A politikai és polgári szabadságjogok és a demokrácia 2003-ban további teret nyert a globális terrorizmus elleni harc közepette is - állapította meg a Freedom House csütörtökön közzétett éves jelentése. A jelentés a világ 192 állama közül 88-at minősített szabadnak, köztük Magyarországot.
Kölcsönös bizalomvesztéssel és a közös célok hiányával jellemezte a politikai közélet két nagy táborának viszonyát Orbán Viktor , a Fidesz elnöke szerdán a Magyar Televízió Este című műsorában. "Nincsenek nagy, közös nemzetegységesítő célok" - fogalmazott a politikus.
Társadalmilag igazságosabb lakáspolitikát tart szükségesnek a kormány, s nagyobb hangsúlyt akar fektetni a jövőben az elöregedett lakásállomány felújítására - ezek az Otthon Európában címet viselő, tizenöt évre szóló lakásprogram legfőbb elemei - olvashtó a Magyar Hírlapban.
Január elsejei hatállyal lemondott posztjáról Ragáts Imre, a Magyar Televízió Rt. nem egészen hét hónapja megválasztott elnöke - közölte Czeglédi László, az intézmény közalapítványi kuratóriumának elnöke szerdán az MTI-vel.
Péntek este rövid időre egyszerre szünetelhet a két országos kereskedelmi televízió adása, miután a közelmúltban határozatban függesztette fel műsorszolgáltatási joguk gyakorlását a médiahatóság - olvasható ki az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szóvivője által az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményekből.
Sikeres volt és jó hangulatban zajlott a magyar-román gazdasági vegyes bizottság ülése szerdán Budapesten, a két ország közötti kapcsolatok fejlődése nyugodtan nevezhető sikersztorinak - mondta Major István, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára az MTI-nek.
Várhatóan napi 400 ezer köbméter földgáz termelhető ki abból a kútból, amelyet a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Örményes határában fúrt az amerikai Pogo Producing Company (PPC).
Egyelőre az albán hatóságok nem kezdték meg az Albán Takarékpénztár (ATP) állami részvénycsomagjának megvásárlására tett ajánlatok értékelését, a tiranai kormány azt szerdán elhalasztotta. Mint ismeretes, ez idő szerint az osztrák Raiffeisen mellett az OTP nyújtotta be ajánlatát az Albán Takarékpénztárra.
A Germanwings Légitársaság hét új célállomásra indít járatokat nyári menetrendjében a Köln/Bonn Repülőtérről: Palma de Mallorca, München, Varsó, Faro, Helsinki, Oslo és Stockholm.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) Engedélyezési és Közigazgatási Hivatala szerdán az „Omnibusz Airtravel Idegenforgalmi Kft." néven bejegyzett utazási vállalkozót azonnali hatállyal hivatalból törölte az utazásszervező és közvetítő tevékenységet folytatók közhitelű hatósági nyilvántartásból.
Az Egis Gyógyszergyár Rt. igazgatósága a január 30-i éves rendes közgyűlésen részvényenként 120 forint, a névérték 12 százalékát jelentő osztalék kifizetését javasolja majd - közölte a társaság a BÉT honlapján szerdán publikált közgyűlési meghívóban.
Baumgartner Zsolt jövőre már a Forma-1-es világbajnokság állandó résztvevője lehet, ugyanis konkrét szerződési ajánlatot kapott a Minardi-Cosworth csapatától.
Közel egymilliárd forintot nyert a nógrádi megyeszékhely idén benyújtott különböző pályázatain, most az a legnagyobb feladat, hogy az ehhez szükséges saját erőt, mintegy háromszázmillió forintot az önkormányzat már a jövő év elején előteremtse - erről Puszta Béla beszélt egy salgótarjáni sajtótájékoztatón.
Mádl Ferenc köztársasági elnök - a miniszterelnök előterjesztésére - 2003. december 15-ei hatállyal a Pénzügyminisztérium (PM) közigazgatási államtitkárává nevezte ki Terták Elemért - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtó és kommunikációs főosztálya szerdán az MTI-vel.
Az egy hónapja bemutatott Kontroll című magyar játékfilm nézőcsúcsot döntött a fővárosban: az eltelt idő alatt százezren voltak kíváncsiak az alkotásra - közölte a forgalmazó cég, a Budapest Film szerdai sajtótájékoztatóján.
1,75 százalékot esett a nap végére a BÉT iránymutató indexe, a BUX: 9137 ponton zárt az egész napos lejtmenet után. A nagyok közül a Matáv volt a fő vesztes, mínusz 3,8 százalékkal. Az OTP, illetve a Mol 2,1, illetve 1,7 százalékot veszített előző napi záróárához képest. 5,7 milliárdos forgalmú, gyenge nap volt a szerda.
Az amerikai fogyasztás a recesszió ellenére csúcsokat döntöget. Ez a gazdasági növekedésre üdítőleg hat, de a termelés és a munkaerőpiac fellendülése nélkül káros lehet.
Rálőttek Ivan Caletára, a Nova horvát magán televíziós csatorna egyik főrészvényesére Zágráb központjában, a nyílt utcán - adták hírül rendőrségi források szerdán.
A bajba jutott Jukosz orosz olajtársaság szerdán hivatalosan megerősítette, hogy "elvben" beleegyezik elhidegült partnerével, a Szibnyefttel javarészt már létrejött egyesülésének felbontásába, de hangsúlyozta, hogy számos részlet tisztázásra szorul.