A minap Vadai Ágnes (DK) arról kérdezte Orbán Viktort, milyen szerepe van neki vagy bármelyik családtagjának abban, hogy a Magyar Honvédség a legkevésbé sem biztonságos Csádba akar katonákat küldeni, ez mennyiben szolgálja a nemzeti érdeket. Azt a választ kapta, hogy a magyarokat a tömeges illegális migráció okozta fenyegetéstől védik. A kormány biztonság- és védelempolitikájának egyik alappillére, hogy a problémákat a gyökerüknél kell kezelni, ezért nyújtunk komplex – fejlesztési, mezőgazdasági, diplomáciai és védelmi lábakon álló – támogatási csomagot
a Száhel-térség egyik utolsó stabil államának számító Csádnak.
Azt korábban Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be, hogy Orbán Gáspár hivatásos katonaként „a miniszteri kabinetbe vezényelve részt vesz a csádi misszió előkészítésében”.
A Vsquare hírlevele alapján a hvg.hu most arról ír, hogy a csádi misszió ellentmondásos, hiszen Orbán Viktor NATO-politikája az ukrajnai háborúval kapcsolatban éppen az, hogy a szövetség őrizze meg védelmi jellegét, miközben 200 honvédet küld a polgárháború szélén tántorgó afrikai országba. Ez az Orbán-rendszer belső köreiben is felvetődött már, egy kormányzati forrás szerint az afrikai kalandot Orbán Gáspár, zárt ajtók mögött, olyan busás haszonnal járó nyersanyagok megszerzésével magyarázta, mint a nyersolaj vagy az uránérc. A miniszterelnök fia által vizionált bombaüzlet ugyanakkor nem nagyon jöhet létre orosz közreműködés nélkül.
Az afrikai küldetéssel kapcsolatos adatok a törvény szerint harminc évig nem nyilvánosak, így csak az a biztos, hogy az USA kivonja csapatait, Orbán Viktor a véres harcok után gratulált a békés választáshoz a csádi elnöknek.