A pszichológia alapvetőnek tekinti, hogy a halálvágy, a halál tervezése egy betegségi állapot vagy egy súlyos érzelmi krízis eredménye, ezért a szakma nem foglalkozik azzal, hogy bizonyos élethelyzetekben beszűkült tudatállapot nélkül, racionális gondolatként is megjelenhet az öngyilkossági szándék – erről beszélt Biró Eszter, a Magyar Hospice Alapítvány szakpszichológusa a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézete által megrendezett pénteki konferencián, amelyen az életvégi döntések filozófiai és jogelméleti kérdéseit vitatták meg a meghívott szakemberek.
A témát az tesz aktuálissá, hogy Karsai Dániel, az ALS-sel diagnosztizált ügyvéd a strasbourgi beadványával újra beemelte a közbeszédbe az eutanázia ügyét.
A konferencián szóba került a halál tabusítása, melyben a résztvevők szerint akár a pszichológusok is hibásak, valamint az is, mennyi terhet ró a jelenlegi rendszer az orvosok vállára. Az eseményen Karsai Dániel a meghirdetekkel ellentétben végül nem tudott részt venni, így a program bevezetőjét kollégája, a beadványon is dolgozó Stánicz Péter tartotta. Az ügyvéd röviden ismertette az ügy jelenlegi állását, a következő lépés a strasbourgi tárgyalás lesz, mely azért is különleges, mivel november 27-én egy szakértői meghallgatással kezdődik, melyre az ügyvéd tudomása szerint korábban nem volt példa. Stánicz kiemelte, hogy
Ezt követően az esemény délelőtti szakaszában az eutanáziát övező filozófiai és társadalmi kérdésekről folyt a diskurzus.
Nemes László filozófus-bioetikus szerint a téma tabusítása onnan kezdődik, hogy a halált és az erről való döntést magánügyként kezeljük, és így nem alakul ki róla társadalmi diskurzus. Ez viszont a halállal és a betegségekkel kapcsolatos tudatosság hiányához vezet, amikor pedig az egyén végül rákényszerül a döntés meghozatalára,
Kovács József orvos-bioetikus kiemelte még az életfenntartó kezelésekről való előzetes rendelkezést, mely a tabusítás miatt szintén háttérbe szorul. Szélesebb körű alkalmazásával jobban érvényesülne az önrendelkezés, enélkül viszont ezek a nehéz döntések az orvosokra hárulnak. Az orvosok helyzetén javítana egy világos szabályozás is, mivel a konkrét szituációkban nincs idő hosszú mérlegelésre.
A halálhoz segítés gyakorlatával kapcsolatban Biró Eszter egy svájci kutatást emelt ki, melyben az asszisztált öngyilkosságot igénylőkről gyűjtöttek adatokat 7 évig.
Kovács József ugyanakkor azt fejtegette, hogy Magyarországon nem lát jelenleg ennek a kivitelezéséhez megfelelő rendszert, így pedig előfordulhat, hogy a beteg a rendelkezésére álló opciók ismeretének hiányában választaná a halált. A bioetikus szerint az is kérdés, hogy a beteg érezhet-e nyomást, hogy éljen az eutanáziával, amennyiben megvan a lehetőség annak alkalmazására.
A konferencia délutáni programjában Karsai Dániel és az eutanázia ügyének jogi oldalait taglalták az előadók. A beszélgetés elején a résztvevők részletesebben kitértek az előzetes önrendelkezés gyakorlatára. A legutóbbi, 2014 óta érvényben lévő szabályozást Zakariás Kinga, a Pázmány Péter egyetem oktatója ismertette, amely szerint az egyén előzetes jognyilatkozatot tehet az életfenntartó kezelések visszautasításáról, a korábbiakkal ellentétben már kétéves megújítási kötelezettség és pszichiáteri felmérés nélkül is. Kussinszky Anikó, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala jogásza azonban kifejtette, a papírforma érvényesülése a valóságban gyakran ütközik akadályba – az 50 ezer forintos közjegyzői díjat sokan nem tudják kifizetni, de a jognyilatkozat esetén sem garantált, hogy ez időben az egészségügyi ellátó tudomására jut.
Zeller Judit, a Pécsi Tudományegyetem oktatója azt emelte ki, hogy az emberek gyakran a jogászoktól várják az eutanázia kérdésében a megoldást.
Kell, hogy legyen az orvosi szakma részéről egy igény arra, hogy ne a akarja ezeket a dolgokat a szürkezónában intézni, és persze kell a társadalom részéről is egy erre vonatkozó igény
– fejtette ki Kussinszky Anikó. Csatlakozott hozzá véleményével Kőműves Sándor filozófus is, aki szerint a jogászok feladata a társadalmi konszenzusnak a jog által való működőképessé tétele. Példaként hozta fel Kanada esetét, ahol ezt a társadalmi felelősséget a québeci orvosi kamara vállalta magára: az eutanáziára való igény erős társadalmi problémaként jelentkezett, az orvosok pedig végül úgy hidalták át a problémát, hogy kijelentették, mivel az egészségügy feladata, hogy a beteg szenvedését az általa elfogadható módon csillapítsa, bizonyos esetekben, ha az a megfelelő,
Filó Mihály, az ELTE oktatója szerint a megfelelő lépés az öngyilkossághoz való asszisztálás dekriminalizációja lenne, Bérces Tibor tanár viszont feltette a kérdést: hol húzzuk meg az asszisztálás határát? Hasonló bizonytalanságokat vett észre Hollandiában is az eutanáziával kapcsolatban, ahol a legalizációja óta évről évre nő az eutanázia lehetőségével élők száma, mely jelentős részt abból fakad, hogy az arra való jogosultságot fokozatosan elkezdték a fizikai betegségeken túl a súlyos lelki betegségekre és a demenciára is értelmezni.
A beszélgetés végén a mélyszedáció került a középpontba. Ezt 2016-ban legalizálták Franciaországban, és a gyakorlatban azt jelenti, hogy amennyiben a beteg közel jár halálához, alkalmazható a halál pillanatáig tartó mélyszedáció a szenvedés csökkentésének érdekében – ismertette Kőműves Sándor. Filó Mihály kiemelte, van olyan álláspont, mely szerint ez az aktív eutanáziától csak az idő dimenziójában tér el. Ezzel szemben Kőműves az Egyesült Államokban alkalmazni kezdett kettős hatás elvét hozta fel, amely alapján a mélyszedáció különbözik az eutanáziától, mivel annak célja nem a beteg halála, hanem a szenvedés csökkentése.
A 24.hu-n Karsai Dániel ügyével korábban már foglalkoztunk, a kérdés jogi oldalát pedig Sándor Zsuzsa elemezte ebben a cikkében.
