A Direkt36 friss oknyomozása szerint nemzetbiztonsági kockázatként azonosították a kormánymédia egyik gyakran szerepeltetett elemzőjét, a korábban fideszes színekben önkormányzati választáson is induló Georg Spöttlét. A portál szerint minderre úgy derült fény, hogy Spöttle egy meg nem nevezett ismerőse jelentkezett a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) alá tartozó Magyar Diplomáciai Akadémia diplomataképző programjára, annak reményében, hogy később diplomataként helyezkedhet majd el. A program része volt az alany nemzetbiztonsági átvilágítása is, itt pedig megállapították, hogy a jelölt
A lap megkérdezte Spöttlét az ügyről, de ő nem reagált a megkeresésére, a Miniszterelnöki Kabinetiroda pedig úgy hárította el az érdeklődést, mintha Spöttle nemzetbiztonsági átvilágítására kérdeztek volna rá. Ezzel kapcsolatos válaszuk úgy hangzott: „Georg Spöttle átvilágítását semmilyen kormányzati szerv nem rendelte meg, átvilágításával a nemzetbiztonsági szolgálatok ilyen formában nem foglalkoztak.”
A Direkt36 forrásai szerint az elmúlt tíz évben leginkább migrációs témában megszólaló biztonságpolitikai szakértő, elemző komolyan felháborodott azok után, hogy ismerőse megbukott az átvilágításon, tekintve, hogy nemcsak futó ismerősök voltak, Spöttle régóta egyengette a diplomataképzésre jelentkező személy útját, és próbálta kormányzati kapcsolatai segítségével diplomata álláshoz segíteni. Információk szerint Spöttle egyenesen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternél lobbizott, hogy ismerőse a nemzetbiztonsági kockázat megállapítása ellenére is részt vehessen a diplomataképzésen, de ezt a miniszter sem vállalta be. A lap szerint van összefüggés e sértődés és aközött, hogy Spöttle nem is olyan rég bejelentette, hogy visszavonul a közélettől.
Spöttle orosz kapcsolatairól a lap azt írja, fő kapcsolata a budapesti orosz nagykövetségen Oleg Szmirnov katonai attasé volt, akivel kapcsolatban korábban is jelentek meg információk, hogy az orosz katonai titkosszolgálat (GRU) tisztje, és akinek jelenléte és kapcsolata a Magyar Honvédség vezetésével NATO-szövetségesek értetlenségét is kiváltotta. Spöttle az ő közreműködésével utazhatott el az orosz védelmi minisztérium által szervezett moszkvai konferenciára, melyről később azt mondta, az őt ott ért impulzusok alapján publikálni fog majd magyar újságokban és televíziókban.
„2024. március 6-án például Oleg Szmirnov ezredes, a budapesti orosz nagykövetség katonai attaséja és egyben a GRU hírszerzője két angol nyelvű propagandaanyagot küldött ki több címzettnek. A néhány oldalas, a budapesti orosz nagykövetség fejlécével és non-paper (nem hivatalos) megjelöléssel ellátott dokumentumok címe az volt, hogy »A nyugati országok szerepe az ukrajnai konfliktusban« és »A helyzet Ukrajna körül«” – írja a Direkt36, úgy folytatva, hogy e szövegek tartalma nagy fokú egyezést mutat Spöttle későbbi nyilatkozataival. Például, amikor olyanokról beszélt, hogy a Krím és a Donbász mára orosz terület, a háborúnak pedig csak akkor lehet vége, ha Ukrajna lemond ezekről a területekről, illetve végbe megy Ukrajna „nácitlanítása”.
Egy másik, a lap birtokába került dokumentum szerint Georg Spöttle 2024 áprilisában egy angol nyelvű levélben hálálkodott Szmirnovnak, amiért zöld utat kapott a részvétele a 2024. augusztus 12-13-i Moszkvai Nemzetközi Biztonsági Konferencián.
Minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy új impulzusokat adjak és kapjak a nemzetközi politika és biztonság területén, valamint hogy az az eredményeket Magyarországon a televízióban és az újságokban is publikáljam
– írta Spöttle levelében, ami a Direkt36 cikkében eredetiben is olvasható. Oleg Szmirnov egyébiránt 2024 szeptemberében fejezte be magyarországi ténykedését, amikor lejárt a kiküldetése, búcsúfogadására Spöttle is meghívást kapott.
Az elemző a Kreml-párti hozzáállását egyébként sem igyekezett nagyon titkolni nyilvános szereplései során, 2022 őszén az Ultrahang podcast adásában nyíltan kijelentette:
Én nem rejtem véka alá a nézeteimet, én ebben a háborúban maximálisan Oroszországot támogatom.
Spöttle: Ilyen faszságot nem akarok kommentálni
Bár a Direkt36 megkeresésére korábban nem válaszolt, most mégis reagált a cikkben elhangzott állításokra Georg Spöttle. Az Index megkeresésére azt mondta: „Ilyen faszságot, bocsáss meg, nem is akarok kommentálni. Tehát gáz, ahogy van az egész, tehát nem kommentálom. Semmilyen formában, mert ez hülyeség.”