Belföld

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozás indult az oldalanként 226 ezer forintba kerülő tokaji tanulmány ügyében

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Habár a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) tavaly novemberében elutasította a feljelentést a Magyar Kertörökség Alapítvány tokaji tanulmányának 68 milliós tanulmányával kapcsolatban, a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség 2025 január elején hatályon kívül helyezte a határozatot, így az NNI különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt idén elrendelte a nyomozást – tudta meg a 24.hu.

A szóban forgó tanulmány oldalanként 226 ezer forintba került, amit egy évig próbált titokban tartani a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), ám miután a bíróság a 24.hu-nak adott igazat, a 68 millió forint közpénzért elkészített dokumentumot ki kellett adnia az állami szervezetnek. A Tokaj-Hegyalja borvidék szőlőskertjeit, kastély- és kúriakertjeit összefogó turisztikai kertútvonal szakmai kidolgozása című 300 oldalas irományon hat tájépítész – köztük Herczeg Ágnes, a Magyar Kertörökség Alapítvány vezetője és Vincze Attila, az alapítvány kuratóriumi tagja –, két tájépítész gyakornok, egy fotós, egy grafikus és egy nyelvi lektor dolgozott. A 300 oldal több mint 10 százalékán, 30–40 oldalon csak kép szerepel. A Magyar Kertörökség Alapítvány korábban nem reagált arra a kérdésünkre, milyen kiadásokat fedeztek a 68 millió forintból, az általunk felkért szakértő egybehangzó véleménye az volt, hogy a mű nem összeollózott, de sok eredeti gondolatot, nagy újításokat nem találtak benne, árát túlzásnak tartották.

Vadai Ágnes (DK) Polt Péter legfőbb ügyésznél érdeklődött arról, hogy mi került oldalanként 226 ezer forintba a tanulmányon, melyben a Tiborcz István  cégcsoportja által tavaly megszerzett bodrogkisfaludi Patricius Borház is szerepel. A Demokratikus Koalíció képviselőjének kérdését a legfőbb ügyész feljelentésként értékelte, és elbírálásra átküldte a Nemzeti Nyomozó Irodának. Itt első körben elutasították a feljelentést, de IX. Kerületi Ügyészség döntése után végül elrendelték a nyomozást.

A tanulmányt elkészítő Magyar Kertörökség Alapítvány – melynek kuratóriumi tagja Guller Zoltán, az MTÜ igazgatósági elnöke – évről évre sok száz milliós támogatásokat kap. Az alapítvány beszámolójában azt látni, hogy amíg 2022-ben 554 milliós támogatást kapott a Kiss-Rigó László püspöknek is havi tiszteletdíjat fizető szervezet, addig 2023-ban már 843 millió forint közpénzhez jutott, összes bevétele pedig majdnem elérte az egymilliárdot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik