Belföld

Varga Judit utódja szerint Magyarország áldozatsegítésben sok szempontból az európai többség előtt jár

Tuzson Bence / Facebook
Tuzson Bence / Facebook

A kormány képviseletében újabb, sorban a tizenötödik áldozatsegítő központot adta át Tuzson Bence Székesfehérváron, ennek alkalmából pedig arról beszélt az MTI tudósítása szerint, hogy Magyarország az áldozatsegítés tekintetében „sok szempontból az európai többség előtt jár”

Az igazságügyi miniszter az átadón arról beszélt, hogy az Európai Unióban vita van arról, hogy az áldozatok megsegítésében és a kárenyhítésben szerepet kell-e vállalnia az államnak, és bár állítása szerint sok helyen nem értenek ezzel egyet, Magyarország számára nem kérdés, hogy így kell tenni. „Hazánk olyan szemléletet követ, amely példaértékű lehet több európai ország számára” –  tette hozzá.

Tuzson a jövőbe is tekintett egyúttal, amikor arról beszélt, hogy a magyar családpolitikát az európai színtéren is magasabb szintre emelheti az Európa Tanács és az Európai Unió közös projektje, ami a gyerek- és családbarát igazságszolgáltatásról szól. Mint elmondta, csak néhány ország vehetett részt ebben, Magyarország gesztorként volt jelen, vagyis a magyar igazságszolgáltatás ezen szegmensére jó példaként tekintenek Európában, ami nagy siker a miniszter szerint. Elhangzott még az is, hogy több mint egy évszázada a büntetőjognak nem volt horizontján az áldozatok megsegítése, a jog csak a tettesekre fókuszált, mostanra azonban előtérbe került egy másfajta horizont, ahol „az áldozatsegítés, a rászoruló emberek támogatása fontos, s ebben kiemelt szerep jut az áldozatsegítő központoknak”.

Kitért arra is, hogy véleménye szerint a jogrendszert is folyamatosan vizsgálni kell, hogy lehet-e többet segíteni az áldozatoknak. Jelezte, hogy hamarosan az Országgyűlés elé kerül egy törvénymódosítás, ezáltal az áldozatoknak is lenne beleszólása abba, mikor engedhető feltételesen szabadlábra az elkövető.

Király Nóra miniszteri megbízott arról beszélt, hogy az áldozatsegítő központok „a segítés, odafigyelés, aktív támogatás kultúráját” közvetítik a magyar társadalom számára. Fontosnak nevezte az állami szerepvállalást, ugyanakkor szerinte a társadalom széles rétegei, a közigazgatás, a szakmai, civil- és egyházi szervezetek nélkül az áldozatsegítés „nem lehetne ennyire hatékony”. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere pedig rámutatott, hogy az áldozatsegítésben a bizalom a kulcs, emellett szakértelem és emberség kell hozzá, hogy a munka hatékony lehessen.

Az eseményen felszólalt még Tanárki Gábor főispán is, ő arról számolt be, hogy a kormányhivatal igazságügyi osztályán eddig is működött áldozatsegítés, ahol az érintettek gyors és hathatós anyagi és lelki támaszt, jogi tanácsadást kaptak. Mint elmondta, 2022-ben 155 fő kereste fel az osztályt, és minden második kérelmet nyújtott be, nekik 3,7 millió forint azonnali pénzsegélyt utaltak ki. Tavaly 10 százalékkal többen fordultak hozzájuk, és 5,3 millió forint támogatást biztosítottak számukra, ugyanakkor az idei számok látva az összeg tovább fog növekedni 2024-ben.

Az áldozatsegítő központok legutóbb azt követően kerültek reflektorfénybe, hogy Tuzson Bence elődje, Varga Judit egy majd’ kétórás interjúban beszélt a Magyar Péterrel való házasságának viszontagságairól. Az interjúban elhangzottak alapján Varga bántalmazó párkapcsolatban élt – így a közvélemény egy része rögtön a szemére is vetette, hogy minisztersége idején rendszeresen ágált a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak megelőzését és felszámolását célzó Iszambuli egyezmény ratifikálása ellen. A beszélgetés megjelenése után Renner Erika, a lúgos orvos áldozata személyesen Vargának üzente: „ Tudom, milyen egy zaklatás és milyen egy bántalmazás. Szeretném ajánlani hogy, menjen be az ASK-ba (Áldozatsegítő Központ – a szerk.), azok nagyon jók. Kap mindenben segítséget. De ezt úgyis jobban tudja, hiszen ezeket Ön hozta létre és hirdette is őket”.

Kapcsolódó
Politikai hiszti, erős páros, gondoskodó kormány – Varga Judit korábbi nyilatkozatai a házasságáról, a kapcsolati erőszakról és a családvédelemről
A volt igazságügyi miniszter az elmúlt években – amikor a friss nyilatkozatai szerint rendszeresen házastársi erőszak áldozata volt – többször is az Orbán-kormány családvédelmi és áldozatsegítési tevékenységét dicsérte. Cikkünkben ezek közül szemléztünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik