Azonnali beavatkozást igényel a fizetési mérleg hiányának megugrása – vélekedik a kormány, ezért drasztikus lépésekre szánja el magát. A csomag része a lakástámogatási rendszer átszabása is.
A Magyar Cukor Rt. a várt 900 ezer tonna cukorrépa helyett csupán 637 ezer tonnát vásárolt fel az idei kampány során - közölte Fischer Béla, a Magyar Cukor Rt. vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
A magánszektor olyan mértékben bekapcsolódott az iraki hadműveletekbe, hogy most már több vállalati alkalmazott van kint a terepen, mint ahány brit katona , és a helyszínre települt magáncégek nélkül az amerikai hadsereg nehezen tudta volna megvívni a háborút - erre a következtetésre jutott az egyik vezető brit napilap.
Az idei és a jövő évi költségvetést érintő megszorításokról, a lakáshitel támogatások számottevő visszafogásáról döntött szerdai ülésén a kormány - derült ki a Pénzügyminisztérium FigyelőNethez eljuttatott közleményéből.
A bajor HypoVereinsbank eladja privátbankját, a Bethmann-Maffei pénzintézetet a holland ABN Amro banknak. A vételár 110 millió euró - erősítették meg a HypoVereinsbanknál.
Az információs és kommunikációs technológia (ICT) terén a kínai cégek teljesítménye 2010-re megháromszorozódik, és az ország maga mögé utasítja Japánt és az Egyesült Államokat is.
Az idei karácsonyi vásár egyik slágere a kamerás telefon, amely azonban egyre nagyobb gondot okoz a személyiségi jogaikat féltő egyének és az adatik biztonságáért aggódó szervezetek körében.
Befagyasztották a Ciszjordániában, a Jordán folyó völgyébe tervezett fal építésének tervét - jelentették be izraeli parlamenti izraeli parlamenti források szerdán.
A legnagyobb amerikai távközlési konszern, a Verizon Communications Inc. 3,7 milliárd dolláros pótlólagos költséggel számol november közepén bejelentett 21 260 fős létszámcsökkentési terve nyomán.
Az áru- és az értéktőzsde integrációjának előkészítéséről is döntöttek a BÁT Rt. rendkívüli közgyűlésén kedden. Az egyesülés azokat a befektetőket igazolja, akik mostanában jutottak nagyobb paketthez.
Még nincs végső döntés a Jukosz-Szibnyeft egyesülés ügyében - mondta a Jukosz pénzügyi igazgatója, Bruce Misamore szerdán. Utalt arra, hogy a Szibnyeft döntéseit erősen befolyásolhatja, hogy a társaság 92 százaléka jelenleg a Jukoszé.
A Kereskedelmi és Hitelbankot 20 millió forintra, a bank brókercégét, a K&H Equitiest 10 millió forintra bírságolta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a Pannonplast Rt.-ben történt befolyásszerzés kapcsán.
Történetének legnagyobb reklámbevételét éri el az idén a Magyar RTL Televízió Rt. és a Tv 2-tulajdonos SBS-MTM Rt. A két csatorna várhatóan jövőre is uralja a hirdetési piacot - jelentette a Világgazdaság.
Közveszélyesnek nevezte a szlovák miniszterelnököt Milos Ziak, szlovák író, vállalkozó, miután Szlovákiában nyilvánosságra került Mikulás Dzurinda Ziakot elsődlegesen érintő, szigorúan titkos ügyészségi vallomása.
Világgazdasági Fórum globális információs technológiai jelentése (ICT) szerint Magyarország a vizsgált 102 ország között a 36. helyen áll, a csatlakozó országok között pedig a hatodik, az információs technológia hatását tekintve a gazdasági fejlődésére.
Az eredeti költségvetési törvényjavaslatból kikerült a Szerencsejáték Rt. privatizációja, mivel az Országgyűlés elfogadta azt a módosító javaslatot, amelyet kormánypárti és ellenzéki képviselők egyaránt beadtak.
Így továbbra is 100 százalékos állami tulajdonban marad a társaság. A képviselők kedden megszavazták azt is, hogy az önkormányzatok a tömegközlekedés állami támogatása után mégis visszaigényelhessék az általános forgalmi adót.
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. 2003-ban 196,2 milliárd forint bevételre számít, amelyből mintegy 130 milliárd a privatizációból folyik be , miközben a portfóliójába tartozó társaságoktól 12,5 milliárd forint adózás előtti nyereséget vár – mondta a Napi Gazdaságnak Máté Dániel, a Pénzügyminisztérium kommunikációs főosztályvezetője.
Bár a britek nagyobb része ellenzi Nagy-Britannia euró-csatlakozását, a lakosság többségének mégis az a meggyőződése, hogy az euró egy évtizeden belül felváltja az országban a fontot.
Az amerikai kormány, biztonsági megfontolásból, kizárja az iraki újjáépítés fővállalkozói szerződéséből egyebek között az orosz, a francia és a német vállalatokat, mert kormányaik ellenezték a tavaszi háborút Irakban.
Új vezérigazgatója van a K&H Banknak, amelynél a tulajdonosok 22,7 milliárdos tőkeemelést hajtottak végre. Közben kiderült, törvénysértést követtek el a K&H-botrányhoz kapcsolódó autópálya-kezelőnél is.
A kormány a jelzáloghitelek jelenlegi kamatplafonjának megemelésére készül - tudta meg a Napi Gazdaság. A tervek közül kikerült az a verzió, amely a használt lakások esetében minden kedvezményt megvont volna.