Az Európai Unió soros elnöksége félévente változik. Az elnökség valójában csak a nevében az, ez is része annak a kavalkádnak, amitől annyira nehezen érthetőek az erőviszonyok az EU-n belül. Van elnöke a parlamentnek, a bizottságnak, a tanácsnak, a régiók bizottságának és minden apró szervnek, ami részt vesz az unió munkájában. A soros elnökség lényegét a tanácson keresztül lehet megérteni. De tanácsból is kettő van. Az Európai Tanács, amelyben a miniszterelnökök évente tizenkétszer összeülnek egy teremben, hogy eldöntsék, merre menjen Európa. A döntéseik nem törvények, csak politikai vélemények, amelyek az alattuk működő szervezetet irányítják. A miniszterelnökök eldöntik, mi az irány, majd a kiválasztott irány részletesen kidolgozott verzióját megszavazza az Európai Unió Tanácsa. Az utóbbi szervben a kormányok képviselői ülnek. Az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament az a két jogalkotó intézmény, amelyiknek jóvá kell hagynia az Európai Bizottság mint kvázi kormány által előterjesztett javaslatokat.
Az Európai Tanácsnak és a parlamentnek van elnöke, az Európai Unió Tanácsának viszont nincs. (Egy kivételtől eltekintve, mivel a tanács tíz különböző formációja közül a Külügyek Tanácsának állandó levezető elnöke van: a külügyi főképviselő, aki eddig a spanyol Josep Borrell volt, hamarosan pedig az észt Kaja Kallas lehet.) Míg a miniszterelnökök szeánszának van állandó elnöke – a belga jelenleg Charles Michel, rövidesen a portugál Antonio Costa –, addig az Európai Unió Tanácsa maradék kilenc formációjának nincs. Ezekben döntenek a mezőgazdaságról, a munkaügyről, az igazságügyről, a közlekedésről, a belső piacról. Fontos tehát, hogy itt jól menjen a munka, ami megfelelő vezetés nélkül nehéz. De ha ezeket mindig egy tagország vezetné, adódhatna a vád, hogy maga felé hajlik a keze, amikor arról döntenek, mit és hogyan vitassanak meg, milyen kompromisszumokat dolgozzanak ki.
Erre született megoldásként az, hogy a tanácsi formációknak félévente más legyen a házigazdája. 2007 óta van így: minden tagország fél évig játssza el a házigazda szerepét egymást váltva. Ez nem politikai munka, bár kívülről annak tűnhet, inkább adminisztratív. Úgy érdemes elképzelni, mint azt az embert a baráti társaságból, akinél a vasárnapi vacsorát tartják. Előkészíti a tányérokat, eldönti, ki mit hozzon inni, és segít kibékíteni az asztalnál ülőket, ha összevesznek.
A munka azonban túl nagy, ezért trióelnökségek vannak, három egymás mögé csapott elnökség, melyek közösen határozzák meg, hogy másfél éven át mivel foglalkoznak.
Európa nagy részének valamikor a spanyol soros elnökség alatt esett le, hogy hamarosan Magyarország is soros elnök lesz. Azt a trióelnökséget zárjuk mi, melyet a spanyolok kezdtek, a belgák folytattak. Utánunk egy másik trió kezd, a lengyeleknek adjuk majd át a szervezés feladatát.
A magyar kormány az elmúlt évtizedben szinte folyamatos harcot vívott az EU vezetése ellen, ezért az uniós vezetők szándéka a terveiket akadályozó Orbán Viktor elszigetelése lett volna. Mindezt úgy, hogy közben fél évig Orbán jelenik meg a nyilvánosság előtt az unió vezetőjeként, mivel a soros elnökség annyira érthetetlen szisztéma, hogy kifelé csak annyi látható belőle: Orbán most az EU elnöke. Közben pont a miniszterelnök az, akinek kevés feladata van egy soros elnökség idején. A munkát a miniszterei, nagykövetei, szakemberei végzik, amíg ő elmond néhány beszédet, valamint vendégül látja az uniós vezetőket Budapesten.
A miniszterelnökök csúcstalálkozóit alapvetően továbbra is Brüsszelben tartják, csak az épület oldalára van kitéve nagy betűkkel, hogy most Magyarország az elnök. A magyar soros elnökség alatt két brüsszeli csúcstalálkozó lesz, amit kiegészítenek egy novemberi informális csúccsal. Azokat a találkozókat hívják így, melyeken a miniszterelnökök a soros elnökséget adó országba látogatnak.
A magyar kormány nagyon készült a mostani soros elnökségre, és úgy tűnt, leginkább azzal a céllal, hogy megmutassák, hiába vannak viták Magyarországgal, megbízható partnerként lehet velünk együttműködni. Ez a megbízható partnerség ebben a féléves időszakban kifejezetten fontosnak tűnt. Magyarország éppen az ötévenkénti mandátumváltás idején veszi át a soros elnökséget. Nem sokkal az elnökség kezdete előtt európai parlamenti választásokat tartottak, és a terv az volt, hogy Magyarország elnöksége alatt döntenek majd az uniós vezetőkről. Nem így lett: az uniós vezetőkről, szinte tartva a féléves magyar irányítástól, már a belga elnökség utolsó csúcstalálkozóján döntöttek.
Munka sincs kifejezetten sok. Új bizottság még nincs, a parlamenti képviselők keresik a helyüket az EP épületeiben. Augusztusban az EU hagyományosan leáll, így valódi elnökségi munka lényegében szeptembertől lesz. A megmaradt munkát persze lehet folytatni, ebből van is bőven. Ezer dosszié maradt nyitva az előző elnökségből, és körülbelül harminc olyan ügy van, ahol már a parlamenttel trialógusban kellene az elnökségnek tárgyalnia. Ezek a dossziék viszont jellemzően nem egyszerű ügyeket tartalmaznak: a korábbi elnökségek a könnyen lezárható vagy politikailag nem vitás ügyeket befejezték.
A magyar elnökség is meghatározta a prioritásait. Csupa olyan ügy került itt elő, amelyekben lehet ugyan kritizálni az EU eddigi teljesítményét, de többség van mögöttük: Európa versenyképességének növelése, a védelmi ipar felpörgetése, az érdemalapú bővítés, az illegális migráció megállítása, a demográfiai változások átfordítása vagy az agrárpolitika újragondolása. Magyarország egy részükben kilóg a véleményével, a versenyképességet illetően például teljesen mást gondolunk Kína szerepéről, mint a többiek, de ettől még az ügyek képviselete mások számára is fontos.
Amikor is Orbán Viktor elment Moszkvába, hogy Vlagyimir Putyinnal találkozzon. Az orosz elnök úgy köszöntötte Orbánt, mint aki az EU nevében tárgyal, majd át is tekintették Oroszország és az Európai Unió kapcsolatait. A magyar miniszterelnök a találkozóról kirakott képeken és videókon a magyar soros elnökség logóját használta.
Durva átlépése volt ez annak a felhatalmazásnak, amit egy soros elnök az EU többi tagállamától kap. Külpolitikai ügyekben a tanácsot az EU külügyi főképviselője vagy a tanács elnöke képviseli. Ők is csak akkor, ha a többi tagállam egyetért azzal, amit mondanak. Azzal jóformán senki sem értett egyet, hogy Orbán Moszkvába utazik. Senki nem is csinált ilyet azóta az uniós országok vezetői közül, hogy Karl Nehammer osztrák kancellár a háború kitörése után találkozott Putyinnal egy olyan látogatáson, amelyet még a háború előtt szerveztek le. Robert Fico volt az egyetlen, aki azt mondta, szívesen Orbánnal tartott volna, ha egészségi állapota engedi. De a szlovák miniszterelnökre az jellemző, hogy mond valamit, aztán a tanácsban máshogy szavaz.
Orbán a svájci Die Weltwochénak adott interjúban ahhoz hasonlította „békemisszióját”, amit korábban Nicolas Sarkozy tett soros elnökként. Miután Oroszország 2008-ban lerohanta Georgia északi részét, a francia államfő az EU soros elnökeként elment Moszkvába, ahol végül tűzszünetet tudott kialkudni. Jelentős különbségek vannak viszont a két eset között. Sarkozy az EU második legnagyobb tagállamának vezetője volt, akinek a béketervét Németország és Olaszország is támogatta, de szembement vele az Egyesült Államok. Ami még fontosabb, Sarkozy egy olyan béketervezettel utazott Moszkvába, melyet a megtámadott fél, Georgia is támogatott. A tűzszünet pedig megtörtént ugyan, de az orosz támadás így is sikeres volt: Abházia és Dél-Oszétia máig orosz szeparatista bábállamok Georgia északi határán.
Ahogy a felvezetőből is kiderült, az unió soros elnöksége inkább adminisztratív, reprezentatív funkció, mint politikai. De kifelé ez nem látszik. A magyar miniszterelnök a világban és az európai választópolgárok számára sikeresen tudta eladni, hogy most Magyarország vezeti az EU-t, amely alapvetően változtatott a hozzáállásán Ukrajnával szemben.
Ez a többi tagállamnak érthető módon nem tetszett, hiszen ilyesmitől tartottak a magyar soros elnökség kapcsán. Attól, hogy Orbán nem őszinte közvetítő lesz a rivaldafényen kívül állva, hanem a többieket löki le a színpadról, felhasználva a pozíciót a saját érdekében: hogy
Ehhez a látszathoz viszont az kellett, hogy Orbán visszaéljen a pozícióval, amelyet a soros elnökség jelent. Nem felhatalmazást kért a találkozók előtt, hanem elfogadást, miután megtörténtek. Az ukrán elnök például aligha találkozott volna Orbánnal, ha a miniszterelnök először Moszkvába utazik, nem Kijevbe, Zelenszkij el is mondta, hogy nem tudott a moszkvai útról, amikor Orbánnal találkozott.
Márpedig közvetíteni az tud, akiről mindkét fél elhiszi, hogy a jobbat akarja neki. Orbánról az ukránok nem hiszik el, hogy az érdeküket képviseli, hiszen a gyakorlatban nem is jellemző rá. Az EU többi tagállama pedig Zelenszkijhez hasonlóan átverve érezheti magát attól, hogy Orbán a saját politikai céljaihoz használta fel a legitimitást, amit az Európai Unió jelent.
A moszkvai látogatás után Hegedűs Dániel, a German Marshall Fund elemzője arról írt, még mindig meg lehetne rövidíteni a magyar soros elnökséget. Ugyan a szerződések garantálják az egyenlő reprezentációt, a tanácsban egyszerűen le kellene zárni Magyarországgal szemben a hetes cikk szerinti eljárás mostani részét. Erre hivatkozva megszavazhatnák a soros elnökségek sorrendjét szabályozó tanácsi következtetés átírását, amivel szeptembertől elkezdődhetne a lengyelek elnöksége.
A bejegyzés annyira népszerű lett, hogy a Good Lobby nevű szervezet el is kezdett lobbizni valami hasonlóért a tanácsnál. A Politico olyan pletykákról is írt, hogy a nagykövetek elővették az erről szóló dokumentumokat. Ez a módosítás mégis valószínűtlen, egyelőre szándék sem látszik rá, másrészt a magyar elnökség megrövidítését szinte biztosan törvénytelennek ítélné később az uniós bíróság. A magyar elnökséget el lehetett volna halasztani, amit Magyarország szavazata nélkül is megtehettek volna. De elvenni, megvágni nem lehet, mert Magyarországnak ugyanúgy jár a fél évnyi elnökség, mint a többieknek.
A megoldás az lehet, ami már most is látszik: a többi tagország ignorálja a magyar elnökséget. Magyarország több száz munkacsoport-ülésre és informális tanácsi találkozóra készül a következő hónapokban. A keddi versenyképességi informális tanácsülésre a tagországok nagy része csak a szakembereit küldte el a miniszterei helyett. Ha ez a trend folytatódik, akkor a többi tagország a valódi döntéshozók helyett arctalan bürokratákra bízhatja a magyar elnökség találkozóit.
Márpedig a magyar szakdiplomácia és közigazgatás komoly erőkkel készült az elnökségre, szerették volna bizonyítani, hogy a magyar kormánnyal együtt lehet működni, és hatékony munkát tudnak végezni. Csak aztán, úgy fest, a miniszterelnök elgáncsolta az egészet.
