeti minimum körébe tartozik, amelyet mind a négy parlamenti pártnak támogatnia kellene - jelentette ki Sisák Imre pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.
2003. 06. 20. 13:26
Több lengyel katolikus püspök és magzatvédő társaság élesen tiltakozott az ellen, hogy egyes hírek szerint Írország és Málta után a hét végén egy lengyel kikötőbe is befut az Auróra nevű holland abortuszhajó.
2003. 06. 20. 13:24
Jogerősen pert nyert Palotás János a magyar állammal szemben, amelynek mintegy 700 millió forintot kell fizetnie a vállalkozó Postabank-részvényeiért a Legfelsőbb Bíróság (LB) pénteken kihirdetett ítélete szerint.
2003. 06. 20. 13:24
Pénteken délben 263,00/10 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon, több mint egy forinttal olcsóbban a csütörtök délutáni 264,00/50 forintos árfolyamnál. Ez 6,86 százalékos forint pozíciónak felel meg a sáv erős oldalán, ami 45 bázispontos javulás az előző napi értékhez képest.
2003. 06. 20. 13:03
A keletnémet fémipari dolgozók munkabeszüntetése veszélybe hozta a Volkswagen Golf és Polo modelljeinek a gyártását is. Amennyiben a konfliktus nem oldódik meg hamarosan, a wolfsburgi gyár a jövő hét péntekén leállítani kényszerülhet a két modell gyártósorait. A Mosel és Chemnitz városokban lévő Volkswagen beszállító üzemek már július eleje óta beszüntették a munkát. A hét eleje óta már a drezdai üveggyár termelése is leállt. A sztráj
2003. 06. 20. 12:27
A kereskedés első órájában változatlanul állt a zloty és a lengyel zloty kötvények árfolyama. A korai kereskedési szakaszban gyengült egy kissé a cseh korona árfolyama az euró ellenében és gyengülő tendenciára, illetve a szlovák korona élénk árfolyam kilengéseire számítanak pénteken a deviza piacon a belpolitikai csatározások és a régióban jelentkező bizonytalanságok függvényében Pozsonyban is.
2003. 06. 20. 11:33
Fertőző májgyulladás tüneteivel százötvenkét személy, közöttük negyven gyerek került kórházba péntek délelőttig a kelet-ukrajnai Luhanszk megye Szuhogyilszk városában, ahol immár járványszerűen terjed a betegség.
2003. 06. 20. 11:15
Visszaütött a belga kormányra is az ország sok vitát kavart törvénye a háborús és emberiesség elleni bűnök ügyében való egyetemes illetékességről: egy ellenzéki párt Louis Michel külügyminisztert kívánja felelősségre vonni a jogszabály megsértése címén.
2003. 06. 20. 11:14
A két kereset Bush és Blair mellett az iraki háborúért viselt felelősség megállapítását kéri Colin Powell amerikai külügyminiszter, Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter és Tommy Franks amerikai tábornok esetében is.
2003. 06. 20. 11:06
A moszkvai városi bíróság pénteken első fokon 8 és fél évi szigorított börtönbüntetésre ítélt egy csecsen férfit, akit azzal vádolnak, hogy kívülről segítette a terroristákat a tavaly október 23. és 26. közötti moszkvai túszdráma során.
2003. 06. 20. 11:01
Sztrájkolnak a szlovákiai pedagógusok, ezért pénteken az iskolák kilencven százaléka zárva maradt. Szlovákiában - ahol a tanév csak június végén fejeződik be - a mintegy 80 ezer embert tömörítő pedagógusok és iskolai dolgozók szakszervezetének országos tanácsa azért döntött a tizenkét órás munkamegszakítás mellett, hogy megőrizzék a pedagógusok jutalmazásának jelenlegi rendszerét, a kormánytól kikényszerítsék az iskolák fenntarthatóságát biztosí
2003. 06. 20. 10:04
Olvasói sztorik